Az orosz társadalom felbolydult Putyin bejelentése után

OroszorszagReszlegesMozgositas
2022.09.22. 11:55
Vlagyimir Putyin orosz elnök szerda reggeli bejelentése, miszerint elrendelte 300 ezer tartalékos azonnali behívását, igazi cunamit indított el az orosz társadalomban. A repülőjegyek azonnal elfogytak, csütörtök estére tüntetéseket szerveztek, és egyes források szerint a letartóztatott demonstrálók már kézhez kapták a katonai behívókat.

Vlagyimir Putyin szerda reggel részleges katonai mozgósítást jelentett be Oroszországban, és alá is írta az erről szóló rendeletet. Az orosz elnök szerint a mozgósítás csupán azokat a tartalékosokat érinti, akik korábban sorkatonai szolgálatot teljesítettek, illetve harci tapasztalattal rendelkeznek. Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter elmondta, hogy egyelőre 300 ezer tartalékos besorozását tervezik, azokra, akik már bírnak valamiféle katonai tapasztalattal.

Miközben a hivatalos adatok alapján 2 millió az orosz tartalékos katonák összlétszáma.

Maga a mozgósítás már szerdán el is indult Oroszországban és elkezdték eljuttatni a behívókat az érintettekhez – írja a Lettországban működő független orosz hírportál, a Meduza. Az oknyomozó portál arról szintén értesült, hogy Moszkvában az orvosok is nagy tételben kapják a behívókat. A lap arról is ír, hogy a rendelet szövege nem fogalmaz elég pontosan, hogy egész konkrétan most mely orosz állampolgárokat küldhetik el az ukrán frontra.

A szerdán elrendelt mozgósítás mindenekelőtt a tartalékosokat érinti: azokat az oroszokat, akik a hadseregben való szolgálat után szerződést kötöttek az orosz védelmi minisztériummal a tartalékos katonai státuszukról. Számukra 50 év a korhatár, míg bevethetik őket.

Ezen túl vannak az úgynevezett tartalékos, B-kategóriás állampolgárok, és itt jön az ellentmondás, mert a már idézett nyilatkozatokkal szemben az elnöki rendelet nem írja elő, hogy a „tartalékosoknak” rendelkezniük kell harci tapasztalattal vagy legalábbis hadseregbeli szolgálattal. Így elméletileg lehetséges, hogy ezen a csoporton belül végül valóban oroszok millióit fogják mozgósítani. 

A hatályos orosz törvények úgy szólnak, hogy az érintetteket a behívóval egyaránt megtalálhatják a lakóhelyükön, a munkahelyükön, valamint az iskolában. Ám a gyakorlatban a sorozási tisztek bárhol lecsaphatnak – figyelmeztet forrásaira hivatkozva a Meduza.

Arról egyelőre vitáznak az orosz jogászok, hogy milyen retorzióval jár a szerdán elrendelt katonai mozgósítás, a parancs megtagadása, ám az biztos, hogy az orosz büntető törvénykönyv szerint évekre börtönbe is kerülhet, aki erre kötelezettként nem vonul be a seregbe, ahogy pénzbírság és kényszermunka is lehet a vége.

Már viszik is a kiképzésre a frissen besorozottakat

Az első mozgósított oroszokat már el is vitték kiképzésre, mielőtt Ukrajnába küldik őket. A Mongóliával határos szibériai Burjátiában már szerdán elkezdték átadni a katonai behívókat. Ezekben az állt, hogy a hadkötelessé vált lakosoknak csütörtök reggel 6 és 9 között kell megjelenniük a helyi toborzási irodában – nyilatkozta Alekszej Cydenov, Burjátföld kormányzója.

A helyi tudósítások szerint a most besorozott férfiak különösebben nem elégedetlenkedtek, ahogy a harcképtelenségüket sem igazán akarták bizonyítani. „Lélekben mindenki készült rá, tudta, hogy várható a mozgósítás, ezért annak bejelentése sem érte őket váratlanul – mondta a kerületi közigazgatás egyik, neve elhallgatását kérő tisztviselője.

Egy burjátföldi nőnek például már mind a három fia az ukrán fronton harcol, most a vejét is elviszik katonának, aki egy négygyermekes édesapa. A már mozgósítottak közt van például egy Kyren nevű falu középiskolájának igazgatója is.

