Meglepetést tartogat a vizsgálóbizottság, bizonyítékai vannak Donald Trumpról
További Külföld cikkek
- Szijjártó Péter: Az Európai Uniónak szüksége van a Nyugat-Balkánra
- Felháborodást keltett Emmanuel Macron döntése, megbukhat a francia kormány
- Ausztriában és Olaszországban ismét havazik
- Hamarosan forgalomba kerül a Szabadka-Újvidék gyorsvasút
- Felhőszakadás és heves áradások sújtották Bosznia nagy részét, legalább 14 ember meghalt
A bizottság most kezdi összegezni az általa összegyűjtött információkat, amelyek szerint Donald Trump, miután elvesztette a 2020-as elnökválasztást, példátlan kísérletet indított arra, hogy megakadályozza a kongresszust Joe Biden győzelmének igazolásában. Ennek végeredménye a Capitolium ostroma lett, amelynek több halálos áldozata volt − írta meg az AP hírügynökség.
A csütörtök délutáni meghallgatás, amely a testület tizedik nyilvános ülése lesz, várhatóan Trump elmeállapotát és a bukott elnöknek a választások megdöntésére irányuló erőfeszítésekben játszott központi szerepét járja majd körül − közölte egy névtelenséget kérő bizottsági tanácsadó.
A csőcseléket néhány szélsőséges csoport vezette, akik előre eltervezték, hogy mit fognak tenni. Ezeket az egyéneket ismerték a Trumphoz közel álló emberek
– mondta a CNN-nek Zoe Lofgren, Kalifornia demokrata képviselője, a bizottság egyik tagja.
A korábbi meghallgatásoktól eltérően ezúttal várhatóan nem lesznek tanúmeghallgatások, bár a testület valószínűleg megosztja a közelmúltban tett vallomásokból származó információkat − többek között Ginni Thomas, a konzervatív aktivista és Clarence Thomas legfelsőbb bírósági bíró felesége vallomását.
Testőrére is rátámadhatott
Friss információk várhatók arról is, hogy pontosan mi történt Mike Pence akkori alelnökkel, aki január 6-án a kongresszus együttes ülésén elnökölt, és akit biztonságba kellett helyezni.
A testület hetek óta tárgyalásokat folytat az amerikai titkosszolgálattal, miután bekérették aznapi kommunikációjukról az archívumból törölt üzeneteket. Cassidy Hutchinson, a Fehér Ház korábbi tanácsadója közölte, hogy Donald Trump rárontott az elnöki limuzin sofőrjére, és követelte, hogy vigye el a gyűlésről a Capitoliumba.
A bizottság azt tervezi, hogy bemutatja a titkosszolgálattól kapott új felvételt a Fehér Háznál tartott gyűlésről, ahol Trump beszélt, mielőtt arra biztatta fegyveres támogatóit, hogy vonuljanak a Capitoliumhoz, és „harcoljanak, mint a pokol”.
Meglepő információkat találtak
A titkosszolgálat másfél millió oldalnyi dokumentumot és megfigyelési videót adott át a bizottságnak az ügynökség szóvivője, Anthony Guglielmi szerint.
Zoe Lofgren azt mondta, hogy a csütörtökön bemutatott információkat „eléggé meglepőnek” találta.
A bizottság, miután több mint 1500 kihallgatást tett és számtalan dokumentumot szerzett be, átfogó nyomozást végzett Donald Trump tevékenységéről novemberi választási vereségétől a capitoliumi támadásig.
Hazugságait arra használta fel, hogy destabilizálja demokráciánkat
− mondta Lofgren, aki már a Richard Nixon elleni vádemelési vizsgálat idején, 1974-ben is a képviselőház munkatársa volt.
Több mint 850 embert vádoltak meg
A január 6-i támadásban és az azt követő eseményekben legalább öt ember halt meg. A rendőrség véres közelharcba keveredett, amikor Donald Trump támogatói áttörték a barikádokat, megrohamozták a Capitoliumot, és megzavarták a kongresszus ülését, amelyen Joe Biden megválasztását hitelesítették.
Az igazságügyi minisztérium eddig több mint 850 embert vádolt meg a Capitolium elleni támadással kapcsolatban, egyesek hosszú börtönbüntetést kaptak szerepükért. A szélsőséges Oath Keepers és a Proud Boys nevű szervezet több vezetője és tagja ellen is vádat emeltek felbujtásért. Donald Trump ellen különböző állami és szövetségi vizsgálatok folynak a választások közben és azt követően elkövetett tettei miatt.
(Borítókép: Donald Trump. Fotó: Brian Snyder / Reuters)