Várandós anyák ezrei haltak meg a koronavírus-járvány alatt

GettyImages-1041926690
2022.10.20. 14:17
A koronavírus miatt drámaian megnőtt a terhességi vagy szülési komplikáció miatt tavaly elhunyt nők száma az Egyesült Államokban, és ennek aránytalanul sok fekete és spanyol ajkú áldozata volt − derül ki egy szerdán közzétett kormányzati jelentésből.

A jelentés megállapítja, hogy 2018 óta közel nyolcvan százalékkal megugrottak a terhességgel összefüggő halálesetek, a koronavírus szerepet játszott a tavaly bejelentett 1178 haláleset negyedében. A koraszülött és alacsony születési súlyú csecsemők aránya szintén emelkedett tavaly, miután évek óta stabilan tartotta magát. Jóval több terhes vagy nemrégiben szülő nő számol be depressziós tünetekről − írta meg az AP hírügynökség

Az anyai halálozás tekintetében már korábban is egy válság közepén voltunk. A koronavírus olyan mértékben súlyosbította ezt a válságot, hogy azt már nem vagyunk képesek kezelni

− mondta Karen Tabb Dina, az urbana-champaigni Illinoisi Egyetem kutatója. 

Az Egyesült Államokban a szülés után az anyák halálozási aránya magasabb, mint sok más fejlett országban, és a világjárványt megelőző években tovább emelkedett, a koronavírus pedig tovább rontott a helyzeten. 

Azok a nők, akik terhességük alatt kapják el a vírust, fokozott egészségügyi kockázatoknak vannak kitéve. A munkaerőhiány és a korlátozások még több akadályt gördítettek a várandós anyák elé az egészségügyi ellátás igénybevételében, a világjárvány okozta stressz pedig fokozta a terhesség alatti depresszió arányát.

Nagyon sokan küzdenek mentális problémákkal

Tabb Dina szerint a mentális egészségügyi problémák valószínűleg hozzájárultak a terhességgel összefüggő halálesetek számának növekedéséhez. Sok nő, aki terhessége alatt vagy után depressziót és szorongást tapasztal, nehezen jut a szükséges ellátáshoz.

A mentális problémák a terhesség leggyakoribb komplikációi, és még mindig nem értjük eléggé

− mondta.

A vonatkozó halálesetek száma tavaly július és december között ugrott meg leginkább, amikor a Covid–19 delta-változata milliókat fertőzött meg − jegyezte meg Carolyn Yocom, az amerikai állami számvevőszék egyik igazgatója.

Az adatokból valóban egyértelmű, hogy a delta-variáns terjedésének ideje egybeesett a halálesetek számának nagyarányú növekedésével 

– mondta Yocom.

Jóval több fekete nő hal meg

A terhességgel összefüggő halálesetek százezer születésre vetítve a 2019-es 44-ről tavaly 68,9-re emelkedtek a fekete nők körében. A fehér nőknél a halálozási arány tavaly 26,1 volt, ami a 2019-es 17,9-ről ugrott meg.

A spanyol ajkúak körében a halálozási arány korábban csökkent, de a járvány alatt ismét nőtt, a 2019-es százezer főre jutó 12,6-ról tavaly 27,5-re.

A feketék és a spanyol ajkúak is magasabb arányban haltak meg koronavírusban, részben azért, mert kevésbé férnek hozzá az orvosi ellátáshoz, és gyakran olyan munkakörben dolgoznak, amely kockázati tényezőt jelent.

(Borítókép: BSIP / Universal Images Group / Getty Images)