új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Ez volt mára az Index percről percre közvetítése, köszönjük megtisztelő és kitartó figyelmüket.

    Tartsanak velünk csütörtökön is, már korán reggel indítjuk hírfolyamunkat!

  • Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára dicsérte

    a bátor ukrán népet és a fegyveres erőket azért a lenyűgöző előrehaladásért, amellyel visszaszerezték területüket az orosz agresszoroktól.

    Stoltenberg azután nyilatkozott, hogy beszélt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel − írta meg a Sky News

    A NATO fenntartja és fokozza az Ukrajnának nyújtott támogatást, ameddig csak szükséges − tette hozzá.

    Azt azonban nem részletezte, hogy a „fokozott” támogatás mire vonatkozik.

  • Átkutatták az orosz hatóságok szerdán Szergej Spilkin független választási matematikus moszkvai lakását, és hasonlóképpen jártak el a Golosz választásmegfigyelő csoport több tagjával Oroszország több városában − közölte az MTI. 

    Sajtójelentések szerint Spilkin lakásának ajtaját betörték. Az elemző jelenleg külföldön van, a lakásban a felesége, Olga Artamonova tartózkodott.

    A Meduza ellenzéki portál szerint Spilkinnél a Mihail Guszev ivanovói aktivista elleni büntetőeljárás részeként tartottak házkutatást, őt az orosz hadsereg „lejáratásával” gyanúsították meg. Elvbarátai szerint Guszev ellen amiatt indult eljárás, hogy egy Telegram-bejegyzésben azt írta: a behívó megtagadásával vádolták meg, amiért közölte, hogy nem akar bevonulni a „megszálló” hadseregbe.

    A Kommeszant és a RIA Novosztyi hírügynökség szerint a főváros mellett Moszkva, Nyizsnyij Novgorod, Pszkov, Cseljabinszk, Tambov és Perm megyében tartottak még házkutatást politikusoknál, aktivistáknál és újságíróknál.

  • Irányváltásra van szükség az európai politikában, mert teljesen egyértelmű, hogy az energetikai szankciók tönkreteszik az unió gazdaságát – mondta a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár szerda reggel a kormány Facebook-oldalán megosztott videóban.

    Kovács Zoltán azt mondta, nem lehet szó nélkül elmenni az olajra és az olajtermékekre kivetett brüsszeli korlátozások mellett.

    Úgy fogalmazott, hosszú ideig a háború kitörése után arról volt szó, hogy az energiát illetően nem vezetnek be szankciókat, majd júniusban hirtelen minden megváltozott, és Brüsszel kierőltetett egy döntést az orosz kőolaj, illetve olajszármazékok tiltásáról, szankciójáról.

    Mi kezdettől fogva azt mondtuk, hogy az energiára kivetett bármilyen szankció mind a magyar, mind az európai gazdaság esetében egy arra ledobott atombombával lenne egyenértékű. Hiszen csak Magyarország esetében – amelynek nincsenek tengeri kikötői és csak vezetéken érkezhet ide gáz és kőolaj is – nyilvánvaló, hogy egy ilyen átállás csakis hosszú évek és sok száz milliárd forint befektetése után lenne megvalósítható

    – mondta Kovács Zoltán. 

  • Az oroszok által megszállt zaporizzsjai atomerőművet üzemeltető ukrán személyzet az erőmű hat reaktorának egyikét újra készül indítani. Jelenleg valamennyi reaktor le van állítva − írta meg a Sky News

    A hírről a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) megfigyelőközpontja számolt be szerdán.

    Az ukrán üzemeltető személyzet magas rangú tagjai arról tájékoztatták a NAÜ a létesítménynél lévő szakértőit, hogy előkészületek folynak az 5. blokk csökkentett teljesítményen történő indítására, hogy gőzt és hőt termeljenek az erőmű saját szükségleteinek kielégítésére 

    − közölte a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség.

    A hír azután érkezett, hogy Vlagyimir Putyin utasította kormányát, hogy vegye át Európa legnagyobb atomerőművében az irányítást.

  • Két, feltételezhetően megkínzott férfi holttestét találták meg ma az északkelet-ukrajnai Harkiv régióban – közölte az ukrán ügyészség.

    A 30 és 35 év közötti férfiakat a felszabadított Novoplatonivka település egyik szabadidőközpontjában találták meg.

    A közlemény hozzátette, hogy a férfiakat egymáshoz bilincselve találták meg.

    Egyiküknek betört a koponyája, a másik áldozatot pedig fejbe lőtték. Állítólag a komplexumban állomásozó oroszok végeztek velük, írja a Sky News.

