Román osztályokat is befogad nagyváradi épületébe a református egyház
További Külföld cikkek
-
Félmeztelenre vetkőzött nőt kellett kihurcolni Orbán Viktor pártcsaládjának madridi rendezvényéről
- Egy nyugdíjas választó halálával viccelődött, azonnali hatállyal kirúgták a brit egészségügyi minisztert
- Legalább 200 ezren tüntettek Münchenben a szélsőjobboldali AfD ellen a német választások előtt
- Kiemelt figyelmet fordítanak a biztonságra New Orleansban a vasárnapi Super Bowl előtt
- Megalakult a libanoni kormány
A hétfőn született egyezségről Csűry István püspök tájékoztatta az MTI-t. Elmondta: olyan kiegészítő jegyzőkönyvet csatoltak a polgármesteri hivatallal kötött szerződéshez, amely felfüggeszti az eredeti szerződésnek azt a kitételét, miszerint az iskola magyar tannyelvű osztályait fogadják be az épületbe.
A kilenc osztályterem mellett van még két olyan termünk, amelyekben tantermet rendezhetünk be. Ha szükség van rá, ha bajban vannak, két román tannyelvű osztályt is szívesen befogadunk
– mondta a püspök.

Nem történt diszkrimináció
Csűry István azt is elmondta, hogy a romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) megkeresésükre többségi szavazattal úgy ítélte meg, hogy nem történt diszkrimináció. A testületen belül is megoszlottak azonban a vélemények a magyar tagozat költöztetéséről, négyen utasították el, hárman látták igazoltnak a diszkrimináció vádját.
A püspök hozzátette: olyan döntést kívántak hozni, amely mindenki számára megnyugtató. Arra is kitért, hogy a polgármester vállalta a még hiányzó minisztériumi jóváhagyások beszerzését ahhoz, hogy a tanítás a református egyházi épületben is megkezdődhessen.
Csűry István hozzátette: az egyházkerület a magyar állam támogatásával vásárolta meg és újította fel azt az épületet, amelyet aztán a Nicolae Balcescu Általános Iskolának ajánlott fel.
Az egyházzal kötött szerződést már módosították
Florin Birta, Nagyvárad polgármestere az ebihoreanul.ro portálnak elmondta: az egyházzal kötött szerződést a 2022–2023-as tanévre módosították, úgy, hogy immár lehetővé válik a román tannyelvű osztályoknak is a református egyházi épületbe való költöztetése.
A polgármester azt közölte, hogy legalább egy román osztály odaköltözik. Florin Birta kijelentette: maga utazik Bukarestbe, hogy megsürgesse a szükséges minisztériumi engedélyek kibocsátását. A polgármester valószínűsítette, hogy a következő héttől már nem kell két váltásban tanulniuk a Nicolae Balcescu Általános Iskola diákjainak.
Nagyváradon a hétfői iskolakezdés előtti napokban az keltett indulatokat, hogy az Oktatásügyi Minisztérium – szegregáció gyanúja miatt – nem járult hozzá ahhoz, hogy a Nicolae Balcescu Általános Iskola magyar tannyelvű osztályai a református püspökség által ingyenesen felajánlott, újonnan felújított épületbe költözzenek. Ezért az iskolában hétfőtől – a megfelelő számú tanterem hiányában – két váltásban indult el a tanítás. A történtekről ebben a cikkünkben írtunk bővebben.