Augusztusban több mint 77 ezren kértek menekültstátuszt az EU-ban

2022.11.25. 21:55
Idén augusztusban 77 595 ember folyamodott menekültstátuszért az Európai Unió tagországaiban. Ez a szám 54 százalékkal nagyobb, mint a 2021-es év azonos hónapjában – derült ki az unió statisztikai hivatalának (Eurostat) jelentéséből.

Eddig 2019 augusztusában mérték a menekültkérelmek hónapokra lebontott legmagasabb számát, ami akkor közel 50 ezer volt, ezt követően a koronavírus-járvány visszavetette a migrációs hullámot. A felmérés azt mutatja, hogy augusztusban a legtöbb menedékkérelemért folyamodó ember szíriai, afgán, illetve indiai állampolgárságú volt. Az év eleje óta a legtöbb menedékkérőt Németország jelentette.

Németország ez év augusztusában 16 950 menedékkérőt fogadott be, 22 százalékát az összes kérelmezőnek. Ausztria mintegy 14 ezer, Franciaország közel 12 ezer, Spanyolország több mint 8600, Olaszország pedig körülbelül hatezer menekültnek biztosított védelmet ugyanebben a hónapban. Ebben az öt tagállamban fogadták be az első alkalommal menedéket kérők 74 százalékát.

Az Eurostat tájékoztatása szerint a népességszámához viszonyítva 2022 augusztusában Ausztriában volt a legnagyobb az első alkalommal nyilvántartásba vett kérelmezők aránya, 1563 kérelmező egymillió lakosra vetítve, ezt követte Ciprus és Horvátország. 

A legalacsonyabb arány Magyarországon volt, ahol milliólakosonként egy menedékkérelmet rögzítették abban a hónapban.

Augusztusban a több mint 77 ezer menedékkérő közül 6100-an utólagos kérelmezők voltak, olyanok, akik korábbi kérelmük elutasítását követően újra megpróbálkoztak a menekültstátusz megszerzésével.

Február végétől – miután Oroszország megtámadta Ukrajnát – az ukrán menedékkérők száma nagymértékben megnőtt, de a következő hónapokban csökkent az arányuk. Ennek az is az oka, hogy az Ukrajnából menekülők átmeneti védelemben részesülnek.



  • Hírek
  • Hírek