  • A The New York Times szerint az amerikai hírszerző ügynökségek úgy vélik, hogy az ukrán kormányzat engedélyezte azt a támadást, amely augusztus 20-án Darja Dugina életét követelte. Kijev korábban tagadta, hogy köze lenne az incidenshez.

  • Vlagyimir Putyin orosz elnök a jelek szerint elismerte a Kreml legutóbbi ukrajnai katonai kudarcának súlyát, és azt mondta, hogy Oroszország „stabilizálni” fogja a helyzetet négy olyan ukrajnai régióban, amelyet a múlt héten az országhoz csatolt − írta meg a The Guardian

    A négy régió közül kettőbenOroszország jelentős veszteségeket szenvedett péntek óta, amikor Putyin aláírta az annexiót.

    Miközben Ukrajna keleten és délen előrenyomul, az orosz csapatok a nyomás alatt mindkét fronton visszavonulnak. 

  • Az ukrán hadsereg közölte, hogy miközben erői a déli Herszon régióban nyomulnak előre, az orosz egységek veszteségeket szenvedtek, és megpróbálják sebesültjeiket és felszerelésüket a legközelebbi átkelőhelyekre evakuálni a Dnyipro folyón.

    A Nova Kahovkában található vízerőmű közelében van egy súlyosan megrongálódott híd, jelentették az ukránok, írja a CNN.

    Eközben az ország északkeleti részén az ukrán hadsereg szerint az oroszok súlyos veszteségeket szenvedtek azokon a területeken, ahol az ukrán erők igyekeznek megszilárdítani jelenlétüket a Donyeck és Luhanszk régiók határa mentén.

  • Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) újabb orosz kollaboránsokat leplezett le Herszon megye megszállt területein.

    A gyanúsítottak között van egy rendvédelmi dolgozó is, aki az SZBU szerint legalább 23 ukránról szolgáltatott információkat Oroszországnak.

  • Az orosz erők Bahmut és Avdiivka irányába próbálnak támadó hadműveleteket folytatni, írta szerda esi beszámolójában az Ukrán Fegyveres Erők vezérkara.

    „Az ellenség megpróbálja megtartani az ideiglenesen megszállt területeket, és nem hagy fel a támadó műveletek végrehajtására irányuló kísérletekkel” – áll a jelentésben. A vezérkar szerint a nap folyamán az ukrán katonák öt településen verték vissza az ellenséges támadásokat.

  • Vlagyimir Putyin elnök Ramzan Kadirov csecsen vezetőt az orosz hadsereg harmadik legmagasabb parancsnoki rangjával ruházta fel, mivel a moszkvai erők a gyors ukrán ellentámadás miatt városokat és falvakat veszítettek, írja az al-Dzsazíra.

    A 46 éves csecsen vezető, aki Oroszországban az egyik legszókimondóbb, Putyin ukrajnai offenzíváját támogató hang, azt mondta, hogy ez „hatalmas megtiszteltetés” számára.

    A hét elején Kadirov felszólította Moszkvát, hogy alkalmazzon kis hatóerejű nukleáris fegyvereket Ukrajnában, és közölte, hogy három tizenéves fiát küldi a frontra.

  • Liz Truss brit miniszterelnök szerint a Nyugat az elmúlt években elbizakodottá vált és nem fordított elég pénzt védelmi kiadásokra − közölte az MTI. 

    Truss a kormányzó brit Konzervatív Párt Birminghamben tartott éves kongresszusának szerdai záróbeszédében kijelentette: a nyugati országok önkényuralmi rezsimek olcsó áruitól és olcsó energiahordozóitól váltak túlzottan függővé.

    Nem álltunk idejekorán Oroszország útjába, de ez soha többé nem fordulhat elő 

    − fogalmazott a brit kormányfő.

    Liz Truss beszéde közben környezetvédelmi aktivisták rövid tiltakozó megmozdulást tartottak az ülésteremben az ellen, hogy a kormány az északi-tengeri olaj- és földgázlelőhelyek művelésének bővítését tervezi. Az aktivisták „Ki szavazott erre?” feliratú transzparenst tartottak a magasba, mielőtt a biztonságiak kivezették őket a teremből.

  • A Kreml szerdán kijelentette, hogy nincs ellentmondás az ukrán területek Oroszországhoz való csatolása és a katonai visszavonulások között, és közölte, hogy Moszkva folytatja a négy ukrán régió annektálására vonatkozó tervek végrehajtását.

    Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerint a szóban forgó területek örökre Oroszországhoz fognak tartozni.

