új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Ezzel a poszttal véget ért az Index élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Ezúton is köszönjük megtisztelő figyelmüket, tartsanak velünk máskor is. 

    Jó pihenést és további kellemes ünnepeket kívánunk!

  • Oroszország nem a háború befejezéséről akar tárgyalni, hanem igyekszik elkerülni a felelősséget az Ukrajna ellen elkövetett bűncselekményekért – jelentette ki Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki hivatal vezetőjének tanácsadója.

    Putyinnak vissza kell térnie a valóságba: Oroszország egyedül támadta meg Ukrajnát, és állampolgárokat gyilkol, ezért a nemzetközi bíróság előtt kellene felelnie – idézte Podoljak Twitter-üzenetét az Unian.

    December 22-én Vlagyimir Putyin ismét kijelentette, hogy az Orosz Föderáció kész tárgyalni a háború befejezéséről, de Kijev és nyugati szövetségesei állítólag nem hajlandók részt venni a tárgyalásokon, mint mondta, geopolitikai ellenfelei így kívánnak nyomást gyakorolni országára. 

    Volodimir Zelenszkij ukrán elnök még novemberben bejelentette az Oroszországgal folytatott tárgyalások feltételeit: 

    • Ukrajna területi integritásának helyreállítása
    • az ENSZ Alapokmányában foglaltak betartása
    • a háború által okozott összes veszteség megtérítése
    • minden háborús bűnös megbüntetése
    • és biztonsági garanciák a béke betartására.

    Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki hivatal vezetőjének tanácsadója kétli, hogy ezekkel a feltételekkel Moszkva belemenne a fegyverletételbe. 

  • Október óta az erőművek elleni orosz támadások rendszeresen több millió ukránt hagytak fűtés és víz nélkül.

    „Ukrajna egész területén továbbra is érhetik légi- és rakétatámadások az infrastrukturális létesítményeket” – idézte az ukrán fegyveres erők vezérkarának Facebookon közzétett szavait a The Guardian.

    Az orosz katonák több tucat várost és állást lőttek ki a frontvonal mentén, ami Herszon régióban számos civil áldozatot követelt. Moszkva ugyanakkor tagadta a civileket ért támadások hírét. 

  • A Kreml felkészíti Oroszország lakosságát az ukrajnai háború folytatására – legalábbis erre a következtetésre jutott az ukrajnai Dezinformáció Elleni Központ. Az Unian oldalán a központ elemzésére hivatkozva arról is írnak, hogy Oroszországnak akár harminc évre is szüksége lehet ahhoz, hogy elérje a háború előtti gazdasági szintet.

    Karácsony környékén már a villámháborúnak indult orosz invázió tizedik hónapjában járunk, és nyoma sincs annak, miként oldódhat meg ez a háborús konfliktus Európában. Vasárnap megjelent cikkünkben biztonságpolitikai szakértővel elemeztük, hogy mi változott meg körülöttünk, az életünkben és a világon a háború kitörése óta.

  • Az elmúlt hónapokban az orosz erők egyre gyakrabban használtak iráni gyártmányú drónokat Ukrajna bombázására. Irán legfőbb tábornoka most azt mondta, hogy Ukrajnában történő felhasználásuk azt mutatja, hogy Teherán kulcsszereplő a drónok területén. 

    Mohammad Bagheri vezérőrnagy elutasította az amerikaiak azon állítását, miszerint az iráni drónok Ukrajnában történő bevetése a pszichológiai hadviselés egyik eleme – idézte a Sky News a tábornok szavait a Tasnim hírügynökségre hivatkozva. 

    „Ez inkább az iszlám köztársaság hatékonyságát, fontosságát és magas rangját mutatja a drónok terén” – folytatta Bagheri. 

  • Az orosz oligarchák és tehetősek keveset tesznek az orosz háborús erőfeszítések érdekében – nehezményezte Jevgenyij Prigozsin üzletember, a Wagner-zsoldoscsoport alapítója az MTI szerint.

