Hercegnek és prófétának adta ki magát, milliókat csalt ki idegenektől

GettyImages-487951809
2022.09.27. 20:20
Egy amerikai esküdtszék bűnösnek talált egy férfit, aki afrikai főnemesként bemutatkozva nem kis összeget csalt ki hiszékeny áldozataitól.

A helyzet pikantériája, hogy a nigériai csalók módszereit alkalmazva verte át saját honfitársait, Daryl Robert Harrison ugyanis ohiói. Több év alatt legalább 14 embertől több mint 800 ezer dollárt, 330 millió forintot csalt ki. Daryl R. Attipoe hercegként, időnként Daryl R. Attipoe prófétaként mutatkozott be.

Ghána egyébként egykor valóban birodalom volt, nagyjából i. e. 300-ban jött létre, a hódítók azonban csaknem ezer éve szétforgácsolták. Azóta sincs uralkodói családja. A jelek szerint a herceg áldozatait nemigen foglalkoztatta a történelem, hanem inkább csak a gyors haszonszerzés reménye.

Ez beigazolódott, de csak Daryl Robert Harrison és a másik vádlott, a mostohaapja szemszögéből. A bepalizott balekok kivétel nélkül bukták a pénzüket.

Az ügyészség nemcsak csalással, hanem csalás elkövetésére irányuló összeesküvéssel és tanú befolyásolásával is vádolta Daryl Robert Harrisont.

Mostohaapjával együtt, akinek még nem kezdődött el a bírósági tárgyalása, azt állította, hogy a Power House of Prayer Ministries lelkészei. A misztikus egyház vallomása szerint – amit az amerikai igazságügyi minisztérium is idézett – anyagilag támogatta „a különböző egyházi létesítményekben és magánlakásokban tartott vallási szertartásokat” Ohióban és Coloradóban.

Busás haszon

Ettől kezdve a nigériai csalók kedvenc módszereit alkalmazták. Harrison azzal áltatta a potenciális befektetőket – akik közül sokan az egyház tagjai voltak –, hogy ő egy ghánai herceg, aki megbízható kapcsolatokat épített ki afrikai bányászati és szállítóvállalatokkal. Akár 33 százalékos megtérülésre számíthatnak – ezzel ámította áldozatait.

Neki és mostohaapjának valóban bejött az üzlet. Házat béreltek Coloradóban, és luxusautókat vásároltak a temérdek pénzből.

A csalás felgöngyölítése alaposan elhúzódott. A szövetségi ügyészek már két éve, 2020-ban megfogalmazták a vádiratot, amelyben az állt, hogy a herceg/próféta és mostohaapja „jogtalan meggazdagodásra” törekedtek azáltal, hogy „hamis és csalárd állításokkal és ígéretekkel pénzt szereztek a befektetőktől”.

A pénzt a vádlottak „személyes hasznukra fordították a befektetők tudta vagy engedélye nélkül”.

Harrison „elmulasztotta a kamatfizetést, rutinszerűen megszakított minden kommunikációt a befektetőkkel, figyelmen kívül hagyta az egyéni befektetői megkereséseket, és figyelmen kívül hagyta a befektetők követeléseit a befektetési pénzek visszatérítésére” – áll a vádiratban.

Magyarán: nem fizetett, nem állt szóba a befektetőkkel, és fittyet hányt arra, hogy visszakövetelték a pénzüket.

Harrison mostohaapjának ügyvédje a CNN-nek nem kívánta kommentálni az ítéletet, csupán tagadta, hogy ügyfele részt vett volna a csalásban.

A herceg/próféta ügyében még nem született ítélet. Egyelőre csak az esküdtszék mondta ki bűnösségét, akár 20 évet is kaphat.

(Borítókép: Képünk illusztráció egy Akan király kezéről. Fotó:  Education Images / Universal Images Group / Getty Images)



  • Tippek
  • Hírek