A Fehér Ház kemény szavakkal illette Elon Musk Twitter-bejegyzését

2022.12.14. 08:46
Veszélyesnek és undorítónak nevezte a Fehér Ház a Twitter vezérigazgatójának, Elon Musknak azt a nyilvános bejegyzését, amelyben az Egyesült Államok legmagasabb rangú egészségügyi tisztviselőjét, Anthony Fauci járványügyi vezetőt sértegette.

A Fehér Ház sajtótitkára, Karine Jean-Pierre szerint Elon Muskot felelősségre kell vonni, amiért a közösségi médiában íkritizálta Anthony Fauci amerikai járványügyi vezetőt, akinek nagy szerepe volt abban, hogy átvezesse az Egyesült Államokat a világjárvány korai szakaszán.

Anthony Fauci több mint ötvenévnyi szolgálat után a hónap végén készül nyugdíjba vonulni a kormányzati munkából – írja a The Independent.

A milliárdos vasárnap Twitteren arra szólított fel, hogy Faucit mielőbb igaságszolgáltatás elé kell állítani, és vádat kell ellene emelni. Musk szerint viszont az üzenete összhangban van az igazsággal. Kapott is rá 1,2 millió lájkot elsősorban a koronavírus szkeptikusaitól és Anthony Fauci kritikusaitól. 

Most Anthony Fauci kritizálása ellen szót emelt a Fehér Ház sajtóreferense, aki szerint ezek a megjegyzések undorítók, ráadásul tartalmuk elrugaszkodott a valóságtól, ezért mindent megtesznek az egészségügyi szakember nevének tisztázása érdekében.

Elindult az Indamedia média és marketing-kommunikációs kiadványa.

További szakmai tartalmakért kattints és kövess bennünket!

MEGNÉZEM
Frontvonal

Átfogó elemzések, világátalakító kérdések és jövőképek egy kötetben.

MEGVESZEM