új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Ez volt mára az Index percről percre közvetítése, köszönjük megtisztelő és kitartó figyelmüket!

    Tartsanak velünk hétfőn is, már korán reggel indítjuk hírfolyamunkat!

  • Az ukrán SZBU hírszerző szolgálat vasárnap közölte, hogy őrizetbe vette a Motor Szics ukrán repülőgépmotor-gyártó két tisztviselőjét, akiket azzal gyanúsítanak, hogy Oroszországgal működtek együtt.

    Az SZBU őrizetbe vette a Motor Szics ipari óriásvállalat elnökét, akit azzal gyanúsítanak, hogy együttműködik az Orosz Föderációval – áll a közleményben. Hozzátették, hogy őrizetbe vették a vállalat külgazdasági tevékenységért felelős osztályvezetőjét is, neveket viszont a Guardian szerint nem közöltek.

    Az SZBU szerint őrizetbe vételük része annak a bűnügyi vizsgálatnak, amely a Motor Szics által az orosz támadó repülőgépek számára katonai áruk illegális szállítására irányul. Az SZBU szerint tömegesen használták Oroszország ukrajnai inváziójánál a Motor Szics helikoptereit. A Motor Szics helikopterekhez és repülőgépekhez gyárt motorokat, valamint ipari turbinákat. Egészen 2014-ig, amikor Moszkva annektálta a Krímet, Oroszország volt a vállalat legnagyobb ügyfele.

  • A Mash nevű Telegram-csatorna jutott hozzá egy olyan felvételhez, amelyen a Jejszk városában hétfőn történt repülőbaleset látható.

    Az orosz csatorna most egy olyan felvételt tett közzé, amelyet egy, a közelben elhaladó autó fedélzeti kamerája készített. A videón jól látszik a gép becsapódásának pillanata. 

    Az incidensben legalább 15 ember meghalt, és a szakértők úgy vélik, hogy a gép egy madárrajjal ütközött, ez okozta a katasztrófát.

     

  • Andrij Jermak, az ukrán elnöki iroda vezetője szerint nem ért el hatást az Oroszországhoz intézett felszólítás, hogy vonja ki csapatait a zaporizzsjai atomerőműből. Hozzátette: fegyverekre és szankciókra lesz szükség, mert Moszkva csak az erőszak nyelvén ért.

    A tisztségviselő arra reagált, hogy a héten a világ iparilag legfejlettebb hét államát tömörítő G7-ek felszólították Oroszországot: adja vissza Ukrajnának a zaporizzsjai atomerőmű feletti teljes irányítást. Jermak szerint az Ukrajna ellen indított háború azt bizonyítja, hogy az ellenség az ukrán haderő nyomására visszavonul, gazdasága pedig a rendszerszintű szankciók miatt tönkremegy.

    Több eltökéltségre van szükség az ellenség közös legyőzéséhez, mert különben semmi sem állítja meg a terroristákat

    – közölte Andrij Jermak.

    Az Ukrán Biztonsági Szolgálat vasárnap őrizetbe vette Vjacseszlav Bohuszlajevet, a világ egyik legnagyobb, repülőgép- és helikopter-hajtóműveket, valamint erőművi gázturbinákat gyártó vállalatának, a Motor Szicsnek a tiszteletbeli elnökét, volt parlamenti képviselőt és a vállalat külgazdasági osztályvezetőjét. Azzal gyanúsították meg őket, hogy illegálisan szállítottak katonai célú alkatrészeket az orosz légierő gépeihez.

  • Telefonon egyeztetett egymással Szergej Sojgu orosz és Ben Wallace brit védelmi miniszter – számolt be a RIA Novosztyi.

    Az orosz állami hírügynökség szerint Szergej Sojgu ugyanazt mondta el Wallace-nak, amit nemrég a francia védelmi miniszternek is mondott – vagyis hogy szerinte az ukránok terrortámadásra készülnek, úgynevezett piszkos bombákkal.

    A RIA Novosztyi úgy értesült, hogy az ukránok – egy hamis zászlós művelet részeként – kis hatótávolságú nukleáris töltetek felrobbantására készülnek, majd utána az akció végrehajtásával Oroszországot akarják megvádolni.

