új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Ez volt mára az Index percről percre közvetítése, köszönjük megtisztelő és kitartó figyelmüket!

    Tartsanak velünk hétfőn is, már korán reggel indítjuk hírfolyamunkat!  

  • Olekszandr Sztrjuk, a Luhanszki területi Szeverodonyeck katonai adminisztrációjának vezetője szerint megnövekedett az orosz csapatok létszáma a stratégiai fontosságú Szeverodonyeck városában, írja a Kyiv Independent.

    Elmondása szerint az oroszok „mindent aláaknáznak” a város körül, és „erődítményeket építenek”. Az orosz erők a nemrég mozgósított katonák számára még egy kiképzőtábort is létesítettek – tette hozzá.

  • Németország új ukrajnai nagykövete szerint az országnak nem szabadna befogadnia a besorozás elől menekülő orosz férfiakat – írja a Kyiv Independent.

    A nagykövet a Bild am Sonntagnak azt mondta, a harcok elől menekülő oroszok nemcsak a többi államra, hanem az azokban élő fiatal, gyerekes nőkre is veszélyt jelentenek.

  • 2023 döntő jelentőségű lesz az orosz háborús bűnösök bíróság elé állításában – jelentette ki Olekszij Danilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkára.

    A titkár szerint Oroszország politikai és katonai vezetőségét is felelősségre vonják majd. 

    Nemcsak Putyint, hanem mindenkit felelősségre vonunk. Mindenkit, aki felemelte a kezét, és megnyomta a gombot, hogy oroszokat küldjenek Ukrajnába meghalni. Mindez idő kérdése, de én biztos vagyok benne, hogy 2023 ebben a tekintetben döntő lesz

    – fogalmazott Olekszij Danilov az Unian ukrán hírügynökség szerint.

  • Eljött az idő, hogy Oroszország megértse, nincs visszaút – írta Mihajlo Podoljak, ukrán elnöki tanácsadó a Twitteren.

    Oroszországnak nincs helye a tárgyalóasztalnál. Ukrajnában népirtás folyik, egy olyan háború, amit az oroszok el fognak veszteni, és életfogytig tartó börtönbüntetés vár rájuk

    – fogalmazott Mihajlo Podoljak.

  • Állítólag már a családja is aggódik Vlagyimir Putyin állapota miatt, akit állandó köhögési rohamok és szűnni nem akaró hányinger gyötör a Mirror szerint.

    A lap szerint ezek a tünetek arra utalnak, hogy az orosz államfő egészségi állapota gyorsan romlik. Az elmúlt hónapokban Vlagyimir Putyin nyolc kilogrammot fogyott, teszi hozzá a brit kiadvány, ami forrásként a General SVR Telegram-csatornáját idézte, amelyet a hírek szerint az Orosz Külföldi Hírszerző Szolgálat volt altábornagya szerkeszt.

    Vlagyimir Putyin nemrég orvosi vizsgálaton vett részt, ez is ráerősített a híresztelésekre. Ugyanakkor továbbra is aktív, hiszen nem sokkal később meglátogatott néhány besorozott orosz katonát, akit Ukrajnába irányítottak, teszi hozzá a Marca.

    A The Mirror szerint viszont előre felvették azt a beszélgetést, ami Vlagyimir Putyin és Szergej Noszov, volt magadani kormányzó között zajlott le. A General SVR Telegram-csatorna pedig azt állította, hogy Vlagyimir Putyin egy másik online találkozó során rosszul lett.

    „Miután Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter megszakította a videokonferencián való részvételt, az orosz elnök beszélgetni kezdett a katonai blokk vezetésének más képviselőivel, de egy erős köhögési roham miatt le kellett állítani a találkozót, és az elnöknek orvosi segítségre volt szüksége” – jelezte a forrás.

    Egyesek szerint rákkal küzd az elnök

    Májusban az egyik oroszellenes Telegram-csatorna azt állította, testdublőröket helyeztek készenlétbe, hogy szükség esetén helyettesítsék Vlagyimir Putyint, miközben az elnök műtéten esik át.

    A nyáron pedig szárnyra keltek olyan pletykák, miszerint Vlagyimir Putyin rákos, vagy Parkinson-kórral küzd, és képtelen lenne órákon keresztül válaszolgatni a kapott kérdésekre.