A mozgósított burjátföldi lakosokat először Csitába vagy Blagovescsenszkbe küldik katonai kiképzésre, majd onnan a frontra, Ukrajnába.

Menekülés Oroszországból

Oroszországban most nagy a bizonytalanság azzal kapcsolatban is, hogy elhagyhatja-e az országot, aki már katonai behívót kapott. Ugyanis a behívó egyelőre csak arról ad tájékoztatót, hogy az érintettnek egy meghatározott időpontban meg kell jelennie az adott toborzóirodában. Ugyanakkor például Andrej Kartapolov, a Duma védelmi bizottságának elnöke azt „tanácsolta” a polgároknak, hogy ne utazzanak külföldre, de még csak ne is mozogjanak az országban. Ám a politikus arra is tett ígéretet, hogy a mozgósítás alatt álló állampolgárok szabad mozgását elvileg nem korlátozzák.

Alig pár órával az orosz kormányfő kora reggeli bejelentése után máris elkapkodták az összes csak oda jegyet az Oroszországból induló repülőjáratokra. Az Aviasales adatai alapján az Isztambulba, Tbiliszibe és Jerevánba tartó közvetlen járatokra pillanatok alatt elfogytak a maradék szabad jegyek. Ugyanis jelenleg ezek az oroszok számára leggyorsabban és legkönnyebben elérhető menekülési útvonalak, miután az orosz állampolgárok vízummentesen utazhatnak Törökországba, Grúziába és Örményországba.

Ezzel párhuzamosan szerda délutánra hatalmas, több tíz kilométeres dugó alakult ki az orosz–finn határon, szintén az országot tömegével elhagyni készülő oroszok miatt. A 35 kilométeres kocsisor azért is alakulhatott ki, mert ez az egyetlen határ, amely még mindig nyitva van a schengeni vízummal rendelkező orosz állampolgárok számára. Bár a távozók pontos száma nem ismert, arról már augusztusban beszámolt az Index, hogy a háború február végi kitörése óta egyes becslések szerint addigra már nyolcszázezer orosz is elhagyhatta a hazáját.

Amennyiben az adatok helytállók, a jelenlegi az utóbbi évtizedek legnagyobb kivándorlási hulláma Oroszországban, amire a Szovjetunió összeomlása óta nem volt példa. Ezt most csak tetézi a részleges mozgósítás ténye.

„A pokolba Putyinnal”

A Meduza a részleges mozgósítás bejelentése után kevesebb mint egy nap alatt ezer levelet kapott olvasóitól, köztük olyanoktól, akiket most jó eséllyel besorozhatnak, mert a mozgósítás hatálya alá tartoznak. Most ezek közül idézünk mi is néhány jellegzetes reakciót, mit szólnak Putyin elnök döntéséhez a besorozásra ítéltek.

Putyin elnök döntését ellenzem, akárcsak a kezdetektől magát a háborút. Bár a mozgósítás hatálya alá tartozom, nem megyek szolgálni a seregbe. Remélem, hogy nem találnak meg. Egyébként is inkább megyek börtönbe, mint hogy Putyin értelmetlen háborújában harcoljak

– üzente a 31 éves Iván Primorszk környékéről.

A 22 éves egyetemista, Andrej Prokopjevszkből azt mondja, hogy egyelőre nem tartozik a mozgósítás hatálya alá, azonban ebben nem lehetnek biztosak. Ő is azok egyike, akik most különösen haragszanak az orosz elnökre, Andrej szerint Vlagyimir Putyin először a pénztől, majd a szabadságtól, aztán a jövőtől, most pedig az élettől is megfosztja Oroszországot.

Őszintén remélem, hogy ez már Putyin végrendelete, egyben a rendszer agóniája, mi pedig túléljük őt. […] Ráadásul pénz sincs a kivándorlásra, és jegyet sem lehet venni már sehová, legfeljebb a mennyországba

– adott hangot keserűségének Andrej.

A 36 éves, Moszkvában élő Roman, ha minden igaz, B kategóriásként egyelőre nem kerül be az első mozgósítási hullámba, ám ettől függetlenül már minden orvosnál bejelentkezett, hogy hivatalos papírokat szerezzen az összes krónikus betegségéről, hogy elkerülje a mozgósítást.