  • Egy nemrég megjelent videóban a pilóta szemszögéből látható, amint egy Szu–25-ös repülőgépet lelőnek Ukrajnában, és a katona katapultál a gépből. Korábban nem csak az ukrajnai háborúban, más konfliktusokban sem készült még ilyen felvétel éles harci körülmények közt. 

    Az alacsonyan repülő orosz gépet egy ukrán légvédelmi rakéta találta el, utána a pilóta még megpróbálta visszanyerni az irányítást a gép felett. Ezzel kudarcot vallott, de még időben katapultált a gép rövidesen megtörténő becsapódása előtt.

    Mindezt a pilóta sisakjába épített kamera rögzítette:

    A videó alatti kommentekben megjegyezték: valószínűleg ez a legelső olyan felvétel (nemcsak az ukrajnai háborúban, hanem általánosságban is), amelyen a pilóta nézőpontjából és éles harctéri körülmények között láthatjuk a katapultálás folyamatát. 

    A felvétel már a YouTube-ra is felkerült, ott akár lassítva is megtekinthető az első néhány másodperc, amikor a találat történik. 

  • Emmanuel Macron francia elnök vasárnap kijelentette: úgy véli, van esély a béke megteremtésére Ukrajnában, még akkor is, ha Oroszország az ottani konfliktus eszkalálódására figyelmeztetett – írja a Reuters.

    Vannak kilátások a békére, eljöhet ez a pillanat

    – mondta Macron egy római konferencián, amelynek legfőbb témája a világbéke előmozdításának módja volt.

    „Egy adott pillanatban, tekintettel a dolgok alakulására, amikor az ukrán nép és a vezetők meghatározzák a szükséges feltételeket, békemegállapodás köthető a másik féllel” – fogalmazott a francia államfő.

  • Vasárnap délután felrobbant egy villanyoszlopra szerelt, távvezérelt robbanószerkezet Herszon városában – közölte Kirill Sztremouszov, a Herszoni terület orosz kormányzóhelyettese.

    A bomba délután, helyi idő szerint 14 óra körül robbant fel. Az orosz kormányzóhelyettes szerint a detonációban egy helyi lakos életét vesztette, egy másik pedig megsérült (a helyi orosz egészségügyi minisztérium három sérültről számolt be egy másik híradásban).

    Sztremouszov szerint az ukránok állnak a robbantás mögött, amelyet „terrortámadásként” emlegetett.

  • Az orosz erők Dél-Ukrajnában Mikolajivot, délkeleten Zaporizzsját, valamint Dnyipropetrovszk régiót támadták iráni gyártmányú harci drónokkal. Mindeközben az északkeleti országrészben lévő Szumi területet Grad sorozatvetőkkel, aknavetőkkel és más tüzérségi fegyverekkel lőtték – írta az MTI az Ukrajinszka Pravda hírportál összefoglalója alapján. 

    A Mikolajivi területet vasárnapra virradóan támadták meg az orosz erők iráni drónokkal, a régióközpontot pedig rakétákkal lőtték. Utóbbi támadásban a legfrissebb információk szerint eltaláltak egy ötemeletes lakóépületet, és a mellette álló tízemeletes ház is megrongálódott. Az eddigi információk szerint hárman sebesültek meg. Találat ért egy raktárépületet is, onnan egy helyi lakost szállítottak sebesüléssel kórházba.

    A Harkivi terület orosz megszállás alól felszabadított településeit is változatlanul ágyúzzák az orosz csapatok, elsősorban infrastrukturális létesítményeket támadnak. Szombaton egy helyi lakost szállítottak sebesüléssel kórházba. Rakétacsapás érte Halicinove térségét is, ahol ketten sebesültek meg.

    A Herszoni területen a helyi kormányzó közlése szerint az orosz erők folytatják a polgári lakosság kényszerkitelepítését, sietve ürítik ki a hivatali épületeket és más ingatlanokat Beriszlav környékén és Herszonban. A Beriszlavi járást ismét ágyúzták az orosz erők, vannak sebesültek és halottak a civilek között, számokat azonban nem hoztak nyilvánosságra.

    Ugyanezen a területen lövedék csapódott egy gabonaraktárba, amelyben ezer tonna búza és több traktor semmisült meg. Mindeközben az ukrán fegyveres erők Beriszlavnál lelőttek egy orosz Ka–52-es (Aligator) típusú támadóhelikoptert. 

