Megvan, mikor koronázzák meg III. Károlyt

32L72AN-highres
2022.10.11. 19:29
2023. május 6-án, szombaton lesz III. Károly brit uralkodó koronázása – közölte a hírt a Buckingham-palota.

Korábban a brit sajtó még úgy értesült, hogy június 3-án lehet a koronázás, de most az uralkodó hivatala pontosította a dátumot. 

Azt írták, hogy a koronázás Londonban, a westminsteri apátságban lesz, és Canterbury érseke, Justin Welby fogja levezényelni. III. Károly mellett feleségét, Kamilla királynét is megkoronázzák. Az uralkodónőt a koronázás utána „Queen Consort” (magyarul: királyné) cím fogja megilletni, saját koronája is lesz, és őt is felségnek kell majd szólítani.

Korona

A ceremónia a korábbi koronázásokhoz képest várhatóan rövidebb és egyszerűbb, amit többek között az magyaráz, hogy a legutóbbi óta – amikor II. Erzsébetet megkoronázták – már több mint hét évtized eltelt, és azóta változott a világ is. 

A Buckingham-palota közleményében egész pontosan azt írták, hogy a ceremónia „az uralkodó mai szerepét fogja tükrözni, és a jövőbe mutat majd”, miközben megőrzi „a régi tradíciókat és azok pompáját” is. A Sky News ezen túl úgy értesült, hogy a brit királyi család a mostani gazdasági recesszió miatt sem szeretne túl költséges ceremóniát ez alkalommal. 

AZ URALKODÓ FEJÉRE A SZENT EDUÁRD KORONÁT TESZIK MAJD FEL.

Ez a koronázási jelvény – a Sky News szerint – az utóbbi hatvan évben egyáltalán nem hagyta el a londoni Towert, végig ott őrizték.

A koronázás mellett III. Károlyt (és hitvesét) szent olajjal is felkenik, illetve az új uralkodót megáldja, felszenteli majd az érsek. Azt még nem tudni, hogy a koronázás hivatalos állami ünnepnap is lesz-e egyben (bár a hétvégi időpont azt sejteti a Sky News szerint, hogy nem).

Alighanem a véletlen műve, és nem érdmes túlgondolni, de 

a koronázás időpontja Harry herceg és Meghan hercegné fiának, Archienak a negyedik születésnapja lesz.

Arról egyébként még nincs hír, hogy a királyi család mely tagjai vesznek részt a ceremónián, vagyis az sem biztos még, hogy Harryék Angliába utaznak-e emiatt. 

Rekorder

Károly édesanyját, II. Erzsébetet 1953. június 2-án koronázták meg, azon a ceremónián körülbelül 8000 hivatalos tisztviselő (köztük számos külföldi látogató) vett részt, és három órán kresztül tartott. Az alatt a koronázás alatt végigvonult a királyi család több száz éves aranyhintója is (azt még nem tudni, hogy a mostanin is fogják-e használni ezt).

Mint ismert, II. Erzsébet szeptember 8-án halt meg nyári rezidenciáján, a skóciai Balmoral-kastélyban. Halála óta hivatalosan III. Károly az ország uralkodója, de a trónöröklés, a királyi hatalomátvétel folyamatát a jövő évi koronázás fogja végleg szentesíteni. 

Károly király egyébként jövő májusban, 74 éves korával,

a legidőseben megkoronázott brit uralkodó is lesz, ha megkoronázzák. 

Korábban az 1831-ben megkoronázott IV. Vilmos volt a rekorder, akinek jó tíz évvel fiatalabban, 64 évesen helyezték a fejére a koronát. 

(Borítókép: III. Károly király Ballaterben 2022. október 11-én. Fotó: Andrew Milligan / Pool / AFP)