18

Csak felnőtteknek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet. Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését a gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik.

Megtörte a csendet a német nő, akit a nácik gonosz titkárának neveznek

9U67UG-highres
2022.12.12. 17:56
Irmgard Furchner már 97 éves, azonban a napokban került sor a következő tárgyalására, amelyen felelősségre kívánják vonni a holokauszt alatt elkövetett bűneiért. A vád szerint a korábbi náci titkár több mint tízezer ember meggyilkolásában bűnrészes.

Ugyan már hetvenhét év telt el azóta, hogy a holokauszt megtizedelte Európa lakosságát, meggyilkolva többek között zsidók, homoszexuálisok és romák millióit, a népirtásban részt vevők felelősségre vonása még mindig folyamatban van. A német törvények értelmében ugyanis mindenki, aki segítette a náci haláltáborok működését, számon kérhető az ott elkövetett bűnökért. Múlt hét kedden került sor Irmgard Furchner egykori náci titkár újabb tárgyalására is, aki 1943 júniusa és 1945 áprilisa között a lengyelországi Sutthof koncentrációs táborban dolgozott. 

Sajnálok mindent, ami történt

jelentette ki a tárgyalóteremben Furchner, aki korábban még egyszer sem szólalt meg a haláltáborban történtekkel kapcsolatban. Ő egyébként évtizedek óta az első nő, akit bíróság elé állítanak a náci korszak bűnei miatt Németországban. 

A gonosz titkára

A médiában a gonosz titkárának is nevezett Irmgard Furchner 21 éves sem volt, amikor a lengyelországi Sutthof koncentrációs táborba került. Az asszony elmondása szerint nagyon sajnálja, hogy akkoriban ott kötött ki. Bár a tábor parancsnokával, Paul Werner Hoppével naponta beszélt, Furchner elmondása szerint nem tudott arról, hogy emberek haláláért felelős. Ez szöges ellentétben áll férje korábbi tanúvallomásával, amelyben a férfi azt mondta, az asszony tudott róla, hogy a táborban embereket gázosítanak el. Furchner ügyvédei ennek ellenére azt kérték, kapjon felmentést, mivel állításuk szerint nem bizonyítható, hogy valóban tudott a gyilkosságokról. Az ügyészek ezzel szemben két év felfüggesztett börtönbüntetést javasoltak. Az ítélet előreláthatólag december 20-án fog megszületni. 

Nem Irmgard Furchner az egyedüli, akit az elmúlt években felelősségre vontak a náci korszakban elkövetett bűnökért. Még 2011-ben ítélték öt év börtönre John Demjanjukot 28 060 zsidó meggyilkolása miatt. A tiszt egykor a vörös hadsereg katonája volt, majd fogságba esett Németországban, ezt követően képezték ki SS-őrnek, végül a sobibóri haláltáborba került. A tárgyalása 18 hónapon keresztül tartott, egy náci szakértő a legkisebb halnak nevezte őt.  

Felelősségre vonták továbbá a 101 éves Josef Schützöt is, akit júniusban ítéltek öt év börtönre, mivel a sachsenhauseni haláltábor több mint háromezer foglyának halála szárad a lelkén. A férfi tagadta az ellene felhozott vádakat, illetve a döntés ellen is fellebbeztek, ami meghosszabbítja az eljárást, így nem valószínű, hogy valaha is börtönbe fog kerülni.

Túlélők emlékeztek vissza a náci időkre

Irmgard Furchner tárgyalása során felszólaltak azon haláltábor túlélői is, ahol a nő korábban dolgozott. Mint arról a 93 éves Risa Silbert beszámolt, Stutthof pokoli hely volt. 

Kannibalizmus folyt. Az emberek annyira éhesek voltak, hogy feldarabolták a holttesteket, és ki akarták szedni a májukat

– mondta tanúvallomásában.

Risa Silbert Litvániában született, majd 1944 augusztusától kezdve Stutthofban raboskodott az édesanyjával és a lánytestvérével. Apját és fiútestvérét 1941-ben ölték meg a németek. Az asszony egy korábbi tárgyaláson Furchnerrel kapcsolatban kijelentette: ha a parancsnok titkára volt, tudnia kellett arról, mi történik a táborokban. Míg a 83 éves Joseph Salomonovic azt közölte, biztos benne, hogy Furchnernek álmatlan éjszakái vannak azóta is. 

(Borítókép: Irmgard Furchner tárgyalásán az észak-németországi Itzehoe tárgyalótermében 2021. december 7-én. Fotó: Marcus Brandt / POOL / AFP)