A 29 éves Denisz arról számolt be, hogy őt és a feleségét is mozgósították: mindketten orvosok Szentpéterváron. Bevonulni viszont nem szeretnének, mert mindketten gyűlölik Putyin elnököt, sosem támogatták politikai vízióit. Most ők is megpróbálják mielőbb elhagyni Oroszországot.

A 35 éves moszkvai Ilja katonai igazolvány birtokában abban maradt a szüleivel, amennyiben ő is behívót kap, elköltözik egy távoli vidéki házba, ahova a szülei fognak neki élelmiszert szállítani, mert ő is azok egyike, aki semmilyen körülmények között nem fog meghalni Putyinért.

A 26 éves vologdai Ilja, aki az orosz légierő korábbi alkalmazottjaként most szintén a mozgósítás hatálya alá esik, azt mondja, hogy pokolba az orosz kormánnyal. A 23 éves Eugene-t Moszkvából, aki tartalékos tiszt, nagy eséllyel szintén mozgósítják. Ő úgy vélekedik, hogy a mozgósítás egy újabb katasztrofális döntés Oroszország polgárai számára: kényszerű részvétel egy olyan háborúban, amelyet senki sem akart.

Senki sem kérdezte meg az apákat és az anyákat, hogy készek-e gyermekeiket erre az értelmetlen mészárszékre küldeni. Mert ami Ukrajnában zajlik, az kétségtelenül nem más, mint mészárlás. Putyinnak többek között ezért is távoznia kell az ezer másik ok mellett

– érvel Eugene, aki reméli, hogy mihamarabb vége lesz ennek az őrületnek.

„Putyint a lövészárokba!”

A Vlagyimir Putyin által szerdán meghirdetett nemzeti mozgósítás hírére ellenzéki aktivisták, köztük a Veszna Mozgalom tagjai is felszólították az oroszokat, hogy helyi idő szerint szerda este 7-kor vonuljanak az utcára. Alekszej Navalnij csapata például támogatást ígért azoknak, akik olyan „hőstetteket” hajtanak végre, mint a helyi katonai toborzóiroda felgyújtása. Mindeközben a moszkvai ügyészség 15 éves börtönbüntetéssel is megfenyegette a tüntetések szervezőit, valamint azok résztvevőit.

A Rigában szerkesztett orosz ellenzéki portál több forrásból is úgy tudja, hogy Moszkvában a mozgósításellenes tüntetők őrizetbe vétele a belvárosban, az Arbaton kezdődött. Itt a tiltakozók megpróbáltak láncot alkotni, mialatt a tüntetők az „Életet a gyermekeinknek!” és a „Putyint a lövészárkokba!” jelszavakat skandálták. A tiltakozó akcióra többek között olyan nők is kivonultak, akiknek a fiai hadköteles korúak. A rendőrök az Arbatot lezárták, a tüntetők pedig az eső eleredtével szétszéledtek.

A mozgósítás ellen Szentpéterváron tüntetők csoportját a rendőrök végül körbevették, és emberi jogi aktivisták szerint a tüntetőket és az újságírókat is gumibottal verték, ahogy sokakat őrizetbe is vettek. Szerda este a Meduza összesen 1400 őrizetbe vett, mozgósítás elleni tüntetőről tudott az OVD-Info emberi jogi projekt információi alapján. Az OVD szerint az őrizetbe vételekre 38 városban került sor: mind Szentpéterváron, mind Moszkvában 500-nál is több embert tartóztathattak le.

Az orosz belügyminisztérium utána maga is elismerte, hogy feloszlatták az illegális tüntetéseket, és tüntetőket vettek őrizetbe. Ők azonban nem közölték a számukat.

Miközben az OVD Infónak többen is arról számoltak be, hogy például több moszkvai és egy voronyezsi rendőrkapitányságon a tüntetés miatt őrizetbe vett személyek a katonai nyilvántartási és sorozási hivatalokba kaptak idézést. A behívó dokumentumot az egyik tüntető a Telegramon is közzétette. Ezt az információt egyelőre más forrásból nem tudtuk megerősíteni.

Az orosz–ukrán háború eseményeit folyamatosan követjük, percről percre frissülő cikkünket ITT találja.

(Borítókép: Index)



  • Hírek
  • Bankszámla