    Félnek. Kényelmesen élnek. Esténként szórakozni akarnak, és meleg medencében megmártózni

    – hangoztatta a 61 éves üzletember az állami RT televíziónak adott szombati interjújában. Felvetette, hogy ezektől a honfitársaitól mindent el kellene venni, így szerinte akkor talán rá lehetne őket venni a háborús erőfeszítések támogatására.

    Valamikor fel kell fogni, hogy meg kell válni mindentől, amije az embernek van, tehát a csábító világtól, az éttermektől, az üdülőktől, a dácsáktól és az úszómedencéktől. Minél hamarabb veszik el mindezt tőlük, annál jobb

    – jelentette ki Prigozsin, aki sok más orosz üzletemberhez hasonlóan nyugati szankciós listákra került az ukrajnai orosz invázió támogatása miatt.

    Prigozsin szombaton Szentpéterváron rész vett a Wagner-csoport Ukrajnában elesett egyik harcosának temetésén. Az orosz sajtó mindezt szenzációként értékelte, mivel az üzletember az utóbbi időben ugyan gyakrabban nyilatkozott, de kamerák előtt nem mutatkozott.

  • Az utóbbi években kifejlesztett és szupertankként emlegetett T14 Armaták hamarosan megjelenhetnek az ukrán fronton, legalábbis ezt állítják a Telegramon Az Orosz Tavasz Haditudósítói csoport által közzétett videóban. Korábban a Kazany városa melletti gyakorlótéren mutatták meg az új típusú harci jármű képességeit, ahol a behívott tartalékosokat képzik ki.

    Az Armatákról a bemutatón annyit közöltek, hogy hamarosan „a különleges katonai műveletek térségében fogják bevetni a szupertankokat”. Állításuk szerint elpusztíthatatlan az új harci jármű – írja az orosz Gazeta.

    Dmitrij Medvegyev, az Oroszországi Föderáció Biztonsági Tanácsának alelnöke október végén azt mondta, hogy hazájukban a katonai felszerelések, valamint a fegyverek gyártása a tankoktól, fegyverektől a nagy pontosságú rakétákig és drónokig egyre nagyobb ütemben halad.

  • Elemzők szerint az orosz erők előrenyomulási üteme a kelet-ukrajnai Bahmut térségében valószínűleg lelassult az elmúlt napokban – írja a Kyiv Independent.

    Az amerikai kutatóintézet, az Institute for the Study of War (ISW) legutóbbi jelentésében arról számolt be, hogy orosz források szerint előrenyomulásuk üteme Bahmutban és környékén lelassult. 

    A közösségi médiában olyan hírek jelentek meg, hogy az ukrán haderők egészen a napokkal ezelőtti harcállásukig szorították vissza az orosz zsoldosokból álló Wagner-csoportot. Szerdán olyan információkat is közzétettek, hogy a kijevi erők teljesen kiszorították az orosz erőket Bahmut keleti külvárosából. 

    Az ISW úgy értékelte, hogy az orosz erők összességében valamivel kevesebb előrehaladást értek el Bahmut térségében novemberben és decemberben összesen, mint októberben.

    Volodimir Zelenszkij ukrán elnök december 20-án azt mondta , hogy a Donyeck megyei Bahmut továbbra is a „legforróbb pont” a teljes 1300 kilométeres arcvonal közül. Bahmut elfoglalása lehetővé teheti az orosz erők számára, hogy támadásokat indítsanak olyan városi területek ellen, mint a Donyeck megyei Kramatorszk és Szlovjanszk.

    A Wagner-csoport, amely a Bahmut körüli orosz hadműveletek nagy részét hajtja végre, sok rosszul képzett elítéltet használ fel Ukrajna elleni harcra, hogy megkísérelje elfoglalni a várost –  jelentette korábban a brit védelmi minisztérium.

  • Az oroszok már 10 napja nem engedik ki az ideiglenesen megszállt Zaporizzsjai, Herszoni, Donyecki és Luhanszki területek lakóit Vaszilivkán keresztül Zaporizzsja felé.

