Ritkán látott zavargások, tiltakozások Kínában, ezrek tüntettek a Covid-korlátozások ellen

2022.11.27. 08:12
Még csütörtökön történt Ürümcsiben az a tűz, amelyben állítólag tíz ember vesztette életét, akik a Kínában érvényes szigorú járványügyi korlátozások miatt nem tudták elhagyni az épületet, egyszerűen benn égtek. A történtek miatt sokan vonultak utcára, Sanghajban szombaton már a kínai elnök és az országot vezető kommunista párt távozását követelték.

Több kínai városban is tüntetések voltak szombaton, a demonstrálók többek között a lassan három éve bevezetett koronavírus-korlátozások, illetve a csütörtöki, Ürümcsiben történt tűzvész kezelése miatt tiltakoztak – írja a Guardian.

A brit lap beszámolója szerint Sanghajban is utcára vonultak az emberek, ahol a Twitteren megjelent felvételek alapján az országot irányító kommunista párt, valamint Hszi Csi-ping elnök távozását követelték.

Olyan felvételek is megjelentek, ahol a tömeg szabadságot követelt a koronavírus miatt bevezetett szigorú korlátozások alól, de azt is nehezményezték, hogy nincs elegendő PCR-teszt.

A tűzvész, ami felkorbácsolta az indulatokat

A tiltakozások egyik kiváltó oka az a tűz volt, amely még csütörtökön keletkezett egy többemeletes házban Hszincsiang-Ujgur autonóm terület fővárosában, Ürümcsiben.

A tűzben tíz ember életét vesztette, a közösségi médiában megjelent hírek szerint azért, mert az épület részlegesen zárva volt, sokan pedig emiatt nem tudtak elmenekülni a lángok elől. A tűzoltók pedig nem tettek meg mindent, hogy kihozzák a bent rekedteket. Azt állították, hogy rossz helyen, szabálytalanul parkoló kocsik miatt nem fértek hozzá jobban az épülethez.

A hatóságokkal szemben megfogalmazott vádakat később az illetékesek hatóságok és a helyi önkormányzat is tagadták. A The Guardian cikkében megjegyzi, hogy a kínai közösségi médiában megjelent és terjesztett videókat, fotókat az internetes cenzorok gyorsan eltávolították, a Twitterre azonban így is több felkerült belőlük.

A Reuters a tüntetésekről készült videók egyike alapján azt írta, hogy a demonstrálók a kínai himnuszt is elénekelték egy plázában, azonban a megszokottól eltérő szöveggel. Éneklés közben felkelésre buzdították azokat, akik „nem hajlandók rabszolgák lenni”.

Ürümcsi csaknem négymillió lakóját Kínában is példátlan módon 100 napra bezárták otthonaikba. Hszincsiangban egyébként több mint tízmillió ujgur él, és egy friss ENSZ-jelentés szerint a kínai állam emberiesség elleni bűncselekményeket követhetett el a kisebbségben lévőkkel szemben.



  • Hírek
  • Bankszámla