Lemondott Liz Truss brit miniszterelnök
További Külföld cikkek
- Dollármilliókba került Elon Musknak, hogy visszatérhessen egyik legnagyobb piacára
- Feloszlatta a parlamentet a japán miniszterelnök
- Félmeztelen nő kért segítséget a dunaszerdahelyi Lidlben
- Egytucatnyi állam beperelte a TikTokot a tinédzserek mentális egészségének „pusztítása” miatt
- Élesek, harsányak, személyeskedésektől sem mentesek a felszólalások Strasbourgban
Liz Truss brit politikus, konzervatív párti parlamenti képviselő, az Egyesült Királyság történetének harmadik miniszterelnöknője lemondott a brit Konzervatív Párt éléről, ezzel együtt pedig miniszterelnöki posztjáról is.
Ő volt Nagy-Britannia történetének legrövidebb ideig hivatalban lévő miniszterelnöke.
Liz Truss 45 napig töltötte be miniszterelnöki tisztségét. Korábban George Canning tartotta a rekordot, a konzervatív politikus 1827-ben 119 napot szolgált.
Liz Truss formálisan ugyan még az Egyesült Királyság miniszterelnöke, de csak addig, amíg új kormányfőt nem választanak. Truss szerint
egy héten belül megválasztják az új brit miniszterelnököt.
Beszélt III. Károly brit királlyal is
Londonban, a Downing Street 10. szám alatti irodája és rezidenciája előtt tartott beszédében Liz Truss belátta, hogy nem tudja teljesíteni azokat az ígéreteket, amelyeket akkor tett, amikor a konzervatívok vezetői posztjáért indult, és elvesztette pártja bizalmát.
Elismerem, hogy a helyzetet tekintve nem tudom teljesíteni azt a mandátumot, amellyel a Konzervatív Párt megválasztott. Ezért beszéltem Őfelségével, a királlyal, hogy értesítsem arról, hogy lemondok a Konzervatív Párt vezetői tisztségéről
– mondta Liz Truss.
Ma reggel találkoztam az 1922-es bizottság elnökével, Sir Graham Bradyvel. Megállapodtunk abban, hogy a következő héten vezetői választást tartunk. Ez biztosítani fogja, hogy továbbra is azon az úton maradjunk, hogy megvalósítsuk költségvetési terveinket, és fenntartsuk országunk gazdasági stabilitását és nemzetbiztonságát
– tette hozzá a brit politikus.
A konzervatív törvényhozók egyre gyakrabban szólították fel Trusst lemondásra, miután kénytelen volt elvetni gazdasági programjának nagy részét, amelynek 2022. szeptember 23-i átadásakor a font és az államkötvénypiacok zuhanórepülésbe kezdtek.
Pirruszi győzelem
Boris Johnson 2022. július 7-én mondott le brit miniszterelnöki posztjáról. Kormányfői tevékenységét botrányok övezeték. Miután Nagy-Britannia vezető nélkül maradt, a vezetői pozícióért Liz Truss és Rishi Sunak versengett. A két jelölt közül a párt 160 ezer tagja választotta meg következő vezetőjét. A versenyből végül Liz Truss került ki győztesként.
A bejelentés után, amely szerint ő kapott bizalmat a párttagságtól, hogy irányítsa Johnson után a torykat, első megszólalásában méltatta elődjét, ami gyér tapsot eredményezett a hallgatóság körében. Az új pártelnök egyik legfontosabb feladatának nevezte a párt egységének helyreállítását.
A 47 éves Liz Truss volt az Egyesült Királyság harmadik női kormányfője Margaret Thatcher és Theresa May után. A Konzervatív Párt megválasztott új vezetőjét 2022. szeptember 6-án iktatták be hivatalába.
(Borítókép: Liz Truss brit miniszterelnök bejelenti a lemondását a kormányzó Konzervatív Párt vezetői posztjáról a brit kormányfői rezidenciánál Londonban 2022. október 20-án. Fotó: Andy Rain / EPA / MTI)