    Melitopol polgármestere, Ivan Fedorov a The Telegramnak azt nyilatkozta, hogy több ezer ember állt sorba a Vaszilivka–Fedorov ellenőrző ponton, de mindiába, senkit sem engedtek átjutni. Értesüléseik szerint január 15-ig nem lehet itt áthaladni – írta meg az Ukrajinszka Pravda.

  • Egy Ka–26-os, szovjet gyártmányú helikoptert foglaltak le a határőrök az ukrán–magyar határon – írja a hvg.hu az ukrán határőrség közleményére hivatkozva. A légi járművet egy ukrán rendszámú teherautón próbálták Magyarországra hozni.

    Az átvizsgáláskor kiderült, hogy az elsősorban mezőgazdasági célokra használt helikopternek hamis papírjai vannak, ezért lefoglalták.

  • Szombaton a térségben végrehajtott támadásban legalább 10-en meghaltak, és 68-an megsérültek. Az ukrán tisztviselők arra szólították fel a helyieket, hogy véradásukkal segítsék a lövöldözésben megsérültek felépülését. 

    Ezután hatalmas sor alakult ki a herszoni véradó előtt, sokan órákig várakoztak azért, hogy ezzel segítsenek honfitársaiknak – írta meg a Sky News egy helyi donor Twitteren közzétett beszámolója alapján.

  • Fu Cong, Kína uniós nagykövete arról beszélt, hogy az orosz–ukrán konfliktus, amelyet ukrán válságnak is nevezett, rontotta Kína és az Európai Unió kapcsolatait. A Sky News szerint a nagykövet kifejtette, hogy Oroszország és Ukrajna is jó barátjuk, barátok között pedig nem akarnak választani, „ez az álláspontunk kiindulópontja”.

    Fu Cong kitért arra is, hogy kiegyensúlyozott helyzetben vannak, és készek részt venni a béketörekvésekben.

  • A legendás brit rockbanda, a Pink Floyd Hey, Hey, Rise Up című kislemeze, ami az ukrajnai háborúról szól, 500 ezer angol fontot hozott, ami valamivel több mint 227 millió forintnak felel meg.

    A közösségi oldalon a rockerek azt közölték, hogy a pénzt több ukrán humanitárius szervezet között osztják szét – közölte az Unian.

    Nézzük meg, mit tehetünk még ezen a télen a háború sújtotta emberekért

    – kommentálták a zenészek, akik az ukránok szenvedése iránt nem közömbös embereket további segítségnyújtásra szólították fel. 

    A kislemezből a hallgatók révén 450 ezer font gyűlt össze, plusz 50 ezer fontot a zenekar két frontembere, David Gilmour és Nick Mason adott hozzá. A videóklipet április 7-én mutatták be a YouTube-on, és több mint 11 millióan nézték meg.

    A felvételt még márciusban készítették Andrij Kilivniukkal, a Boombox csoport frontemberével közreműködve.

  • Magyarország idén ismét kitűnőre vizsgázott összefogásból és emberségből – közölte a kormányszóvivő a Facebook-oldalára vasárnap felkerült videóban az MTI szerint. Szentkirályi Alexandra hangsúlyozta: több mint egymillió ember hagyta el Ukrajnát Magyarország irányába az elmúlt hónapokban.

    Több százezer emberről gondoskodtunk, adtunk nekik meleg ételt, szállást, orvosi ellátást, a gyermekeknek óvodai és iskolai ellátást, a felnőtteknek munkát

    – mutatott rá. Jelezte: a segítséget a háború sújtotta területekre is elviszik, a kárpátaljai magyaroknak és az ukránoknak egyformán.