  • Herman Haluscseno ukrán energetikai miniszter egy vasárnapi televíziós interjúban azt nyilatkozta, hogy az orosz invázió miatt a szélenergia hasznosítása 90 százalékkal, a napenergiáé pedig mintegy 40-50 százalékkal csökkent Ukrajnában.

    Emlékeztetett arra is, hogy a zöldenergia-források kiaknázása javarészt az ország déli részében folyt, most ezeket Ukrajna elveszítette. Hozzátette, hogy 2019-ben és 2020-ban Ukrajnában a zöldenergia-források kihasználása gyors növekedésnek indult, részesedése Ukrajna energiarendszerében elérte a 10-11 százalékot.

    Volt egy olyan stratégiánk, ami azt írta elő, hogy 2030-ban Ukrajnában a zöldenergia részaránya legalább 25 százalék legyen

    – jegyezte meg a miniszter.

  • Az oroszok több ezer gyermeket hurcoltak el az ukrajnai megszállt területekről – írta a New York Times.

    Az amerikai lapnak ukrán tisztviselők nyilatkoztak erről, akik azt is elmondták, hogy az Oroszországba hurcolt kiskorúakat sok esetben orosz családok fogadták örökbe, és most orosz nevelésben részesítik őket. A lap megszólaltatott többek közt egy 14 éves lányt is, aki erre a sorsra jutott.

    Én nem akartam [Oroszországba] menni, de senki sem kérdezett meg

    – mondta a lapnak a lány, aki most orosz nevelőszülőknél él, és már azt is intézik neki, hogy orosz állampolgárságot kapjon – miközben ő Ukrajnába szeretne visszatérni.

    Ukrán tisztviselők szerint legalább 8700 gyermek juthatott ehhez hasonló sorsra, de azt is hozzátették, hogy ez csak az a szám, amiről bizonyíthatóan tudnak, és a valós szám ennél jóval nagyobb lehet.

  • Több videó is készült arról a balesetről, amely vasárnap történt Irkutszkban.

    Mint megírtuk, az orosz városban próbarepülés közben zuhant egy lakóházra egy Szu–30-as harci repülőgép. A balesetről azóta több videót is közzétettek.

    Más felvételeken az is látható, hogy a gép a becsapódás után nagy lánggal égett.

    A katonák életüket vesztették

    Mindeközben a RIA Novosztyi közölte, hogy mindkét katona meghalt, aki a gépen utazott. A tűz körülbelül 200 négyzetméterre terjedt ki, azt már megfékezték. A baleset miatt 150 másik ház is elektromos áram nélkül maradt egy időre.

    Civil áldozatokról egyelőre nem tudnak a hatóságok. A házban, amelyre a repülő zuhant, öten laktak, de a baleset idején senki sem volt otthon. Az incidens körülményeit jelenleg is vizsgálják a szakértők.

    A hét elején Jejszk városában történt egy hasonló baleset, azt egy madárraj okozta

  • Az ukrán állami határszolgálat a Telegram-csatornáján arról számolt be, hogy az orosz hadsereg ismét bombázta a Szumi régiót. A megszállók aknavetőket és rakétákat, valamint az ágyús tüzérséget is bevetették.

    A beszámoló szerint hat helyi család került közvetlen életveszélybe az oroszok támadásai miatt.

    „Az egyik településen az ágyúzások következtében iskola, óvoda, a községi tanács, egy víztorony és egy műemlék rongálódott meg, de az utcákon és a veteményeskertekben is rengeteg kár keletkezett. Több lakóépület és villanyvezeték is megsérült. Egy 68 éves nő repeszreszeléket kapott, őt jelenleg kórházban ápolják” – áll az állami határszolgálat közleményében.

  • A nyáron visszatért Európába a „Vijjogó Sasok” (Screaming Eagles) néven is ismert amerikai 101. légi szállítású hadosztály.

    Az alakulat Romániában, a Konstanca közelében lévő Mihail Kogalniceanu légi bázison rendezkedett be. Egy, a román hadsereggel közösen éles lőszerekkel tartott hadgyakorlaton nemrég az egyik Black Hawk helikopterükkel pár kilométerre megközelítették az ukrajnai határt is, amiről a CBS News munkatársai készítettek videót a helyszínen.

