új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Az orosz hadsereg a közeljövőben további mozgósított erőket vonhat be a háborúba – áll az Institute for the Study of War (ISW) közleményében. Az elemzők szerint a mozgósítandó haderőt Belarusz Breszt régiójában képezték ki. 

    A szakértők tájékoztatása szerint az orosz csapatok a pozíciók megerősítését tervezik Luhanszk, Donyeck és Zaporizzsja megszállt területein a Herszonból áthelyezett csapatok segítségével. 

  • Oroszország megállapodást kötött Iránnal több száz pilóta nélküli drón orosz földön való gyártásáról – számolt be a The Washington Post

    A lap az amerikai és más nyugati hírszerzésre hivatkozva azt írta, hogy a moszkvai és teheráni tisztségviselők november elején véglegesítették a megállapodást. Hozzátették: Irán minden tervet és kulcsfontosságú alkatrészt átad, hogy a lehető leghamarabb megkezdhesse Oroszország a gyártást. 

    Az orosz védelmi minisztérium egyelőre nem reagált a hírekre. 

  • Légiriadót rendeltek el vasárnap reggel Ukrajna valamennyi régiójában a hivatalos riasztási forrás szerint. Először Kijevben és régiójában szólaltak meg a szirénák, majd az ország többi régiójában, köztük a nyugati régiókban is.

    A Kijevi Állami Városi Adminisztráció (KSCA) korábban arról számolt be, hogy a fővárosban légiriadót rendeltek el.

    Figyelem! Kijevben légiriadót rendeltek el! Kérünk mindenkit, hogy sürgősen vonuljon a polgári védelem óvóhelyére!

    – áll a Kijevi Városi Állami Adminisztráció üzenetében a TASZSZ szerint.

  • A kijevi lakosoknak azt tanácsolták, hogy feleslegesen ne hagyják el az otthonaikat, és ha lehet, autó helyett inkább a tömegközlekedést használják. Erről a Kijevi Városi Katonai Igazgatóság számolt be Telegram-oldalán. 

    Az éjszakai fagyok hatására jég lepte el a kijevi utakat, délután és este pedig havazás is várható. Az illetékes szervek már megkezdték az utak jégtelenítését – írja a Korrespondent

  • Egyre többen aggódnak a háború miatt Oroszországban is. Ez tükröződik egy orosz lap felmérésében is, amely szerint szeptember óta 430 százalékkal nőtt a magánbunkerekre leadott megrendelések száma – szúrta ki a Világgazdaság.

    Elsősorban a szeptemberben elrendelt részleges mozgósítás után ugrott meg a kereslet, ugyanakkor az adatokból az látszik, hogy már előtte is voltak érdeklődők. 

    A legtöbb bunkert Oroszország déli részéről rendelték. Leginkább olyanok, akik közel élnek az ukrán határhoz.

    Egyébként a létesítmény elkészítése 2-3 hónapot vesz igénybe, de a megnövekedett érdeklődés miatt várhatóan még inkább elhúzódik a kivitelezés.

    Továbbá egy kisebb bunker megépítését 1 millió rubelre (6,5 millió forintra) taksálják. Azoknak a létesítményeknek, amelynek már külön generátora, vízellátása és fürdőszobája is van, annak költsége már négyszer-ötször többe kerülhet.

  • Kijevbe látogatott az új-zélandi védelmi miniszter, aki védelmi kérdésekről egyeztetett ukrán kollégájával – jelentette be vasárnap az új-zélandi kormány.

    Olekszij Reznyikovval tartott egyeztetése után Peeni Henare közleményben arról tájékoztatott, a felek megállapodtak, hogy Új-Zéland 2023 júliusáig meghosszabbítja az ukrán katonák Egyesült Királyságban történő kiképzését támogató programját.

    Henare hangsúlyozta, hogy látogatását „üzenetnek szánja”, és hozzátette: Wellington Ukrajna iráni elkötelezettsége megingathatatlan.

    Új-Zéland a múlt héten jelentette be, hogy további 66 honvédségi alkalmazottat küld az Egyesült Királyságba, hogy segítsenek az ukrán katonák kiképzésében.