    Mindenki erőn felül teljesített a legnehezebb hónapokban, katonáink, rendőreink, kormányhivatali dolgozók, civilek és még sokan mások rendkívüli empátiával fordulnak ma is a hozzánk menekülőkhöz

    – mondta a kormányszóvivő. Szavai szerint ez Magyarország történetének legnagyobb humanitárius akciója, amelyben sok ezer ember – hivatásos és civil – egyaránt részt vesz.

    A magyar kormány a háború kezdetén a béke mellett tette le a voksát, hiszen világos, hogy nincs az a fegyver, nincs az a szankció, amely véget vethet ennek

    – jegyezte meg Szentkirályi Alexandra.

  • „Az ukrán légierő üdvözli a Mikulást Ukrajna légterében, és garantálja a biztonságos repülését” – írja Twitter-oldalán az ukrán légierő. Csatoltak egy képernyőfotót is a Flightradarról, amin felfedezhetjük a szarvasok húzta, Santa1 néven azonosított objektumot.

  • John Kirby, a Fehér Ház szóvivője szerint Vlagyimir Putyin „egyáltalán semmi jelét nem mutatta annak, hogy hajlandó tárgyalni” a háború befejezéséről.

    „Éppen ellenkezőleg″ – mondta Kirby, és hozzátette:

    Minden, amit a földön és a levegőben csinál, egy olyan emberről szól, aki továbbra is erőszakot akar elkövetni az ukrán nép ellen

    – idézte a The Guardian a szóvivőt.

  • A kelet-ukrajnai Bahmutban ukrán önkéntesek evakuáltak egy kerekesszékes férfit. Az akcióról videó is készült:

  • Ferenc pápa karácsony első napján a Szent Péter-bazilika lodzsájáról mondta el karácsonyi üzenetét, melynek központi témája a béke volt. Az egyházfő a háború befejezésére szólított fel, mondván, hogy

    a világ békeéhségtől szenved.

    A Sky News beszámolója szerint a szentatya tizedik karácsonyi áldásában azt mondta, hogy az embereknek túl kellene lépniük a „sekély ünnepi csillogáson”, és inkább a hajléktalanokat, a menekülteket és a szegényeket kellene támogatniuk, segíteniük.

    „Lássuk meg azoknak a gyerekeknek az arcát, akik a világon mindenhol békére vágynak” – mondta a Szent Péter-bazilika központi erkélyéről több tízezer embernek.

    Hozzátette: „tekintsünk ukrán testvéreink arcára is, akik közül sokan áram nélkül és hidegben töltik ezt a karácsonyt, távol otthonuktól a tíz hónapja tartó háború pusztításai miatt.”

    Ferenc pápa Vlagyimir Putyinnak is üzent, bár név szerint nem említette meg az orosz elnököt.

    Az Úr legyen mindannyiunkkal, és inspiráljon bennünket, hogy konkrét gesztusokat tegyünk. Így tudunk segíteni mindazoknak, akik szenvednek. Az Úr világosítsa meg azok elméjét, akiknek hatalmuk van elhallgattatni a mennydörgést, a fegyvereket. Azonnal véget kell vetni ennek az értelmetlen háborúnak!

    – fogalmazott az egyházfő.

  • Mihajlo Podoljak ukrán elnöki tanácsadó szerint Vlagyimir Putyinnak „vissza kellene térnie a valóságba”. Twitter-bejegyzésében arra utalt, hogy az orosz államfő szavai, ígéretei megkérdőjelezhetők. Podoljak szerint Putyin nem mondott igazat, amikor azt állította, hogy Moszkva készen áll a béketárgyalásokra.

    Nyilvánvaló, hogy Oroszország nem akar tárgyalásokat, hanem igyekszik elkerülni a felelősséget

    – írta Podoljak a Twitteren.

    Oroszország kész tárgyalni az ukrajnai háborúban érintett valamennyi féllel – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök korábban a Rosszija 1 orosz tévécsatornának.

