Parkoló autókra zuhant egy kisrepülő Németországban, két ember meghalt

2022.09.04. 18:54
Kisrepülő zuhant egy parkolóra vasárnap az észak-rajna-vesztfáliai Duisburg városának határában, a balesetben ketten meghaltak – közölte a német rendőrség.

A repülőgép a földnek csapódva kigyulladt, és lángokba borított több autót a FlicFlac nevű cirkusz parkolójában egy vasúti teherpályaudvarhoz tartozó területen. A hatóságok egyelőre nem közölték a halottak kilétét.

A tűzoltóság mindemellett arról tájékoztatott, hogy egy közeli cirkuszban a baleset idején éppen előadást tartottak 900 nézővel. A bejárat mindössze ötven méterre volt a becsapódás helyétől, írja az MTI.

A repülőgép pontos típusát még nem sikerült megállapítani, mivel a német katasztrófavédelem csak roncsokat talált, közölte Michael Görtzen műveleti vezető.

Az első segélyhívások 14:50-kor érkeztek. A helyszínre kiérkező tűzoltók a parkoló közepén találták a repülőt, ami nyolc autóval együtt teljes lángokban égett, tette hozzá Görtzen.

Hogy honnan érkezett a repülőgép, és miért zuhant le, egyelőre nem világos. Egy szemtanú a WDR-nek elmondta, hogy a repülőgép fölötte körözött, majd hirtelen lelassult.