Videóra vette egy férfi, ahogy betemeti a lavina Kirgizisztánban

2022.12.22. 20:20
Az utolsó percig videózta a felé tartó lavinát egy brit turista Kirgizisztánban. Harry Shimmin elmondása szerint azt hitte, meg fog halni, azonban egy közeli menedékhelyen sikerült elkerülnie a tragédiát.

Tíz turistát sodort el egy lavina a kirgizisztáni Tian-san-hegységben. A hatalmas mennyiségű hótömegről egy, a túravezetéstől elszakadt résztvevő készített lélegzetelállító felvételt. 

Harry Shimmin a közösségi oldalára töltötte fel azt a videót, amely akár az utolsó perceiről is szólhatott volna. A bejegyzéshez írt beszámolója szerint azért szakadt el a csapattól, hogy fényképeket készítsen, amikor meghallotta „a jég mély, repedező hangját”. Mint írta, már egy ideje ott volt, így tudta, hogy közvetlenül mellette van egy menedékhely.

Az utolsó pillanatra hagytam, hogy elmenjek onnan, és igen, tudom, hogy biztonságosabb lett volna azonnal az óvóhelyre menni. Nagyon is tudatában vagyok annak, hogy nagy kockázatot vállaltam. Úgy éreztem, hogy ura vagyok a helyzetnek, de ettől függetlenül, amikor a hó elkezdett beborítani, és sötét lett, nehezebb volt lélegezni. Azt hittem, hogy meghalhatok

– fogalmazott Shimmin a The Guardian szerint. 

Mint arról korábban beszámoltunk, lavina sodort el három hegymászót december 11-én a szlovákiai Magas-Tátrában. A tudósok beszámolói szerint a bolygó felmelegedésével egyre gyakoribbá válnak az ehhez hasonló természeti események.