    A háború kezdete óta Wellington több mint 1200 orosz természetes és jogi személyt helyezett szankciós listára és több mint 60 millió új-zélandi dollár (14,5 milliárd forint) támogatást küldött Ukrajnának.

    Henare Lengyelországba is ellátogatott, ahol ottani partnerével, Mariusz Blaszczakkal találkozott, és kifejezte együttérzését a kedden történt kelet-lengyelországi rakétaincidens miatt, amelyben két ember meghalt – írta az MTI. 

  • Folyamatos és biztonságos a nukleáris fűtőanyag-termelés a Roszatom leányvállalatánál, a TVEL Elektrosztalban lévő gyárában – hangzott el azon a gyárlátogatáson, amelyen magyar újságíróknak mutatták be a XII. Atomexpo Nemzetközi Fórumot megelőzően az orosz technológiával modernizált, robotizált gyártási folyamatot.

    A szakemberek hangsúlyozták, egyaránt képesek orosz, illetve nyugati típusú atomerőművek reaktoraiban használható fűtőanyag-kazetták előállítására rendkívüli szigorú minőségbiztosítási előírások mellett, megrendelés esetén pedig tudják bővíteni a kapacitást.

    A gyárlátogatáson többek között látható volt a paksi atomerőműnek készülő fűtőkazettába szánt „tabletta” préselése is – számolt be az MTI.

  • Támadásokat hajtott végre az orosz fegyveres erők vasárnapra virradó éjszaka Nyikopolban – számolt be a dnyipropetrovszki regionális katonai közigazgatás elnöke, Valentin Reznicsenko Telegram-csatornán. 

    Az oroszok ismét lőtték Nyikopol területét. Négy községet támadtak: Krasznogrigorivszkijt, Mirovskaját, Marganecet és Nyikopolt. Az éjszaka legalább 40 orosz rakéta talált el lakott területet. Egy 59 éves férfi megsérült. Segítséget nyújtottak neki, most pedig otthon kezelik

    – írta a posztban a közigazgatás elnöke. 

  • A következő két hónapban elsősorban azoknak az élelmiszereknek az ára fog megemelkedni, amelyek előállításához és tárolásához nagy mértékű villamosenergiára van szükség – írja az agroreview.com

    Ezek elsősorban a hús- és tejtermékek, valamint az édességek – közölte Denisz Marcsuk, az Összukrajnai Agrártanács alelnöke. De azon mezőgazdasági termékek ára is drágul, amelyek téli tárolása jelentős többletköltségekkel jár. 

    Az áramszünet miatt a vállalkozások vagy felfüggesztik tevékenységüket, ami csökkenti a termelés mennyiségét, vagy önállóan gondoskodnak az áramellátásról. A generátorok használata viszont ötször drágább. Ezért számos terméknél 10-15 százalékos emelkedést fogunk látni, kategóriától függően 

    – mondta a szakember. 

  • Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tárgyalni fog Oroszországgal, ha az Egyesült Államok leállítja a katonai segítségnyújtást Kijevnek – fogalmazott Andrew Napolitano amerikai újságíró az iraki tömegpusztító fegyverek felszámolását felügyelő volt ENSZ-ellenőrrel, Scott Ritterrel folytatott beszélgetésekor. 

    Ha vannak tárgyalások, csatornák, ha valaki az orosz és az ukrán fél részéről titokban találkozik egy genfi szállodában, akkor ott van valaki a külügyminisztériumból is

    – vetette fel Napolitano, Ritter pedig egyetértett vele.

    Ehhez kétség sem férhet

    – mondta a volt ENSZ-ellenőr a TASZSZ orosz állami hírügynökség szerint. 

  • Mori Josiró volt japán miniszterelnök szerint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sok honfitársának okozott szenvedést.

    Hogy lehet, hogy mindenki az Orosz Föderáció elnökét, Vlagyimir Putyint bírálja, de Zelenszkijt senki sem szidja? Sok ukránnak okozott szenvedést

    – mondta a volt kormányfő november 18-án Tokióban egy estélyen, amelyet az ellenzéki Japán Újjászületés Társaság felsőházi képviselője, Szuzuki Muneo szervezett.

