Novák Katalin Kárpátalján: A háború a szeretetet nem tudja elpusztítani

D NOE20221127052
2022.11.27. 16:01
Lélekben itt van velem 15 millió magyar ember – hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök kárpátaljai látogatásának első helyszínén, a beregszászi református templomban tartott adventi ünnepi istentiszteleten. Kijelentette, kiváltságként éli meg, hogy a kárpátaljai magyarokkal közösen gyújthatja meg az adventi koszorú első gyertyáját.

A köztársasági elnök együtt imádkozott a beregszászi református gyülekezet tagjaival az advent első vasárnapján tartott ünnepi istentiszteleten, amelyen Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke hirdetett igét.

Köszöntőjében Novák Katalin emlékeztetett arra, hogy legutóbb márciusban, a háború kitörését követő napokban ugyanebben a templomban hetven református lelkésszel közösen imádkoztak a mielőbbi békéért.

Most „lélekben itt van 15 millió magyar ember Magyarországról és a Kárpát-medence minden részéről és a diaszpórából” – fogalmazott. Novák Katalin arról biztosította a jelenlévőket, hogy „együtt vagyunk, és együtt leszünk, legyen bármilyen nehéz is az élet Kárpátalján, legyen bármilyen nehéz, kihívásokkal teli magyarnak lenni”.

Magyarország nyitott a menekültek befogadására

Az államfő kiemelte, hogy 9 hónapja tart a háború, amennyi idő alatt egy új emberélet kifejlődik. „De látjuk, hogy 9 hónap alatt rengeteg mindent le lehet rombolni, tönkre lehet tenni. A háború el tudja pusztítani az otthonokat, az épületeket, lerombolhatja az utakat, életeket olthat ki, de a háború a szeretetet nem tudja elpusztítani” – húzta alá a köztársasági elnök.

Magyarország minden menekültet vendégként fogad, addig maradhatnak, amíg maradniuk kell – mondta. Kiemelte azoknak az embereknek a szerepét, akik otthon maradtak, és szolgálják a közösséget. Végezetül azt kívánta, hogy „mint már annyiszor a magyar történelemben, most is erősebben álljunk fel ebből a nehéz helyzetből”.

Novák Katalin kiemelte: óriási kiváltságnak tartja, hogy éppen a kárpátaljai magyarokkal közösen gyújthatja meg az első adventi gyertyát. Úgy fogalmazott, hogy előbb-utóbb békének kell lennie, és ennek a békének a hírnökeként járt tegnap Kijevben, ma pedig Kárpátalján.

A köztársasági elnök a déli órákban felkereste a II. Rákóczi Ferenc Főiskolát, ahol megkoszorúzta Mádl Ferenc néhai köztársasági elnök emléktábláját, aki személyesen támogatta az intézmény elindulását, írja az MTI.

(Borítókép: Novák Katalin köztársasági elnök (k) beszédet mond a beregszászi református templomban tartott istentiszteleten 2022. november 27-én. Fotó: Bruzák Noémi / MTI)



  • Hírek
  • Bankszámla