    Az államfő egészségi állapotával kapcsolatos mendemondák áprilisban merültek fel először, amikor elég rossz bőrben volt a belorusz elnökkel folytatott találkozó során. Ezt követte egy orosz oknyomozó újságírócsoport jelentése, amely szerint Vlagyimir Putyint négy év alatt több tucatszor kereste fel egy ráksebész.

    A Kreml szerint ugyanakkor semmi valóságalapja azoknak a híreknek, miszerint Vlagyimir Putyin beteg lenne. Dmitrij Peszkov szóvivő határozottan állította, hogy az orosz elnök egészségi állapota rendben van.

  • A La Repubblica című olasz lap szerint szerint 20-30 darab amerikai gyártmányú M109 155 mm-es önjáró löveget küldenek Ukrajnába. Ezek a legújabb katonai segélycsomag részét képezik, amelyről a korábbi miniszterelnök, Mario Draghi állapodott meg Kijevvel.

    A Pentagon közben új, 275 millió dolláros segélycsomagot küld Ukrajnának, hogy támogassa az orosz csapatoknak a tél közeledtével a kulcsfontosságú déli területekről való kiszorítására irányuló erőfeszítéseket.

    Ezt amerikai tisztviselők jelentették be csütörtökön újságíróknak névtelenségük megőrzése mellett. Az új csomag, amelyet várhatóan pénteken jelentenek be, nem tartalmaz új fegyvereket.

    Ehelyett az amerikai támogatás elsősorban a lőszerutánpótlásra összpontosít, beleértve a HIMARS néven ismert rakétarendszereket, amelyeket Ukrajna sikeresen használ az Oroszország elleni ellentámadásában – írja az Unian hírügynökség.

  • Az orosz erők azt tervezik, hogy kivonják tüzérségüket a Dnyipro folyó jobb partjáról a Herszoni területen, amely Herszon városát is magában foglalja, jelentette az Ukrán Fegyveres Erők vezérkara október 30-án. Az ott állomásozó egységeket más frontterületekre helyezhetik át – írták.

    Az orosz hadsereg a megszállt területeken élő emberek életét is igyekszik megnehezíteni, Nova Kahovka városában például elvágták az internet- és mobilkapcsolatot, a helyi vállalkozókat pedig arra utasították, hogy novemberig zárják be élelmiszerboltjaikat, állítja Ukrajna.

  • Tízezrek tüntettek vasárnap délután Prágában Ukrajna mellett, a félelem és a gyűlölet ellen. A „Csehország a félelem ellen. Megbirkózunk vele!” jelszó alatt megrendezett nagygyűlést a Millió pillanat a demokráciáért elnevezésű polgári mozgalom kezdeményezte.

    Eljött az ideje, hogy kinyilvánítsuk szolidaritásunkat Ukrajnával. Meg kell mutatnunk, hogy a harminc éve kiharcolt demokratikus értékeinket nem hagyjuk elvenni, hogy nem hagyjuk magunkat megfélemlíteni!

    – mutatott rá Hana Trestíková cseh filmrendező, a tüntetés egyik szónoka.

    A nagygyűlésen, amelynek résztvevőihez videóüzenetben Olena Zelenszka, az ukrán elnök felesége is szólt, több cseh politikus és ismert közéleti személyiség is részt vett. Megjelent mások között Milos Vystrcil, a parlamenti felsőház, a szenátus elnöke.

    Több felszólaló élesen bírálta a cseh kormány és az Európai Unió elleni pénteki prágai megmozdulást, amelyen Prága és Brüsszel Ukrajnát támogató politikáját támadták. A pénteki tüntetés, amelyet szintén cseh civilek szerveztek, szerintük ellentétes volt Csehország érdekeivel, Oroszország érdekeit szolgálta, és azok vettek rajta részt, akik bedőltek az orosz dezinformációs kampánynak.

    A Seznam.cz hírportál szerint a vasárnapi megmozdulás egyfajta ellentüntetés volt a pénteki rendezvénnyel szemben. A vasárnapi prágai tüntetés résztvevőit, akiknek a feje felett sok cseh, ukrán, európai uniós és amerikai zászló lengett, a szervezők több mint százezerre becsülték, a rendőrségi közlemény több tízezer emberről beszélt.

  • Andrej Rizsenko katonai szakértő szerint az oroszok készülnek valamire, hiszen Herszon rendkívül fontos terület a számukra, amit ráadásul sikeresen el is foglaltak – erről a szakértő az Unian ukrán hírügynökségnek adott interjújában beszélt.