    Az alakulat parancsnokhelyettese, John Lubas ezredes azt mondta a csatornának: szükség esetén készek megvédeni „minden centiméternyi” NATO-területet. A CBS News szerint a parancsnokok ezenkívül azt is közölték: ha a konfliktus esetleg eszkalálódik, és Oroszország megtámadja a NATO-t, akkor arra is készen állnak, hogy Ukrajna területén bevessék őket. 

    A Vijjogó Sasok a II. világháború egyik legismertebb alakulata. A hadosztály 506. ejtőernyős gyalogezredének egyik századáról készült Az elit alakulat című könyv, illetve sorozat is. A század utolsó, még a II. világháborúban szolgáló katonája tavaly decemberben halt meg

  • Oroszország megpróbálja megszakítani a távközlési lehetőségeket Herszonban annak érdekében, hogy megakadályozza a városban lévő ellenzéki erőket, hogy információt osszanak meg az ukrán haderővel – közölte az ukrán kormány.

    A Nemzeti Ellenállási Központ jelentése szerint Oroszország megkezdte a kommunikációs berendezések leszerelését a helyi központban – írja a Guardian

    Az oroszok azt tervezik, hogy mindennemű kommunikáció nélkül hagyják hátra a várost – áll a központ jelentésében. 

    Ily módon az oroszok igyekeznek információs szempontból elszigetelni Herszont, hogy ne engedjék az ukrán fegyveres erőket információhoz jutni – írják. 

  • Hadifogságot megjárt ukrán nők beszéltek egy interjúban arról, miként bántak velük az oroszok.

    A CNN szerint az érintettek az Ukrinform hírügynökségnek beszéltek arról, mit éltek át. Egyikük, egy 26 éves nő – aki a Mariupolt védő 36. tengerészgyalogos dandárban szolgált – azt mondta:

    Úgy bántak velünk, mint az állatokkal. Lányokat vertek, elektromos árammal kínozták őket, kalapáccsal ütötték őket, és még ez volt a legenyhébb bánásmód

    – mondta, hozzátéve azt is, hogy gyakran meg is égették őket forró vízben, és volt, akinek a kezét is le akarták vágni.

  • Dmitro Kuleba reakcióját a közösségi médiában széles körben terjedő klip váltotta ki, amelyben a csatorna műsorvezetője, Anton Krasovszkij látható, amint ukránok elleni erőszakos bűncselekményekre buzdít.

    „Azoknak a kormányoknak, amelyek még mindig nem tiltották be az RT-t, meg kell nézniük ezt a felvételt” – írta Kuleba a Twitteren.

    Ha megengeditek, hogy az RT működjön az országotokban, az agresszív népirtásra való felbujtás oldalára álltok. Tiltsátok be az RT-t világszerte!

  • Megható videót töltött fel Ukrajna védelmi minisztériuma a Twitter-oldalára. A felvételen egy férfi légiriadó közben tart hegedű-előadást a menedékhelyen tartózkodó városiaknak.

    A minisztérium azt írja, a videó Rivnében készült október 22-én, amikor egy légitámadás következtében az egész város víz és áram nélkül maradt.

  • Ukrajna fegyveres erői mintegy 130 tűzcsapást mértek az orosz haderőre Vladiszlav Nazarov, a déli régió műveleti parancsnokságának szóvivője szerint.

    A védelmi erők tüzérsége és rakétásai éjszaka ellenséges állásokat és az ellenséges erők központjait támadták. Körülbelül 130 tűzfeladatot hajtottak végre. Az ellenség veszteségeit pontosítják

    – mondta Vladiszlav Nazarov az ukrán hírügynökség, az Unian szerint. Jelentette azt is, hogy „az ellenség továbbra is védekezik, és megpróbálja tartani a megszállt területeket”.

  • Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter telefonon egyeztetett az ukrajnai helyzetről francia kollégájával, Sébastien Lecornuval, és elmondta azt is, hogy attól tartanak, Ukrajna úgynevezett „piszkos bombát” vetett be a harctéren – közölte a orosz védelmi minisztérium vasárnap a TASZSZ orosz állami hírügynökség szerint. 