    Az ukrán ellentámadás múlt havi kezdete óta Moszkva több pozícióból is kivonta csapatait, többek között a hétvégén visszavonult Liman városából, amelyet Ukrajna mostanra visszafoglalt.

    A négy régió annektálása a Nyugat részéről súlyos bírálatot váltott ki, és a Sky News szerint nem hajlandó elfogadni az eredményeket.

  • Pavel Csikov orosz emberi jogi ügyvéd szerint a nyugat-oroszországi Penzában megindult az első büntetőeljárás a mozgósítás megkerülése miatt − közölte a Sky News

    Egy 32 éves férfi állítólag megtagadta a katonai behívó aláírását.

    A gyanúsított ügyvédje már beadta az indítványt a büntetőeljárás elutasítására

    − mondta el Csikov. 

  • Vlagyimir Putyin elnök szerdán rendeletet adott ki, amelyben arra utasítja az orosz kormányt, hogy vegye „szövetségi tulajdonba” az ukrajnai zaporizzsjai atomerőművet – írta meg a Guardian.

    Európa legnagyobb atomerőművét orosz csapatok ellenőrzik, de eddig ukrán személyzet működtette. A nemzetközi közösség nukleáris katasztrófától tart, ugyanis az erőmű közel van a harcok frontvonalához.

  • Szerhij Hajdaj, a Donyec-medencében lévő Luhanszk megye kormányzója megerősítette szerdán, hogy az ukrán csapatok „több települést is felszabadítottak az orosz megszállás alól” a régióban − írta meg az MTI. 

    Immár hivatalosan is megkezdődött a luhanszki régió megszállásának megszüntetése. Több település már felszabadult az orosz hadsereg megszállása alól, az ukrán erők ott már ukrán zászlókat tűznek ki

    − írta a kormányzó a Telegram üzenetküldő portálon.

  • Bizonytalan az áramellátás az oroszok által megszállt zaporizzsjai atomerőműben – közölte az ENSZ atomenergia-felügyeleti szerve a londoni Energy Intelligence Forumon.

    „A külső áramellátás helyzete továbbra sem kielégítő – jelezte Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség vezetője telefonon Ukrajnából. – Egyetlen vezeték táplálja az erőművet” – fűzte hozzá.

    Korábban mind az ukrán, mind az orosz tisztviselők azt állították, hogy az erőművet ők tartják ellenőrzésük alatt – írja az al-Dzsazíra.

  • Andrij Jermak, az ukrán elnöki iroda vezetője Telegramon reagált arra, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök aláírta a herszoni, zaporizzsjai, donyecki és luhanszki megszállt területek Oroszországhoz csatolásáról szóló törvényt.

    Egy terroristaország erőszakos döntései nem érik meg azt a papírt, amelyen aláírták

    – fogalmazott Jermak.

    Szavai szerint „az orosz őrületre a legjobb gyógyírt az ukrán fegyveres erők, a nagy pontosságú fegyverek és az offenzíva jelentik”. 

  • Az orosz külügyminisztérium szerdai közlése szerint megtorló lépésként kiutasítottak egy litván diplomatát – számolt be a Reuters a minisztérium honlapján közzétett közlemény alapján.

    Guardian a közlés alapján azt írja: az orosz külügyi tárca „fenntartja a jogot a további intézkedések megtételére”, mindezt válaszul Litvánia általuk barátságtalannak vélt lépéseire. 

  • Az orosz vezetésű Nemzetközi Ökölvívó-szövetség feloldotta az orosz és belarusz amatőr ökölvívókra vonatkozó tilalmat.

    A szervezet közleményben tudatta, hogy igazgatótanácsa megszavazta a változtatást. A két ország sportolóit és bíráit az orosz–ukrán háború kirobbanása után tiltották ki az IBA nemzetközi versenyeiről – írja a Sky News.

    A Gazprom orosz energetikai vállalat az IBA, korábbi nevén az AIBA legnagyobb szponzora. Az IBA közölte, hogy „politikailag semleges és független” marad, és hogy „minden sportolónak egyenlő feltételeket kell biztosítani”.

  • Vlagyimir Putyin orosz elnök aláírta a múlt hónapban bejelentett részleges katonai mozgósítási akcióhoz kapcsolódó korrigáló rendeletet.

    Az állami televízióban közvetített, tanárokkal tartott találkozón Putyin elmondta, hogy a rendelet a diákok további kategóriáit – köztük az akkreditált magánegyetemeken tanulók és bizonyos posztgraduális hallgatók – felmenti a sorozás alól, pontosabban elhalasztja.