    Készek vagyunk minden érintettel tárgyalni az elfogadható megoldásokról, de ez rajtuk múlik – nem mi vagyunk a tárgyalások elutasítói, hanem ők

    – fogalmazott az orosz vezető a The Guardian szerint, hozzátéve: szerinte „Oroszország helyesen jár el Ukrajnával kapcsolatban, mert a Nyugat és az Egyesült Államok megpróbálja szétszakítani az országot”.

    „Úgy gondolom, helyesen cselekszünk, nemzeti érdekeinket, polgárainkat, népünk érdekeit védjük. Nincs más választásunk, mint megvédeni polgárainkat” – hangsúlyozta Putyin.

  • Egy felvételen az látható, amint az orosz hadsereg gyújtóbombazáport zúdít az ukrán állásokra. A felvétel Marinka településénél készült, amelyet már egy ideje ostromolnak az oroszok.

  • A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) a következő évre is meghosszabbította azoknak az orosz sportolóknak a semleges státuszát, akiknek külön elbírálás alapján engedélyezte az egyéni indulást idén.

    Az orosz sportági szövetség kérdésére a WA megerősítette, hogy az alkalmassági feltételeket vizsgáló semlegességi eljárás addig folytatódik, amíg a nemzetközi szervezet igazgatósága másként nem dönt. Az eddigi gyakorlat szerint az orosz atléták közül a felnőtt (20 év feletti) sportolóknak 250 dollárt kellett fizetniük a neutrális státusz regisztrációjáért, a 20 év alattiaknak 100 dollárt. A kérelmeket viszont a WA csak akkor bírálta el, ha előtte csatolták az orosz sportági szövetség és az Orosz Doppingellenes Ügynökség (RUSADA) hivatalos igazoló leveleit, amelyek teljes körű információt adtak az adott sportolóról.

    Az orosz szövetség tagságát 2015 novemberében az ismétlődő és nagyszámú doppingeset nyomán függesztették fel a nemzetközi szövetségben, és státuszát azóta sem állították helyre, sőt a WA elnöksége idén márciusban az ukrajnai háború miatt úgy döntött, hogy a 2022-es szezonban kitiltja az orosz sportolókat – még a semleges státuszúakat is – a világ- és az Európa-bajnokságról – adta hírül az MTI. 

  • Két teherautónyi segélyszállítmány érkezett Kárpátaljára az Ökumenikus Segélyszervezet jóvoltából az ukrajnai kirendeltséghez december 24-én. A rakomány meleg ruhákat tartalmazott, amelyeket a fronton harcoló ukrán katonáknak küldenek. 

    Mindent átadunk a védőink számára, akik harci feladatokat látnak el Donyeck irányában. A téli időszakban ez most különösen fontos

    – mondta Viktor Mikita, Kárpátalja kormányzója.

  • Véradásra kéri a lakosságot Herszon kormányzója, miután 16 ember meghalt, további 64 pedig megsebesült a régió elleni orosz ágyúzásban szombaton. Jaroszlav Janusevics elmondása szerint az orosz erők 71 alkalommal nyitottak tüzet többszörös rakétarendszerekkel és aknavetőkkel Herszon régióra.

    Az ellenség 41 alkalommal támadta a régióközpontot. Herszon belvárosa kiterjedt ellenséges tűz alá került: civilek haltak meg, és épületek semmisültek meg. Az ellenséges lövések ipari létesítményeket, egészségügyi létesítményeket, családi házakat és lakóházakat is érintettek

    – idézi a régió vezetőjét a The Guardian

  • December 21-én, a téli napforduló napján egy furcsa, germánokhoz köthető rituálét tartott az Azov-ezred.

    A felvételeken az látszik, hogy az ezred tagjai egy viking hosszúhajót égettek el az elesett társaik előtt tisztelegve. 

    A lángokon belül az elesetteink szimbolikusan felszállnak a drakkarokra [viking hosszúhajókra – a szerk.] azért, hogy Valhallába utazzanak

    – mondta a ceremóniáról az Azov-ezred politikai szárnyának vezetője. 