    A japán média egyoldalúan közelít, a nyugati információforrásoknak megfelelően jár el. Nem tehetek róla, de úgy érzem, hogy csak az amerikai és az európai média kiadványait használják

    – tette hozzá Mori Josiró a TASZSZ orosz hírügynökség jelentése szerint.

    Emellett annak a véleményének adott hangot, hogy az Egyesült Államok egyoldalúan foglalt állást az Ukrajna körüli helyzettel kapcsolatban, ami Kisida Fumió japán miniszterelnök hozzáállásában is tükröződik.

  • Jakarta tiszteletben tartja Vlagyimir Putyin orosz elnök döntését, miszerint nem ment el aG20-ak csúcstalálkozójára az indonéziai Bali szigetére – közölte a RIA Novosztyival Jose Antonio Morato Tavares, Indonézia moszkvai nagykövete.

    Tiszteletben tartjuk az orosz kormány döntését, Putyin elnök döntését, hogy Moszkvában marad, és nem megy el a csúcstalálkozóra, megértjük, hogy megvoltak az okai erre

    – mondta a nagykövet, hozzátéve, hogy a csúcstalálkozót megelőző nehézségek ellenére sikeres volt és elérte a céljait.

    A csúcstalálkozót megelőző nehézségek ellenére sikeres volt, és elérte céljait. Mi a magunk részéről megpróbáltunk mindent a legmagasabb szinten megtenni

    – fogalmazott a diplomata, majd kiemelte, hogy Indonézia terve az, hogy tovább erősítse kapcsolatait Oroszországgal. 

  • Izrael engedélyt adott arra, hogy a NATO tagállamai olyan fegyvereket szállítsanak Ukrajnába, amelynek alkatrészei Izraelben készültek. A Haaretz című lap szerint az izraeli védelmi tárca az Egyesült Államok nyomására egyezett ebbe bele, hozzátéve, hogy a fegyverek szállítását maga az ország fogja finanszírozni. 

    A lap szerzője azt is tudni véli, hogy Izrael azt kérte a szerződött felektől, ne terjesszék a szerződés részleteit, mert nem akarják magukra haragítani az orosz elnököt.  

  • A határőrök nem engedték be Ukrajnába azt a moldovai állampolgárt, akinek oroszbarát propagandaanyagokat találtak a telefonján. Az elmúlt egy hónapban ez a harmadik hasonló eset ugyanazon a határszakaszon – írja az Ukrajinszka Pravda

    Az Ukrajnába belépni készülő 25 éves férfi személyes tárgyainak alapos átvizsgálása után orosz propagandaanyagot találtak a telefonján. A férfitől ezután megtagadták az államhatár átlépését és megtiltották, hogy Ukrajna területére lépjen. 

  • Magyarország területére november 19-én az ukrán–magyar határszakaszon 5302 lépett be. A román–magyar határszakaszon belépők közül 4557 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett.

    A beléptetettek közül a rendőrség 163 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, ami 30 napig érvényes. Ezen időtartamon belül kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzése érdekében – közölte az ORFK az MTI-vel.

  • Nicolae Ciuca román kormányfő elrendelte az ukrajnai menekültek elszállásolására és élelmezésére fordított állami források felhasználásának kivizsgálását, miután kiderült, egyesek tisztességtelenül gazdagodtak meg a menekülteknek járó pénzeken. 

    Románia nem sokkal a háború kirobbanása után döntött arról, hogy nemcsak a menekültszállásokon, hanem egyéb intézményekben is állja a háború elől menekülők kiadásait. Emellett mindenkinek anyagi támogatást nyújtott, akik befogadták a menekülő ukránokat – írja a VG

    Sok román állampolgár önzetlenségből, mások azonban nyerészkedési vágyból fogadták be a menekülő ukránokat. Suceava megyében például több helyi politikus, iskolaigazgató és sportklubvezető igényelte a menekültek után járó támogatást. 

    Egyikőjük 2,5 millió forint értékű állami támogatáshoz jutott egyetlen hónap alatt, mert állítása szerint 434 ukrán polgárt fogadott be. Ellenben a vagyonbevallása szerint a lakása csupán 67 négyzetméter. 