    Úgy véli, az orosz hadseregnek lőszerre, élelemre van szüksége, amit a Dnyeperen átívelő hidak ukrán blokkolása miatt most nem tudnak pótolni, de a felszerelésükre is ráfér a javítás és a csere. A szakértő szerint ezt a problémát a megszállók uszályok, csónakok segítségével próbálhatják megoldani.

    Andrej Rizsenko ugyanakkor leszögezte, az oroszok készülnek valamire, mert kell nekik Herszon. A szakértő szerint nem lesznek utcai harcok, mivel azzal az ukránok nemcsak katonáikat veszítenék el, hanem a helyi lakosságot is, illetve úgy látja, az oroszok kiűzésének van ennél jobb módja is.

  • A moszkvai védelmi minisztérium vasárnap közölte, hogy kielemezte az orosz fekete-tengeri flottát megtámadó drónok roncsait. Megállapították, hogy legalább az egyik drónt a megállapodás szerinti gabonaszállító folyosó területéről, egy Ukrajna vagy a nyugati szövetségesei által használt civil hajóról indíthatták el.

    A tárca közleményében azt írta: a navigációs adattár elemzéséből kiderült, hogy a támadást Odessza közeléből, a tenger partjáról indították. A drónok a gabonaszállítás biztonságát garantálni hivatott folyosó mentén haladtak, majd ráfordultak a szevasztopoli orosz haditengerészeti támaszpontra – írták.

    Oroszország állítása szerint az egyik drónt pedig kifejezetten a gabonafolyosó területéről indították el. Moszkva megjegyezte: ez akár azt is jelentheti, hogy a pilóta nélküli repülőgépet az ukrán kikötőkből mezőgazdasági termékeket szállító, Ukrajna vagy nyugati szövetségesei által használt civil hajók egyikéről engedték fel. A drónok közül néhány kanadai navigációs eszközökkel volt felszerelve – tette hozzá a tárca.

  • A török Baykar dróngyártó cég levegő-levegő rakétákat fejleszt a kamikaze-dróntámadások elhárítására Ukrajnában.

    Az új fegyvereket, amelyek a már meglévő Sungur légvédelmi rakétákon alapulnak, a Bayraktar harci drónjain fogják alkalmazni, köztük a TB2-esen, amely jelenleg Ukrajnában teljesít szolgálatot.

    Ukrajna jelenleg föld-levegő rendszerek sokaságát használja az iráni drónok elleni védekezésre, valamint időnként vadászgépeket vet be ellenük. A TB2-esek képesek elfogni bármilyen drónt vagy ellenséges repülőgépet, és fontos szerepet játszhatnak a légi hadviselésben Ukrajna felett.

  • Török tisztviselők Moszkvával tárgyalnak, miután Moszkva kilépett az ENSZ-közvetítéssel megkötött ukrajnai megállapodásból, amely lehetővé tenné a gabonaszállítmányok szállítását Ukrajnából.

    Hulusi Akar török védelmi miniszter szerint Ukrajnának és Oroszországnak kerülnie kell minden olyan „provokációt”, amely befolyásolhatja az üzletet, írja a Sky News.

    Az ukrajnai fekete-tengeri kikötőkből érkező gabonaszállítmányok az invázió idején leálltak, de az alku lehetővé tette, hogy több tonna élelmiszert szállítsanak a világba.

  • „Oroszország azon döntése, hogy felfüggeszti részvételét az ENSZ-közvetítéssel megkötött ukrajnai gabonaszállítási megállapodásban, újabb bizonyíték arra, hogy Oroszországnak nincs szándékában tiszteletben tartani semmilyen nemzetközi megállapodást” – közölte vasárnap a lengyel külügyminisztérium.

    Varsó kész továbbra is együttműködni Ukrajna és a rászorulók megsegítésében az alapvető fontosságú áruk szállításával – tette hozzá a tárca, írja a Kyiv Independent.

  • Az orosz vezetés, köztük Vlagyimir Putyin elnök továbbra is kész tárgyalni Ukrajnáról, a békéről, de a Nyugat veszélyes játékot űz az atomfegyverek kérdésében – jelentette ki az orosz külügyminiszter vasárnap.

