- Külföld
- Zöld Index
- peru
- amazonas
- turista
- őslakos
- túszejtés
- olaj
- környezetvédelem
- környezetszennyezés
Kiszabadult a közel száz turista, akit túszul ejtettek a kormány tétlensége miatt
További Külföld cikkek
-
Görögország elutasítja a Németországból visszaküldött menedékkérők átvételét
- Fegyveres támadó sebesített meg három embert Leeds-ben
- Különleges módon, a híres pápamobillal szállították végső nyughelyére Ferenc pápát
- Orbán Viktor: Egy barátot vesztettem el, és Magyarország is elvesztette egy barátját
- „Putyin csak hiteget engem” – Donald Trump keményebb fellépést fontolgat az ukrajnai háborúban
Mint arról beszámoltunk, a pénteken foglyul ejtett túszok között voltak amerikai, spanyol, francia, brit, német és svájci állampolgárok, nők és gyerekek is.
A turistákat a Maranon folyón közlekedő Eduardo 11 nevű hajó fedélzetén ejtették túszul.
Watson Trujillo az RPP rádiócsatornának még csütörtökön arról beszélt, hogy az akció célja a kormány figyelmének felhívása volt. Azt akarják ugyanis elérni, hogy a kormány küldjön delegációt a térségbe annak érdekében, hogy felmérjék az olajszivárgás okozta károkat.
Az emberek kénytelenek voltak olajjal szennyezett vizet inni és halat enni anélkül, hogy a kormány aggódott volna emiatt
– hangoztatta a cuninicói őslakos közösség vezetője.
#International || Indigenous people hold foreign tourists in #PeruvianAmazon after oil spill
— News Central (@_NewsCentral) November 4, 2022
Read more 👉 https://t.co/ypze8uLbgY
📸 #AFP pic.twitter.com/V7dWV8sZgi
A 800 kilométer hosszú, az észak-perui Amazonas-vidéket a tengerparttal összekötő Norperuano vezeték szeptember közepén sérült meg, és becslések szerint mintegy 2500 tonna kőolaj szivárgott a Cuninico folyóba.
A túszejtéssel az őslakosok demonstrációja újabb szintet lépett. A tiltakozók korábban a folyón alkottak blokádot, hogy a hajóközlekedés feltartásával hívják fel a figyelmet a vízfelszínt beterítő olajszőnyegre és a szivárgás környezetre mért pusztító hatására.
Szeptember végén a kormány 90 napos szükségállapotot hirdetett ki a térségre, amely hozzávetőlegesen 2500 őslakosnak ad otthont.
Az állami tulajdonú, kőolaj-forgalmazással foglalkozó Petroperú céghez tartozó vezeték sérülését a vállalat beszámolói szerint szándékosan okozhatták.