    Putyin hozzátette, hogy Oroszország nagy tisztelettel viseltetik az ukrán nép iránt a jelenlegi helyzet ellenére is.

    Az orosz elnök az orosz annexióról azt mondta, arra számít, hogy a helyzet stabilizálódik – írja a Sky News.

  • Ed Arnold, az 1831-ben alapított brit Royal United Services Institute nevű katonai elemzőintézet kutatója szerint Ukrajna már elérte „elsődleges politikai célját”, vagyis azt, hogy „megmutassa a Nyugatnak, hogy képes visszafoglalni területeket a rendelkezésére bocsátott nyugati fegyverrendszerek segítségével”. 

    Most további katonai célokat tűztek ki maguk elé. Először is hogy minél több várost felszabadítsanak még a tél beállta előtt

    − mondta el Arnold a Sky Newsnak

    Hozzátette, hogy az ukránok az elmúlt „24-48 órában” nyolc várost szabadítottak fel Herszon környékén.

    Gyakorlatilag az orosz front elkezdett összeomlani. Ilyenkor nagyon jó parancsnokokra van szükség, amivel az oroszok jelenleg egyszerűen nem rendelkeznek

    − közölte. 

  • A kazah hatóságok elutasították az orosz állam azon követelését, hogy utasítsák ki Ukrajna nagykövetét az oroszok megöléséről szóló megjegyzései miatt, és szerintük Moszkva helytelenül jár el azzal, hogy politikai nyomást gyakorol egy stratégiai partnerére – írja a Reuters.

    Petro Vrublevszkij, Ukrajna asztanai nagykövete augusztusban azt mondta:

    minél több oroszt ölünk meg a háborúban, annál kevesebbet kell majd megölniük a gyerekeinknek.

    Az oroszok erre reagálva azt követelték, hogy Kazahsztán utasítsa ki a nagykövetet az országból. A kazah állam közleményében elfogadhatatlannak nevezte Vrublevszkij szavait, és a nagykövet leváltását kérte Kijevtől, a kiutasításra vonatkozó orosz követelést viszont elutasította.

    Az orosz külügyminisztérium közölte: kötelessége kifejezni felháborodását azzal kapcsolatban, hogy Vrublevszkij még mindig Asztanában tartózkodik, ezért behívatta a kazah nagykövetet.

    A kazah külügyminisztérium elítélte az oroszok követelőző magatartását, majd bejelentette, hogy berendelik az orosz nagykövetet a kazah minisztériumba. Vrublevszkij várhatóan csak akkor hagyja majd el Kazahsztánt, ha új ukrán nagykövetet neveznek ki a helyére.

  • Az atomfegyverek ukrajnai bevetéséről szóló orosz fenyegetések miatt nem zárható ki egy nukleáris konfliktus kirobbanása sem − vélekedett Miloš Zeman cseh államfő szerdán Prágában az MTI szerint. 

    Miloš Zeman, miután fogadta Tamím bin Hamad ász-Száni sejket, katari emírt, újságírók előtt kijelentette: egy ilyen esetben a diplomáciai válasz mellett katonai választ is kellene adni Oroszországnak, nem csak az európai államok részéről.

    Még a válasz előtt teljesen világos figyelmeztetést kellene küldeni, hogy amennyiben az Oroszországi Föderáció atomfegyvereket fog használni Ukrajna területén, a válasz nemcsak diplomáciai, hanem katonai is lesz, annak minden következményével

    − mondta Zeman a sajtótájékoztatón.

  • A sikeres ukrán ellentámadás után Vlagyimir Putyin orosz elnök egyre inkább kezd sarokba szorulni a szakértők szerint, egyes hangok szerint nem kizárt, hogy a szorult helyzetben az atomhoz is hozzányúl az államfő, hogy megnyerje a háborút.

    Putyin nemrég arról beszélt, hogy „minden rendelkezésükre álló eszközt” felhasználnak a most elcsatolt ukrán területek megvédésére. Azt is állította, hogy az Egyesült Államok „precedenst teremtett” azzal, hogy a második világháborúban atombombát dobott le.

    Egyes becslések szerint Oroszország nagyjából kétezer taktikai és majdnem háromezer stratégiai atomfegyverrel rendelkezik, így a világ jelenlegi legnagyobb atomhatalmának számít. Ramzan Kadirov csecsen hadvezér és Dmitrij Medvegyev volt elnök pedig kórusban buzdítják vezetőjüket az atomtabu megszegésére.