    Szergej Lavrov szerint „mindig készek leszünk meghallgatni, milyen javaslataik vannak nyugati partnereinknek a feszültség csökkentésére, így ha megkeresnek minket néhány reális javaslattal, az egyenlőséget és egymás érdekeinek tiszteletben tartását alapul véve, nem rajtunk fog múlni, ahogyan ez a múltban is mindig így volt”. Ugyanakkor riasztónak tartja, hogy Lengyelország mint helyszín „jelölt kíván lenni” az Egyesült Államok nukleáris fegyvereinek telepítésére.

    Az orosz külügyminiszter azt is megjegyezte, hogy Európában megszólaltak olyanok, akik „meglehetősen felelőtlenül játszanak az atomfegyverek kérdésével”.

    „Februárban Jean-Yves Le Drian akkori francia külügyminiszter, úgymond, arra emlékeztetett: Oroszországnak nem szabad elfelejtenie, hogy a NATO-nak is van nukleáris fegyvere. Majd hirtelen megszólalt Ingo Gerhartz, a német légierő egyik tábornoka, aki szerint a NATO-nak fel kell készülnie egy nukleáris háborúra és atomfegyverek bevetésére, Vlagyimir Putyin orosz elnököt pedig arra figyelmeztette, hogy ne merjen versenyezni velük. Egy német ajkáról ez egy nagyon leleplező kijelentés” – jelentette ki Szergej Lavrov.

  • Az Ukrajnáról szóló tárgyalásokat mindenekelőtt Washingtonnal kellene lefolytatni, mivel Kijev az ő diktálására cselekszik – jelentette ki vasárnap Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.

    Oroszország továbbra is meg fogja védeni az érdekeit, nem fogja eltűrni, hogy bárki kormányozza – tette hozzá.

    „Lehet, hogy nem mindenhol vagyunk sikeresek, lehetnek bizonyos kudarcaink, de nem lehetünk senki alattvalói. Ez elfogadhatatlan számunkra. És ez a garancia arra, hogy meg fogjuk védeni az érdekeinket” – idézte a politikust a TASZSZ orosz állami hírügynökség.

  • A kormánynak sürgősen cselekednie kell, hogy megelőzze az ukrajnai menekültek körében fenyegető hajléktalansági válságot − figyelmeztettek önkormányzati vezetők az Egyesült Királyságban.

    Több mint 100 ezer embert látnak vendégül brit családok a „Homes for Ukraine” program keretében, de sokan már a hat hónapra biztosított tartózkodásuk végéhez közelednek, és nem tudnak hová menni − írta meg a The Guardian

    A kormány terve az volt, hogy az ukránok vagy saját otthont bérelnek, vagy más vendéglátóknál újra befogadják őket. A program felügyeletéért felelős helyi hatóságok azonban azt mondják, hogy nehezen találnak olyan embereket, akik befogadnák a menekülteket.

  • Oroszország február 24-én indított, Ukrajna elleni háborújában eddig körülbelül 71 200 orosz katona esett el, az elmúlt napon 950 ellenséges katona halt meg – számolt be az Ukrán Fegyveres Erők vezérkara.

    A vezérkar beszámolója szerint

    • 2672 tankot,
    • 5453 páncélozott harcjárművet,
    • 1724 tüzérségi rendszert,
    • 383 rakétavetőt,
    • 197 légvédelmi berendezést,
    • 274 repülőgépet,
    • 252 helikoptert
    • és 4120 katonai gépjárművet és tartálykocsit semmisítettek meg az ukrán védők.

    Ezenkívül 16 orosz hajót, 1412 hadműveleti és taktikai drónt, 154 egység speciális felszerelést és 352 cirkálórakétát számoltak fel.

  • Az ukrán fegyveres erők egy szabotázs- és felderítőcsoportot próbáltak partra szállítani, hogy behatoljanak Energodarba, az orosz csapatok azonban megsemmisítették az ukrán motorcsónakot – közölte vasárnap Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője, írja a TASZSZ orosz állami hírügynökség.

    Az orosz csapatok emellett számos erődítményt foglaltak el Donyeck déli irányában, és három kilométer mélyen behatoltak az ellenséges vonalak mögé, tette hozzá az altábornagy.

  • A Luhanszki területen az orosz csapatok felrobbantották a Kraszna folyón átívelő hidat. A Luhanszki terület katonai közigazgatásának vezetője, Szerhij Hajdaj szerint az orosz erők tartanak a közeledő ukrán seregtől, miközben Ukrajna ellentámadása folytatódik a térségben.

