Milyen rakétákkal lövi Oroszország Ukrajnát, és mikor fogyhat ki belőlük?

K EPA20221124320
2022.12.01. 15:47
Oroszország november közepére, a háború februári kirobbanása óta több mint 4700 rakétát lőtt ki Ukrajnára az ukrán adatok szerint. Az orosz rakéták orosz és belarusz bázisokról, repülőgépekről és a fekete-tengeri flottáról indultak útnak célpontjaik felé, komoly károkat okozva előbb az ukrán katonai objektumokban, újabban pedig a civil kritikus infrastruktúrában is. A cikkben összeszedtük, hogy pontosan milyen rakétákkal és honnan lövi Oroszország Ukrajnát, és mikor fogyhat ki a fegyverekből az orosz hadsereg.

A háború első 11 napjában közel 600 rakétát lőttek ki Ukrajnára, majd ez az intenzitás fokozatosan csökkent. A kezdeti napi átlag ötven kilőtt rakéta március végére napi húszra esett vissza. Mivel Oroszország nem számolt hosszan elhúzódó háborúval, kezdetben nem is kímélte rakétaarzenálját, azonban az idő előrehaladásával változtatott stratégiáján. A Pentagon számításai szerint április végére kétezer kilőtt rakétánál jártak. A támadások szárazföldről, levegőből és a tengerből is folytatódtak, leginkább az orosz vagy belarusz hátország biztonságos fedezéke mögött.

Ukrajna a több mint hatszázezer négyzetkilométeres területével Európa második legnagyobb országa. Földrajzi pozíciója és mérete miatt nagyon nehezen védhető – a mindössze húszezer négyzetkilométeres izraeli Vaskupola védelmi rendszer teljesen hatástalan lenne Ukrajnában.

Lényegében Ukrajna most egy 4800 kilométer kiterjedésű harapófogóba van befogva – ellenfele északról, keletről és délről is hatékonyan támadni tudja.

Az orosz–ukrán szárazföldi határ teljes kiterjedése 1974 km, a belarusz–ukrán 1084 km. Délről pedig ott az 1756 km hosszú fekete-tengeri szakasz, amelyet jelenleg az orosz hadiflotta tart ellenőrzés alatt. De erről bővebben egy kicsit később.

Az orosz célpontok

Az orosz célpontok mögött rejlő stratégia az elmúlt hónapok alatt folyamatosan változott, és ezt jól lekövethető csodavárás is kísérte az orosz médiában. A háború első heteiben a nagy mennyiségben kilőtt rakétákkal ukrán katonai célpontokat, repülőtereket, légvédelmet, védelmi objektumokat és lőszerraktárakat célozták. Katonailag ennek volt racionalitása – kiiktatni az ukrán haderőt, megsemmisíteni a parancsnokságokat, és légvédelem nélkül hagyni az országot, hogy az orosz légierő akadálytalanul használhassa az ukrán légteret. Nem sikerült. Valószínűleg részben az ország nagy méretéből adódóan, részben az orosz hírszerzés kudarcai miatt.

Később a rakétatámadások más célpontok felé indultak – próbálták kiiktatni az ukrán telekommunikációs rendszereket és a kommunikációt a hadsereg és a parancsnokságok között. Ez sem sikerült, többek között Elon Musk Starlink műholdas kommunikációs rendszere miatt.

Ezután jött az ukrán kőolaj-feldolgozók, üzemanyag-tárolók megsemmisítése, hogy üzemanyag nélkül hagyják a hadsereget. Bár az ukrán kőolaj-feldolgozást valóban megsemmisítették, valójában ez sem okozott semmilyen fordulópontot a háborúban, csak átmeneti fennakadásokat, amíg Kijev megszervezte a nyugati üzemanyagimportot. A támadások ezután vasúti logisztikai csomópontok, vasúti hidak ellen folytatódtak, majd az ukrán nyersanyag-kitermelést célozták meg – jelentősebb eredmények nélkül.

A legújabb orosz fegyver az ukrán kritikus infrastruktúra megsemmisítése: a nagyfeszültségű villamosenergia-hálózatot valóban szinte lehetetlen védeni, az ország nagy mérete nem engedi. Az erőművek légvédelem alatt állnak, de a kisebb elosztóközpontok, transzformátorállomások már nem. Az orosz stratégia szerint az ukrán lakosság áram, víz és fűtés nélkül hagyásával fordulatot érhetnek el a háborúban, és az orosz ultimátum elfogadására kényszeríthetik az ukrán vezetést. Hogy ez mennyire lesz eredményes, azt a következő hónapokban fogjuk látni. Bár az intenzív rakétatámadások után (napi közel száz kilőtt rakéta október 10-én és november 15-én) napokig nem volt áram és víz Ukrajna nagy részén, később az energiaellátás helyreállt. Úton vannak az országba a legújabb nyugati légvédelmi rendszerek és áramot biztosító dízelgenerátorok.

