Az ember, aki túlélte a kivégzését

GettyImages-526765080
2022.11.08. 16:37
A történet az Egyesült Államokban, azon belül is Alabama államban játszódik, és annyira bizarr, hogy azt hihetnénk, ilyen soha nem fordulhat elő. Pedig Amerikában ez már a negyedik ilyen eset volt.

A főszereplő Alan Eugene Miller, aki 1999-ben három embert ölt meg, akik két korábbi munkahelyén dolgoztak. A bíróság mindezért még 2000-ben halálra ítélte. 

Tárgyalásán az esküdtszéknek mindössze húsz percre volt szüksége ahhoz, hogy bűnösnek találja.

Az ítélet végrehajtása éveken, sőt évtizedeken át csúszott, de ez még egyáltalán nem meglepő, sőt igen gyakori az Egyesült Államokban. A végrehajtást Miller is próbálta késleltetni, mivel olyan kivégzési módszert kérvényezett, amelyet korábban még nem használtak az Egyesült Államokban. 

Ez a nitrogénnel előidézett fulladás lett volna,

amit ugyan 2018-ban engedélyezett az amerikai legfelsőbb bíróság, de azóta sem történt kivégzés ezzel a módszerrel.

Volt méreg, nincs méreg

Alan Eugene Miller kivégzését végül idén szeptemberre rendelték el, mégpedig méreginjekcióval. Ezzel a módszerrel már volt baj korábban is, például akkor, amikor több gyógyszergyártó megtagadta, hogy büntetés-végrehajtási intézeteknek adjon el az általuk gyártott gyógyszerből, mert kiderült: a szereket halálos dózisban beadva fogvatartottak kivégzésére használják.

Ezenfelül az Európai Unió 2011-ben ráadásul exporttilalmat is bevezetett a kivégzésekkor használt egyik szer, a nátrium-tiopentál vonatkozásában. Az utolsó amerikai cég, amely tiopentál-nátriumot állított elő, a Hospira, 2011 januárjában szüntette be a gyártást az olasz hatóságok nyomására.

2011 júniusára a tiopentál-nátrium-készletek annyira lecsökkentek, hogy az Egyesült Államok Németországhoz fordult segítségért. A német gazdasági miniszter, Philipp Rösler katolikus hitére hivatkozva megtagadta a kérést, sőt előterjesztette, hogy tiltsák meg a német gyáraknak az összetevő amerikai árusítását.

Az ilyen jellegű kivégzések ezért hosszabb időn át szüneteltek. Alan Eugene Millernek azonban nem volt szerencséje, mert azóta már más szert használnak, és kivégzését 2022. szeptember 22-re el is rendelte a bíróság.

Az ítélet végrehajtása el is kezdődött, de miután több mint egy órán át próbálkoztak megfelelő vénát preparálni az elítélten, a végrehajtók végül felfüggesztették a kivégzést.

Miller ezután természetesen panaszt tett, egyrészt az úgynevezett double jeopardy törvényre, illetve alkotmánykiegészítésre (e szerint egy bűncselekményért senki sem büntethető kétszer), másrészt pedig embertelenségre hivatkozva.

Panaszát azonban gyorsan elutasították, és Alabama állam engedélyezte az újabb kivégzést. A gyilkos jelenleg erre vár. A kivégzés új dátumát még nem jelölték ki. 

Korábbi túlélős esetek

Az Egyesült Államok történetében korábban is előfordult már, hogy az elítélt túlélte a kivégzést. Három esetről bizonyosan tudunk, de közülük egyedül Alan Eugene Miller van még mindig életben.

A kivégzést korábban túlélők közül mindenképpen Willie Francis esete a legszörnyűbb. Ő mindössze 17 éves volt, amikor villamosszékbe ültették 1946-ban. Az áramot rákapcsolták, ő azonban nem halt bele. Ügyvédje akkor panaszt nyújtott be, de az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága úgy látta, hogy nincs alkotmányos akadálya egy újabb kivégzésnek. Francist ezért 1947 ben újra megpróbálták kivégezni, ekkor már sikerrel.

Valamivel több szerencséje volt Rommel Broomnak, akit 2009-ben próbáltak kivégezni, de ő is túlélte. Az ő esetében is kitűzték a második kivégzés időpontját, egészen pontosan 2022 márciusára, de ő ezt már nem élte meg, mivel 2020 decemberében a börtönben természetes halállal hunyt el.

A következő eset Millerhez hasonlóan ugyancsak Alabamában történt, ráadásul meglehetősen hasonló körülmények között. 2018. február 22-én Doyle Lee Hamm esetében is méreginjekcióval próbálkoztak, amit 11-szer próbáltak meg beadni, mindannyiszor sikertelenül. A következő kivégzést az ő esetében nem rendeltek el, természetes halállal halt meg a börtönben 2021 novemberében, 64 éves korában. 

A méreginjekció a legtöbbet használt kivégzési módszer az Amerikai Egyesült Államokban. 1998-as bevezetése óta ezernél is több embert végeztek ki így.

(Borítókép: Greg Smith / CORBIS / Corbis / Getty Images)