     Sajnálatos, hogy vannak, akik mások szenvedéseit kihasználva próbálnak illetéktelen haszonra szert tenni

    – reagált a miniszterelnök a napvilágot látott információkra. 

  • Az ukrán kormány egy ukrán tisztségviselő szerint az orosz erőktől visszafoglalt déli herszoni és mikolajivi régiókból az önkéntes evakuálás összes költségét az ukrán kormány fogja állni.

    Az ideiglenesen megszállt területek reintegrációjával foglalkozó miniszter, Irina Verescsuk szerint a felszabadított területeken a tél közeledtével számos probléma merül fel. Dél-Ukrajna nagy részének visszafoglalása után jelentős infrastrukturális károkat kell helyreállítani, ami megnehezíti a helyi lakosok számára a túlélést áram-, fűtés- és vízellátás nélkül.

    „A télre való felkészülésről van szó. Miközben beszélünk, a hőmérséklet csökken. Tudjuk, hogy nem fogjuk tudni időben helyrehozni az infrastruktúrában keletkezett károkat” – mondta Irina Verescsuk. Hozzátette, ez csak önkéntes evakuálás, jelenleg nem beszélünk kötelező evakuálásról. Az önkéntes evakuálás azt jelenti, hogy az állam átvállal minden költséget és felelősséget, ami a szállítással kapcsolatos, az embereket el kell vinni azokra a területekre, ahol a telet fogják tölteni. Továbbá a szállás és a megélhetés költségeit és az orvosi ellátást is állja az ukrán állam. „Gondoskodnunk kell arról, hogy a gyerekek számára minden szükséges ellátást biztosítsunk” – fogalmazott Verescsuk a CNN szerint. Elmondta, hogy a herszoni lakosok Mikolajivon keresztül evakuálhatók lesznek.

    Vitalij Kim, a mikolajivi területi katonai közigazgatás vezetője közölte, hogy a régiója felszabadított településein listákat készítenek a kitelepülni szándékozókról.

    „Mikolajivban létrehoztak egy tranzitpontot, ahol az emberek egy hétig maradhatnak az indulásig. Onnan Ukrajna különböző régióiba küldik őket, ahol szálláshelyeket készítettek elő számukra” – mondta Vitalij Kim.

  • Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombat esti beszédében elmondta, hogy folytatódik az áramszolgáltatás helyreállítása azokon a területeken, amelyeket a héten az infrastruktúrára mért orosz csapások érintettek.

    „A legtöbb gond az áramellátással Kijev, Odessza és Harkiv városában és körzetében van. Vinnyica, Ternopil, Cserkaszi, Csernyihiv és más régiók energetikusai mindent megtesznek, hogy az emberek normális életet élhessenek” – közölte az ukrán elnök.

    Zelenszkij köszönetet mondott Rishi Sunak brit miniszterelnöknek is, amiért Kijevben találkozott vele – írja a CNN.

  • Oroszország szombaton példátlannak és provokatívnak minősítette, hogy Varsó nem engedélyezte Szergej Lavrov külügyminiszternek, hogy részt vegyen az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet jövő havi ülésén.

    Példátlan és provokatív az EBESZ soros elnöki tisztét betöltő Lengyelország azon döntése, hogy megtagadja Szergej Lavrov külügyminiszter részvételét az EBESZ december 1-2-án Lodzban tartandó miniszteri találkozóján 

    – közölte a külügyminisztérium a világ legnagyobb biztonsági szervezetének miniszteri találkozójáról.

    „Varsó nemcsak saját magát járatja le, hanem a szervezet egészének hitelességében is helyrehozhatatlan károkat okozott” – fogalmazott a minisztérium a The Moscow Times szerint.

    Lengyelország pénteken közölte, hogy nem engedi be az európai szankciókkal sújtott Szergej Lavrovot az országba a találkozóra.

  • Köszöntjük olvasóinkat!

    Indul az Index élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Szombati percről percre cikkünk ide kattintva érhető el.

    Tartsanak velünk ma is!