Milyen rakétákat használnak az oroszok?

A háború legelején leginkább modern orosz rakétákat használtak – Iszkandereket és Kalibr rakétákat. Ahogy fogytak a készletek, a háború pedig elhúzódott, Moszkva egyre inkább nyúlt a régi, pontatlan, a szovjet időkben felhalmozott készletekhez. Miközben az Iszkanderek és Kalibr rakéták szárazföldi, illetve tengeri helyszínekről kerülnek kilövésre, addig újabban a rakétákat leginkább repülőgépekről, bombázókról indítják útjukra.

Az Iszkander egy szárazföldi indítású hadműveleti-harcászati rakétarendszer. A kilencvenes évek végén mutatták be, 2006-ban állították hadrendbe. Élesben először az orosz–grúz háború idején alkalmazták. A rakéta egy ballisztikus pályát követ, kilövés után lényegében felmegy az űrbe, a sztratoszférába, majd onnan akár nyolcezer kilométer/órás sebességgel csapódik a célpontjába. A rakéta közben teljes röppályáján irányítható marad, és képes radikális pályamódosításokra. A légvédelem gyakorlatilag nem tudja leszedni – legalábbis eddig. A norvég NASAMS rendszer elvileg megbirkózik az Iszkanderekkel, Ukrajna ebből a rendszerből az ősz folyamán kapott először. Az Iszkanderek hatótávolsága 500 kilométer, de létezik hozzá egy 2500 km hatótávolságú változat is. Pontossága öt–hét méter.

Kalibr – ennek a szárnyas rakétának a kifejlesztése még a Szovjetunió összeomlása előtt indult el. Hajókról lövik ki, jellemzően a fekete-tengeri vagy ritkábban a Kaszpi-tengeri flottáról. Óránként 900 kilométert tesz meg, és alacsony röppályán mozog.

Kh–101 – az egyik legmodernebb rakéta az orosz hadseregben, és egyben az egyik legdrágább is. Egyetlen rakétának a költsége bizonyos becslések szerint 13 millió dollárt tesz ki. Az orosz hadsereg-modernizáció egyik eredménye, 2012-ben állították hadrendbe. Ez a szárnyas rakéta nehezen észrevehető a radarok számára, és akár 5000 kilométer megtételére is képes tízméteres pontosság mellett. Általában stratégiai bombázókról, Tu–160-ról vagy Tu–95-ről indítják.

Kindzsal („Tőr”, Kh–47) – ez a legújabb orosz precíziós fegyver, amelyet 2018-ban jelentette be Vlagyimir Putyin. Egy levegőből kilőtt hiperszonikus rakéta, amely 4080 méterrel repül másodpercenként, háromezer kilométer hatótávolságra képes, és tulajdonságai miatt gyakorlatilag lehetetlen lelőni. Ez a rakéta azonban még nem került be tömegesen az orosz hadseregbe, mindössze néhány tucatot gyárthattak le belőle, amit jól mutat eddigi használata: becslések szerint legfeljebb 16 darabot lőttek ki belőle a háború eddigi kilenc hónapja alatt. Pontos gyártási költsége egyelőre nem ismert.

Kh–55 (illetve a modernizált változata, Kh–555) – nagyobb hatótávolságú szovjet szárnyas rakéták, amelyek azonban nem túl pontosak, a szórás 20–100 métert tesz ki. Stratégiai bombázókról indítják, és akár 3500 km megtételére is képes. Külön pikantéria, hogy ezeket a rakétákat a nyolcvanas években az ukrán Harkivban gyártották.

Kh–22, illetve ennek modernizált változata, a Kh–32 – az eredetit még az ötvenes években fejlesztették ki. A cél: nagy robbanóerő célba juttatása elsősorban az amerikai anyahajók megsemmisítéséhez. Egy ilyen rakétának csak a robbanófeje közel egy tonnát nyom, maga a rakéta pedig 12 méter hosszú. Ugyanakkor nagy súlya miatt rendkívül pontatlan – az eredeti változat szórása öt kilométert (!) tett ki. Pontatlansága miatt a Kh–22-es rakétákat a kétezres években leselejtezték és konzerválták. A Kh–32 ennek a modernizált változata, 2012-től érkezett az orosz hadseregbe.

