Több mint 160 halálos áldozata van az indonéz földrengésnek

2022.11.22. 08:34
Hétfőn 5,6-os erősségű földrengés sújtotta Indonézia Cianjur térségét, számos épület megrongálódott vagy szinte teljesen meg is semmisült a rengésben. A halálos áldozatok száma 162-re emelkedett, és több ezer embernek kellett elhagyni a lakhelyét.

Indonéziában hétfőn földrengés volt, amelyet 5,6-os erősségűre becsültek a Richter-skálán, és az epicentruma 10 kilométeres mélységben, Cianjur térségében, Jáva nyugati részén volt. Számos épület megrongálódott vagy szinte teljesen meg is semmisült a rengésben, köztük egy iszlám bentlakásos iskola, egy kórház és más középületek. A földrengést még a fővárosban, Jakartában is érezni lehetett, ahol több helyen az utcára küldték az embereket, hogy biztonságban legyenek.

Kedd reggelre több száz rendőrt vezényeltek ki, hogy segítsék a mentési munkálatokat. Az áldozatok között több gyermek is van, valamint több száz sérültről is beszámoltak – írja a The Guardian.

A hatóságok azóta közölték, hogy 162-re emelkedett a halálos áldozatok száma.

„A halálos áldozatok többsége gyermek volt. Több diák is volt köztük, akik éppen órán voltak” – mondta Ridwan Kamil, Nyugat-Jáva tartomány kormányzója.

Több ezer embernek kellett elhagyni a lakóhelyét

Összességében a földrengés legalább 2200 házat rongált meg és több mint 5000 embert kényszerített lakóhelye elhagyására – közölte a nemzeti katasztrófavédelmi hivatal (BNPB).

A hatóságok által közzétett adatok szerint mintegy 51 oktatási helyszín érintett, köztük 30 általános iskola, 12 középiskola, egy gimnázium, öt szakiskola és egy speciális iskola. A katasztrófa miatt a kórházak túlterhelődtek. Az áldozatok keresését megnehezítették az áramkimaradások, a megrongálódott utak és az utórengések.

A 270 millió lakosú szigetországban gyakoriak a földmozgások, de Jakartában csak ritkán érezni a hatásukat. Februárban egy 6,2 erősségű földrengés Nyugat-Szumátra tartományban legalább 25 ember halálát okozta, és több mint 460-an megsérültek.

Kedden a Salamon-szigeteket rázta meg földrengés

Hetes erősségű földrengés rázta meg a Salamon-szigeteket kedden, áldozatokról és jelentősebb károkról egyelőre nem érkezett hír. George Heming, a Salamon-szigeteki kormány szóvivője azt mondta, a mintegy 700 ezres országban nincsenek felhőkarcolók, melyek földrengés esetén nagy veszélyben lennének.

A rengés epicentruma az óceánban volt, 56 kilométerre délnyugatra a fővárostól, Honiarától, 13 kilométer mélyen. A Csendes-óceáni Szökőárjelző Központ (PTWC) a rengést követően szökőár veszélyére figyelmeztetett, majd a jelzést visszavonták. A The Solomon Times című lap szerint a fővárosban több helyről áramkimaradást jelentettek.

A Salamon-szigetek a csendes-óceáni Tűzgyűrű térségében fekszik. A mintegy 40 ezer kilométeres régióban alakult ki a Föld összes tűzhányójának 75 százaléka, és itt tört ki a valaha mért földrengések 90 százaléka is. A térségben több mint 450 szunnyadó és működő vulkán található.