    A tíz és száz kilotonna közötti hatóerejű orosz taktikai atombombákat harctéren, vitatott területen történő alkalmazásra tervezték. Putyin dönthet úgy, hogy a Kalibr cirkálórakétákból indít egyet, amelyeket egy fekete-tengeri hajóról vagy egy repülőgépről lőnek ki orosz terület fölött, vagy indíthat egy szárazföldi, rövid hatótávolságú Iszkander ballisztikus rakétát – írja a Daily Mail.

    Putyin célul tűzhetné ki, hogy ezek egyikét „figyelmeztető lövésként” felrobbantja a légkörben, a nyílt tenger felett vagy alatt – távol a harctértől, emberveszteség nélkül. Ezt a képesség és meggyőződés demonstrációjának szánná, hogy az USA-t és a NATO-t megfélemlítse, esetleg meghátrálásra késztesse.

    Egy ilyen cselekedetet egy NATO-tagállam elleni támadásként lehetne értelmezni – mondta David Petraeus volt CIA-igazgató.

    Egy magas rangú védelmi forrás szerint a bemutatóra a Fekete-tengeren kerülhet sor, erre nagyobb az esély, mint egy taktikai atombomba bevetése Ukrajnában – írja a Times.

  • Andrej Piontkovszkij orosz politológus és publicista azt mondta egy beszélgetésben, hogy szerinte akkor valósulhat meg Vlagyimir Putyin orosz elnök hatalomból való elmozdítása, ha az ukrán hadsereg felszabadítja Herszont.

    A politológus szerint már Jurij Kovalcsuk, az orosz államfő egyik legfőbb bizalmasa is úgy látja, hogy a háború elveszett, és kudarccal ér véget az oroszok számára, így az orosz milliárdos is a háttérbe vonulásról akarja meggyőzni Putyint.

    Piontkovszkij meglátása szerint ha Putyint megbuktatják, a hatalom valószínűleg az Oroszországi Föderáció Biztonsági Tanácsához kerül – írja az Unian.

    Az egyik köztes megoldás az lehet, hogy bejelentik: Putyin egészségügyi okokból lemond, majd átmenetileg egy kollektív testületre ruházzák át az ország irányítását. A mostani helyzetben szerintem senki sem vágyik arra, hogy Putyin örökébe lépjen, vállalva az ezzel járó felelősséget

    – mondta Andrej Piontkovszkij.

  • Élő és halott ukrán áldozatok szájából kihúzott aranyfogakat találtak a kijevi csapatok által Oroszországtól visszafoglalt területen – közölték tisztviselők.

    Ukrajna sikeres ellentámadása során az ország déli és északkeleti régióiban olyan területeket foglalt vissza, amelyek korábban az orosz hadsereg ellenőrzése alatt álltak.

  • Az Enerhoatom ukrán állami energetikai vállalat vezetője, Petro Kotin közölte, hogy saját magát nevezi ki a zaporizzsjai atomerőmű élére − közölte a Sky News

    Az erőmű igazgatóját, Ihor Muraszovot múlt pénteken az orosz erők munkából hazafelé menet elfogták és letartóztatták.

    Kotin szerint Muraszov hétfőn kiszabadult, miután arra kényszerítették, hogy kamerák előtt tegyen valótlan állításokat. Kotin hozzátette, hogy az erőmű üzemeltetésével kapcsolatos minden további döntést közvetlenül az Enerhoatom fog meghozni.

  • Kamikazedrónokkal támadta az orosz hadsereg az ukrán főváros környékét – közölte szerdán Olekszij Kuleba Kijev megyei kormányzó.

    Kuleba azt írta Telegramon, hogy hat robbanást észleltek. Bila Cerkva kisvárosban egy ember megsebesült, és több helyen megrongálódott az infrastruktúra. 

    Kijevben és környékén szerdára virradó éjszaka három órán keresztül légiriadó volt.

    Az ukrán légierő közölte, hogy összesen tizenkét iráni gyártmányú drón repült be a célpontok felé déli irányból. Jurij Ihnat szóvivő az ukrán televízióban elmondta, hogy hatot sikerült megsemmisíteni, hármat légvédelmi rakéták találtak el, további hármat pedig a légierő lőtt le.

    Ukrán közlések szerint az orosz hadsereg hetek óta iráni harci drónokat vet be. Bár Teherán hivatalosan tagadja, hogy ilyen eszközöket szállított volna Oroszországnak, Ukrajna „barátságtalan lépésnek” minősítette a dolgot, kiutasította az iráni nagykövetet, és csökkentette az iráni nagykövetség létszámát – írta az MTI.