Tocska–U rakéták használata hadgyakorlatok során 2017-ben. Az orosz védelmi minisztérium felvételei

Tocska–U – szintén szovjet fegyverek, amelyeket Oroszország korábban már kivont a használatból, most azonban ismét aktívan használják. 1975-ös fejlesztés, régi szerkezet, régen is gyártották, viszont nagyon olcsó, és nagy mennyiségben rendelkezésre áll. A hatótávolsága mindössze 120 kilométer, miközben elég nagy a szórása – akár 250 méter.

Orosz rakéták
Infogram

 Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy nincsenek pontos adataink az orosz rakéták áráról és darabszámáról – ezek szigorúan védett, titkos információk. A készletekről nemzetközi szervezetek, védelempolitikával foglalkozó intézetek készítenek becsléseket, és feltehetően a nyugati hírszerzés is előszeretettel szivárogtat erről szóló információkat. Az árak esetében alapvetően Oroszország korábbi katonai exportszerződéseiből indulnak ki, amelyek általában karbantartást, oktatást és más szolgáltatásokat is magukban foglalnak. Bizonyos fegyverek esetében, mint a négy éve bemutatott hiperszonikus Kindzal rakéta, még megközelítő becslésünk sincs a rakéta áráról. 

Honnan hullanak Ukrajnára az orosz rakéták?

Eleinte a legtöbb rakéta ukrán célpontokkal szemben északról, Belarusz területéről indult útnak, ahol az orosz Iszkander-komplexumok állomásoztak. Azóta az Iszkandereket áthelyezték Belaruszból, leginkább Belgorodba és Ukrajnától keletre fekvő részekbe, valamint a Krím félszigetre.

A Kalibr rakétákat a fekete-tengeri orosz flotta hajóiról vagy tengeralattjáróiról indítják. Ezenkívül újabban a legtöbb rakéta levegőből, orosz bombázókról startol. Ehhez még ukrán légtérbe sem kell jönniük, felszállás után orosz vagy belarusz területről lövik ki őket.

Mennyi orosz rakéta maradt még?

Az őszinte válasz erre a kérdésre az, hogy nem tudjuk, csak becsléseink vannak. Ahogy fentebb írtuk, az orosz rakétaarzenál pontos száma féltve őrzött titok, nem érhető el publikusan. 

Oroszország precíziósrakéta-arzenálja az ukrán hadsereg becslései szerint, 2022. november 18-i állapotban. Ebből az látható, hogy a modern fejlesztésű rakéták – Iszkander, Kalibr vagy Kh–101-es – fogynak, és a korábbi, szovjet készletekhez kellett nyúlni, amelyekből azért még rendelkezésre áll.

A háború előtt a kis- és közép hatótávolságú – vagyis legfeljebb 5500 km-es távolságra használható – orosz rakétaarzenál számát 7000 darabra becsülték. 

Azonban ennek legalább a fele nem nevezhető precíziós fegyvernek – Kh–22, Kh–55 és Tocska–U –, amelyek szórása több száz méter vagy több kilométer is lehet. Azt sem tudni biztosra, hogy pontosan mennyit használt el Oroszország a rakétáiból a szíriai háború során 2015-től kezdve, de a gyártás még az orosz katonai szakértők szerint sem tudta pótolni az akkor kiesett mennyiséget. Az orosz rakétakészletek fokozatos kimerüléséről a következő jelek lehetnek árulkodók.

Nyár óta egyre többször használják az Sz–300-as rendszereket ukrán szárazföldi célpontokkal szemben. Az Sz–300-as egy föld-levegő típusú légvédelmi rakétarendszer, légi célpontok semlegesítésére fejlesztették. Lehet vele felszíni objektumokat is lőni, de nem túl hatékonyan. Ellenben olcsó és sok van belőle. Az Sz–300-as rakétarendszerek használata mögött lehetnek gazdasági megfontolások is, de ha a háborúban az eredmények elérése a cél a rendelkezésre álló legjobb eszközök által, akkor ez nem az az eszköz.

Más adatok szerint Oroszország újabban a nukleáris robbanótöltetekkel felszerelt szárnyas rakétákat szereli át. Lecsavarják róluk a nukleáris fejet, és átalakítják hagyományos használatra. Ezzel ugyanakkor az a gond a brit hírszerzés szakértői szerint, hogy ezeket nem erre tervezték, pontosan el kell találni a korábbi súlyt és tervezett paramétereit, hogy a rakéta a megtervezett röppályát tudja követni. 

(Borítókép: MTI / EPA / Az orosz védelmi minisztérium sajtószolgálata)



  • Hírek
  • Hírek