16:00, December 09.
Horvátország 2
Brazília 1
Education City Stadion Negyeddöntő
20:00, December 09.
Hollandia 2
Argentína 3

Még Kim Dzsongun is elérzékenyült, olyat tett a furcsa kislány

GettyImages-1128337768
2022.09.24. 12:23
Feltehetően megtalálták Kim Dzsongun, Észak-Korea vezetője eltitkolt gyerekét. A most felfedezett kislányról több árulkodó jel is azt bizonyítja, valószínűleg ő az észak-koreai diktátor egyik lánya.

A lányt először látták egy rendezvényen, és ideiglenesen Kim Dzsué néven azonosították. A kislány a hónap elején fellépett az észak-koreai nemzeti ünnep alkalmából tartott állami rendezvényen. Ő volt az egyik a sok gyerek közül, aki Kim Dzsongunnak, valamint a feleségének előadott egy dalt.

A kínai szakértőknek először az tűnt fel, hogy a diktátor felesége, Ri Szoldzsu a műsor végén hogyan nyúlt a lány felé. Kezét a gyermek hátára tette, és jól láthatóan személyesen beszélgetni kezdett vele. Ám ami még ennél is feltűnőbb volt:

amikor a gyerekek izgatottan ugrándozni kezdtek Kim Dzsongun körül, ő teljesen nyugodt maradt.

Ráadásul az egyik kínai elemző szerint az előadás során a kamera a lányra fókuszál, amikor elkezdődik az éneklés, ezután néhány másodpercig elidőzik a kislány tekintetén, majd újra és újra visszatér hozzá. Valamint a megjelenése is nagyon feltűnő volt, hiszen ő az egyetlen lány, aki leengedett hajat visel, és fehér zoknit húzott – mint ismeretes, Észak-Koreában külön szabály van a frizurák viseletére.

A diktátor tekintete is árulkodó volt, hiszen teljesen belefeledkezett az előadásba. Volt egy olyan pillanat, amikor a kamera közvetlenül a diktátor családjáról és a kislányról egyszerre vágott be egy közeli képet. A felvételeken Kim Dzsongun húga is látható, aki teljesen az előadásba feledkezve a könnyeit törölgeti a meghatódottságtól.

Azt se tudni, pontosan hány gyereke van

Michael Madden, egy az észak-koreai elitre specializálódott szakértő szerint Kim lánya hasonló korú lehet, mint a szóban forgó kislány. Úgy fogalmazott, hogy most „közel tízéves lehet, ami nagyjából megegyezik az állami média felvételein látható lány korával”. Érdekesség, hogy a diktátor felesége korábban többször is szerepelt a televízióban.

A szakértők azt is kiemelik, hogy a gyerek eltitkolása nem indokolatlan, és még az észak-koreai elit sem érintkezhet vele, csak Kim Dzsongun jóváhagyásával. Ezalól csupán a legfelsőbb észak-koreai elit kivétel, amelynek tagjai szoros családi vagy személyes kapcsolatban állnak az apjával.

Az észak-koreai elit potenciálisan ellenfél Kim Dzsongun számára. Ha tudnak a vezető gyermekeinek kilétéről, Kim Dzsongun sebezhetővé válhat. A politikai vezetés elleni puccs vagy lázadás szítása helyett a gyermekeket elrabolhatják, hogy így befolyásolják a vezetőt

nyilatkozta Michael Madden a Dailymailnek, majd hozzátette, ez a titkolózás korábban Kim Dzsongunra is érvényes volt, és most a saját gyermekeire lett érvényes.

Több szakértő is kifejtette: feltehetően több Kim-gyerek van még valahol a világban.

A most azonosított gyerek létezését a kosárlabdasztár Dennis Rodman már korábban megerősítette. Ő 2013-ban látogatta meg Kim Dzsongunt. Régóta pletykálnak azonban más gyerekekről is: feltehetően Kim Dzsongunnak három gyermeke van – két lánya és egy fia. Egyébként magát Kim Dzsongunt is csak 2010-ben, egy évvel az apja halála előtt ismerhették meg az emberek.

(Borítókép: Kim Dzsongun 2019. március 2-án. Fotó: Carl Court / Getty Images)



  • Hírek
  • Hírek