    2022. október 23-án az orosz védelmi miniszter, Szergej Sojgu hadseregtábornok és Sébastien Lecornu francia védelmi miniszter telefonos megbeszélést folytatott. Megvitatták az ukrajnai helyzetet, amely a további eszkaláció irányába mutat

    – írta a minisztérium. Hozzátették: Sojgu elmondta azt is, hogy attól tartanak, Ukrajna úgynevezett piszkos bombákat (radiológiai fegyvereket) alkalmaz a harctéren. 

  • Mint arról korábban beszámoltunk, lezuhant egy Szu–30 típusú vadászrepülőgép Irkutszkban október 23-án, vasárnap délután. 

    Az orosz rendkívüli helyzetek minisztériumának előzetes információi szerint a gép próbarepülés közben zuhant le a város egyik magánfejlesztési szektorában. Hozzátették: a repülő egy faházra esett, aminek következtében az épület kigyulladt. A tűz területe pedig elérte a 200 négyzetmétert. 

    Hozzátették: a lángokat sikerült lokalizálniuk a katasztrófavédelem munkatársainak. A helyszínre a tűzoltóság és a mentőegységek is kiérkeztek – írta a TASZSZ.

  • Oroszország kiépített két védelmi vonalat az Ukrajnával szomszédos Kurszki területen, hogy állni tudja az esetleges ukrán támadásokat – jelentette be vasárnap Roman Sztarovojt, a régió kormányzója.

    Telegram-üzenetében Sztarovojt közölte, hogy a munka a héten zárult le, de november 5-ig egy újabb, harmadik vonalat is megépítenek.

    Az Ukrajnával szintén szomszédos Belgorodi terület kormányzója, Vjacseszlav Gladkov azt mondta: követik Kurszk példáját, és már megkezdték a saját védelmi vonaluk kiépítését. Az ezt bejelentő Telegram-üzenetéhez fényképeket is csatolt, amelyeken egy falu mellett több, piramis alakba rendezett betontömb látható – írja az MTI.

    A belgorodi hatóságok szerint szombaton két ember vesztette életét a régióban ukrán légitámadásokban. Gladkov közölte, hogy az energiahálózatot is találat érte, és mintegy tizenötezren maradtak átmenetileg áram, fűtés és vízszolgáltatás nélkül.

    A Belgorodi, valamint a Kurszki és Brjanszki terület vezetése az Ukrajna elleni orosz invázió kezdetétől, február 24-től panaszkodik arra, hogy Ukrajnából támadások érik.

    Az ukrán hadsereg vasárnap azt közölte, az orosz erők nagyrészt védekező taktikára váltottak át, ám továbbra is támadásokat hajtanak végre az ukrán energiainfrastruktúra és a Donyec-medence keleti részének több városa ellen.

    Vasárnapra virradóra ismét rakétatámadások érték a dél-ukrajnai Mikolajivot is, Olekszandr Szenkevics, a város polgármestere azt mondta, egy civil megsebesült, két lakóépület megrongálódott.

  • Prága és más cseh városok régi villamosokat és autóbuszokat adományoznak ukrán városoknak, ahol az orosz támadások teljesen tönkretették a közlekedési infrastruktúrát. 

    Aznap, amikor Oroszország lerohanta Ukrajnát, a prágai városi tanács úgy döntött, hogy a cseh főváros és a városi vállalatok segítik Ukrajnát  

    – mondta Daniel Sabik, a Prágai Közlekedési Vállalat munkatársa. Prága húsz villamost küld a kelet-ukrajnai Harkivba, és két buszt a nyugati Hmelnickijbe – írja a Szabad Európa

  • Két civil meghalt, miután orosz támadás érte a donyecki régió területét október 23-án – számolt be Pavlo Kirilenko, a régió kormányzója vasárnap a Telegram-csatornáján. 

    A kormányzó hozzátette: a hatóságok négy további civil holttestére bukkantak, akiket feltehetően az orosz megszállás alatt gyilkoltak meg. 

    Minden háborús bűnöst meg kell büntetni 

    – írta a kormányzó a poszt végén. 

  • Az október 22-i ukrán támadások következtében egy ember meghalt, ketten pedig megsérültek a donyecki régió területén – számolt be a régió oroszok által kijelölt vezetése. 