  • Az ukrán fegyveres erők több mint 3700 tábori tüzérségi ágyúját és aknavetőjét semmisítették meg az orosz csapatok az ukrajnai háború február 24-i kezdete óta – számolt be Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium hivatalos képviselője.

    A különleges katonai művelet kezdete óta összesen 352 repülőgépet, 192 helikoptert, 2724 pilóta nélküli légi járművet, 399 föld-levegő rakétarendszert, 7240 harckocsit és más páncélozott harcjárművet, 940 többrakétás harcjárművet, 3708 tábori tüzérségi ágyút és aknavetőt, valamint 7747 egységnyi különleges katonai járművet semmisítettek meg az orosz erők

    – mondta a háborúról tartott tájékoztatóján Konasenkov a TASZSZ orosz állami hírügynökség szerint. 

  • Oroszország kész tárgyalni az ukrajnai háborúban érintett valamennyi féllel – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Rosszija1 orosz tévécsatornának. 

    Készek vagyunk minden érintettel tárgyalni az elfogadható megoldásokról, de ez rajtuk múlik – nem mi vagyunk a tárgyalások elutasítói, hanem ők

    – fogalmazott az orosz vezető a The Guardian szerint, hozzátéve: szerinte „Oroszország helyesen jár el Ukrajnával kapcsolatban, mert a nyugat és az Egyesült Államok megpróbálja szétszakítani az országot”.

    Úgy gondolom helyesen cselekszünk, nemzeti érdekeinket, polgárainkat, népünk érdekeit védjük. Nincs más választásunk, mint megvédeni polgárainkat

    – hangsúlyozta Putyin a lap szerint. 

  • Natalja Jemcsenko, a System Capital Management vállalatcsoport kommunikációs igazgatója arról adott tájékoztatást, hogy bár a vészleállás lehetősége továbbra is fennáll, december 25-én Kijev valamennyi kerületében lesz áramszolgáltatás.

    Hozzátette: nem biztos, hogy százszázalékos lesz a szolgáltatás a főváros minden részén, az áram azonban biztosított lesz a kijevi lakosok számára.

    Ma többé-kevésbé helyreáll a rend Kijevben, még ha nem is százszázalékos a helyzet. Az energetikai mérnökök véghezvitték a lehetetlent, szinte csodát tettek. Ez a szolgáltatás kielégítő lesz jelen körülmények között a lakosság számára

    – idézi az Unian hírügynökség Jemcsenkót.

    Szerhij Kovalenko, a Yasno energetikai vállalat vezérigazgatója megerősítette, hogy bizonyos helyeken lehetnek vészleállások, de nem maradnak áram nélkül a kijevi emberek.

  • Mélyíti kapcsolatait Moszkvával Peking – jelentette ki Kína külügyminisztere, Vang Ji. A külügyminiszter elmondása szerint a kölcsönös stratégiai bizalmat és az kölcsönös együttműködést szeretnék fejleszteni a két ország között. 

    Az ukrajnai válsággal kapcsolatban következetesen ragaszkodtunk az objektivitás és pártatlanság alapelveihez, anélkül, hogy előnyben részesítettük volna egyik vagy másik oldalt

    – fogalmazott Vang Ji a The Guardian szerint. 

  • Viktor Kovalenko volt ukrán újságíró állítása szerint dróntámadás érte Oroszország kurszki régiójában található Vosztocsnyij repülőteret.

    Az újságíró szerint ez az orosz légierő 16. hadműveleti egységének központja és az orosz vadászrepülőgépek fő bázisa. 

  • Befejezték az orosz katonák annak a szakaszos védelmi vonalnak a kiépítését, amelyet Zaporizzsja területére terveztek – számolt be az Oroszországgal vagyunk mozgalom elnöke, Volodimir Rogov. 

    Erődítményekkel ellátott védelmi vonalat építettek ki, amely megállít minden olyan ellenséges cselekményt, amely megzavarhatja az Orosz Föderáció Zaporizzsja területének lakosainak nyugalmát

    – fogalmazott a Telegramon az elnök.