    Az orosz erők a jelentések szerint tegnap egy másik hidat is felrobbantottak Kreminna közelében. 

    A luhanszki régióban súlyos harcok folynak, miközben Ukrajna az oroszok által megszállt Szvatovo és Kreminna városok felé nyomul.

  • A szezon augusztusi kezdetével visszatért a versenyszerű labdarúgás Ukrajnába, de a folyamatos háború beárnyékolja a játékokat − írta meg a Sky News

    A Sahtar Doneck és az Olekszandria tegnapi, Lvivben rendezett összecsapását több mint egy órán át kellett félbeszakítani egy légiriadó miatt.

    A Sahtar 1–0-s hátrányban volt az első félidőben, amikor felharsant a sziréna.

    A mérkőzés résztvevői az óvóhelyre vonultak. Vigyázzatok magatokra, és ti is keressetek biztonságos helyet

    − írta a Sahtar a hivatalos Twitter-fiókján.

    A mérkőzés később döntetlennel ért véget.

  • A hongkongi Cathay Pacific Airways bejelentette, hogy a Moszkva ukrajnai inváziójának megindítását követő szünet után egyes járatain ismét használni fogja az orosz légteret − írta meg a Sky News

    A szünet miatt egyes útvonalakon nem közlekedtek járatok, de a New Yorkból Hongkongba tartó népszerű „sarki útvonal” keddtől újraindul. 

    A sarki útvonal biztonságos, közvetlen és gyorsabb repülési élményt nyújt az Észak-Amerika keleti partjáról Hongkongba utazó ügyfeleinknek

    − közölte a légitársaság, hozzátéve, hogy őket semmilyen szankció nem akadályozza.

    A Cathay Pacific márciusban közölte, hogy nem fogja használni Oroszország légterét, ami azt jelentette, hogy a repülési idők hosszabbak lettek. 

    Oroszország lezárta légterét az európai és amerikai légitársaságok előtt. 

  • Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter Twitteren fakadt ki vasárnap, állítása szerint Oroszország előre megtervezte, hogy felrúgja a gabonaszerződést, és a szevasztopoli támadás csupán ürügyként szolgált nekik ebben az ügyben.

    Azzal, hogy Oroszország a gabonafolyosótól 220 kilométerre történt robbanások hamis ürügyén felmondja a gabonamegállapodásban való részvételét, 2 millió tonna gabonát blokkol 176, már a tengeren lévő hajón, ami több mint 7 millió ember élelmezéséhez elegendő

    – hangsúlyozta Kuleba legfrissebb tweetjében.

  • Moszkva azzal vádolta meg az Egyesült Királyság haditengerészetét, hogy részt vett az Északi Áramlat gázvezetékeknél történt robbantásokban.

    Ezeket a vádakat az Egyesült Királyság határozottan visszautasította, és azt mondta, hogy ezzel próbálják elterelni a figyelmet arról, hogy Oroszországnak problémája van az ukrajnai előrehaladással − írta meg a Sky News

    Most Franciaország lépett fel Nagy-Britannia védelmében, külügyminisztériuma szerint az állítások Moszkva stratégiájának részét képezik, hogy

    elterelje a figyelmet az Ukrajna ellen folytatott háborúban viselt kizárólagos felelősségéről. 

    Egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a robbanásokat. 

  • Oroszország fokozza a légi és vízi védelmét a Krím félszigeten, miután dróntámadás érte Szevasztopol városát. Az ukrán haditengerészet tájékoztatása szerint 3 orosz Kalibr cirkálórakéta-hordozó áll készenlétben, összesen 24 rakétával.

    Az Azovi-tengeren az oroszok továbbra is ellenőrzik a tengeri összeköttetéseket, ezért akár 3 hajót is készenlétben tartanak. Jelenleg 13 orosz hajó tartózkodik a Földközi-tengeren, ebből 5 Kalibr cirkálórakéta-hordozó – írja az Unian.

  • Oroszország azért támadta az Egyesült Államokat, mert véleményük szerint hamis állításokat tett Moszkva azon döntéséről, hogy felfüggeszti részvételét az ENSZ által közvetített gabonaexport-megállapodásban − írta meg a Sky News

    Az orosz védelmi minisztérium szerint Ukrajna szombaton kora reggel 16 drónnal támadta meg Fekete-tengeri Flottáját az Oroszországhoz csatolt Krím-félszigeten lévő Szevasztopol közelében, és a brit haditengerészet „szakemberei” segítettek a „terrorista” támadás koordinálásában.

