Szexuális visszaéléssel vádolják a Squid Game sztárját

32CD9X2-highres
2022.11.26. 12:28
A Netflix népszerű sorozatának egyik szereplőjét, O Jongszut – aki a 001-es versenyzőt alakította – szexuális visszaéléssel vádolják.

A 78 éves férfit azzal vádolják, hogy az ügyészség szerint 2017-ben illetlenül fogdosott egy nőt. Az állítólagos áldozat először 2021 decemberében tett feljelentést, de az ügyet áprilisban vád nélkül ejtették, ám a sértett nő kérésére most újra megnyitják – írja a Variety. A dél-koreai Yonhap értesülései szerint O Jongszu tagadta az ellene felhozott vádakat.

Csak fogtam a kezét, hogy körbevezessem a tó körül. Bocsánatot kértem, mert azt mondta, hogy nem csinál belőle felhajtást, de ez nem jelenti azt, hogy elismerem a vádakat

– mondta el a színész.

A streamingszolgáltató Squid Game című sorozatában O a túlélési verseny legidősebb résztvevőjét alakította. A szerepért Golden Globe-díjat kapott a legjobb férfi mellékszereplőként.

A Squid Game a Netflix 2021-ben bemutatott, saját gyártású koreai televíziós sorozata, melyet Hvang Donghjok írt és rendezett. A történet egy túlélőjátékról szól, melyben a játékosoknak koreai gyerekjátékokat kell játszaniuk a többmilliós nyeremény reményében, azonban a vesztesek nem egyszerűen kiesnek, hanem meghalnak.

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes, 06 (80) 20-55-20-as számon.

NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06 (80) 505-101-es telefonszámon.

(Borítókép: O Jongszu. Fotó: Valerie Macon / AFP)