    Az elmúlt napon, október 22-én 8 óra és 23 óra között az Ukrán Fegyveres Erők által végrehajtott támadások következtében egy ember meghalt, és két ember megsérült

    – írták Telegram-csatornán. 

  • A kijevi energiahálózat üzemeltetője sorozatos „stabilizációs” áramkimaradást jelentett be a kulcsfontosságú infrastruktúrát ért szombati orosz csapások után.

    A Guardian szerint több mint egymillió háztartás maradt áram nélkül Ukrajna-szerte az energetikai létesítményeket ért támadások következtében.

    A DTEK energiavállalat a honlapján közzétett közlemény szerint a nemzeti energiaszolgáltató, az Ukrenergo a „balesetek elkerülése érdekében” vezette be a fővárosban a megszorításokat.

  • A magyarok felszabadítottak egy ukrán falut az orosz megszállás alól – közölte Fegyir Sándor ungvári politológus, az Ungvári Nemzeti Egyetem professzora.

    Szeptember második felében, az orosz–ukrán háború idején a 68. kárpátaljai különzászlóalj harcosai részt vettek a híres harkovi hadműveletben, amelynek során három luxemburgnyi terület szabadult fel az orosz megszállás alól

    – írta közösségi oldalán a professzor. Kiemelte: a harcosoknak abban a megtiszteltetésben volt részük, hogy több települést felszabadíthattak, különös tekintettel arra, hogy az ukrán–orosz határ közelében fekvő Ambarne faluba elsőként behatolók magyar nemzetiségűek voltak Laci, Áron, Bars hívójelekkel.

    A MAGYAROK VOLTAK AZ UKRÁN FEGYVERES ERŐK ELSŐ KATONÁI, AKIK FELSZABADÍTOTTÁK ÉS MEGTISZTÍTOTTÁK EZT A TELEPÜLÉST AZ ELLENSÉGTŐL

    – közölte Fegyir Sándor, aki egy videót is megosztott közösségi oldalán. Ebben magyarul kiáltják: „Hajrá, magyarok!”

  • Lezuhant egy vadászrepülőgép Irkutszkban, egy kétemeletes lakóházra esett – számolt be Igor Kobzev, az irkutszki régió kormányzója október 23-án. 

    Az előzetes jelentések szerint egy Szu típusú repülőgép zuhant egy kétszintes épületre Irkutszkban, a Przevalszkogo utcában. A hatóságok már megérkeztek a helyszínre. Áldozatokról egyelőre nincs információ

    – írta posztjában a régió vezetője. 

  • Ismét kárpátaljai katona vesztette életét Oroszország Ukrajna ellen indított háborújának csataterén. Literáti Sándor halálhírét testvére, Literáti Tetjana, ismert újságíró közölte Facebook-oldalán.

    A férfi 2014-től teljesített katonai szolgálatot Ukrajnában. Búcsúztatóját október 24-én tartják szülővárosában, Csapon. A Kárpátalja.ma azt írta, a katona magyar felmenőkkel rendelkezett. 

  • Moszkvában elkezdték leellenőrizni az iskolákban található óvóhelyek állapotát – írja a Rise című napilap értesülései alapján a Meduza.

    Erre senki nem adott hivatalos parancsot, az utasítást csak szóban kaptuk meg, de akkor elhangzott, hogy az óvóhelyeket használható állapotba kell hozni. Jelenleg négy, Moszkva központjában található iskolában készítjük fel az óvóhelyeket a használatra

    – mesélte a lapnak egy az ügyet ismerő forrás. Nem sokkal korábban a SOTA olvasói mesélték, hogy a moszkvai oktatási minisztérium arra utasította őket, hogy készítsék fel használatra az intézményeikben található óvóhelyeket. 

    Október 19-én a SOTA moszkvai orvosi körökre hivatkozva azt írta, hogy a városi kórházak műtőket állítanak fel a mellettük elhelyezett óvóhelyeken. A források szerint ezt a Moszkvai Egészségügyi Minisztérium rendelte el, amely azonban tagadja az értesüléseket. A Baza szerint viszont több moszkvai kórház is elkezdte felszerelni az óvóhelyét.