    Anatolij Antonov, Oroszország amerikai nagykövete a Telegramon közölte:

    Washington reakciója a szevasztopoli kikötő elleni terrortámadásra valóban felháborító. Nem láttuk semmilyen jelét annak, hogy elítélnék a kijevi rezsim meggondolatlan akcióját.

  • Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője elmondta, mi lehet az orosz és az amerikai vezetés közötti tárgyalások alapja − írta meg a Moszkovszkij Komszomolec.

    A Putyin és Biden közötti tárgyalások közös platformja az lehet, hogy az Egyesült Államok meghallgassa az Orosz Föderáció aggodalmait

    − mondta Peszkov.

    A lap elmondása szerint korábban David Ignatius, a The Washington Post rovatvezetője azt mondta, hogy a Fehér Háznak alaposan meg kellene fontolnia Vlagyimir Putyin orosz elnöknek a Valdaj Klub plenáris ülésén elhangzott beszédét, és béketárgyalásokat kellene kezdenie.

  • Az Európai Unió felszólította Oroszországot, hogy vizsgálja felül az ukrán gabonaexportról szóló megállapodásban való részvételének felfüggesztését.

    Az EU felszólítja Oroszországot, hogy vonja vissza döntését

    – írta a Twitteren Josep Borrell, az uniós diplomácia vezetője vasárnap.

    Borrell szerint „Oroszország döntése a fekete-tengeri megállapodásban való részvétel felfüggesztéséről veszélyezteti a globális élelmiszerválság leküzdéséhez égetően szükséges gabonafélék és műtrágyák fő exportútvonalát”.

    Oroszország a Szevasztopolban állomásozó orosz hajók elleni támadásra hivatkozva függesztette fel a részvételét a megállapodásban szombaton. Az Ukrajna és Oroszország között az ENSZ és Törökország közvetítésével létrejött megállapodás biztosítja a gabonaszállító hajók és a Fekete-tengeren kialakított tengeri folyosó biztonságát. Ennek értelmében például tíz kilométeres körzetben semmilyen katonai jármű nem közelítheti meg a folyosóban közlekedő civil kereskedelmi hajókat – írja az MTI.

  • Az orosz kormány bővítette a barátságtalan országok listáját, amely 11, brit fennhatóság alatt álló területtel bővült – írja a TASZSZ.

    Az Orosz Föderáció Miniszteri Kabinetje a következő országokat rendelte hozzá a listához:

    • Bermuda,
    • Brit antarktiszi terület,
    • Brit Indiai-óceáni Terület,
    • Kajmán-szigetek,
    • Falkland-szigetek,
    • Montserrat,
    • Pitcairn-szigetek,
    • Szent Ilona sziget,
    • Dél-Georgia és Déli Sandwich-szigetek,
    • Akrotíri és Dekélia, valamint 
    • Turks- és Caicos-szigetek.
  • „Nincs miről beszélni jelenleg az orosz vezetéssel. Vlagyimir Putyin diktátor még mindig nem tudja, mi történik a világban. Oroszországra forradalom vár, amelyet az ukrán fegyveres erők sikere indít el” – mondta Mihajlo Podoljak, az ukrán elnök tanácsadója.

    Nem kell belépnünk Oroszország területére, ez világos. Nagyon forradalmi folyamatok fognak ott végbe menni, az elit meg fog változni. Ma azt látjuk, hogy az elit sem ért egyet, vannak konfliktusok. Látjuk, hogy nincs egység, látjuk, hogy a tegnapi kedvencek buknak, mint Sojgu vagy Geraszimov

    – mondta. A tanácsadó szerint a hónapok óta tartó háború bebizonyította, hogy az orosz diplomaták „gengszterek”, akik az erő pozíciójából győzködnek, hogy tárgyaljanak.

    Talán 2023-ban új neveket látunk majd, akik ideiglenesen ellátják az Orosz Föderáció elnökének feladatait

    – fogalmazott Podoljak. Hozzátette:

    A klasszikus szovjet személyi kultusz már halott. Eltűnt. Csak idő kérdése, hogy mikor kezd bukni Putyin rendszere.