új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Ez volt mára az Index percről percre közvetítése, köszönjük megtisztelő és kitartó figyelmüket. Tartsanak velünk pénteken is, már korán reggel indítjuk hírfolyamunkat!

  • Az Egyesült Államok közel 3 milliárd dolláros katonai segélyt nyújt Ukrajnának egy hatalmas új csomag keretén belül, amely több tucat Bradley harcjárművet is tartalmaz – közölték amerikai tisztviselők az Al Jazeera beszámolója szerint.

    A Bradley harcjárművek közepes páncélzatúak, és megerősített csapatszállítóként szolgálhatnak a harctéren. Kerekek helyett lánctalpakkal rendelkezik, de könnyebb és mozgékonyabb, mint egy tank. Körülbelül 10 fő szállítására alkalmas.

  • A rendező, az Oroszországi Operatőrök Szakszervezetének vezetője és Vlagyimir Putyin politikájának lelkes támogatója, Nyikita Mihalkov influenzával került kórházba  számolt be az Ukrajinszka Pravda.

    Az ukrán lap értesülései szerint a rendezőt koronavírus-gyanú miatt vitték az egyik moszkvai kórházba.

    Még 2018-ban a kulturális minisztérium az ukrán biztonsági szolgálat kérésére felvette Nyikita Mihalkov filmrendezőt a nemzetbiztonságra veszélyt jelentő személyek listájára – teszi hozzá a lap.

  • Oroszországot választotta hazájául a Putyin építészeként is emlegetett olasz–orosz állampolgárságú Lanfranco Cirillo. Az építész csütörtökön közölte: nem tér vissza Olaszországba, ahol a bresciai ügyészség letartóztatási parancsot adott ki ellene adócsalás gyanújával – adta hírül az MTI.

    „Oroszország az otthonom. Itt dolgozom, itt vannak az érdekeltségeim és a főbb kapcsolataim. Jelenleg nincs okom, sem kedvem visszatérni Olaszországba” – mondta a 63 éves építész, aki régóta Moszkvában él, és számos nagyszabású projektet tervezett Vlagyimir Putyin orosz elnök megbízásából.

    Az elmúlt hónapokban az olasz adóhatóság mintegy 140 millió eurót (55 milliárd forint) foglalt le Cirillótól. Adócsalás vádjával várhatóan február 23-án kezdődik meg a pere Bresciában. Az olasz származású építész Moszkvában és Dubajban él, a moszkvai Masztyerszkaja építésziroda alapítója és társelnöke. 2014-ben, húszévnyi oroszországi tartózkodás kapta meg az orosz állampolgárságot.

  • Számos közösségi oldal és több katonai blogger is közzétett olyan képeket, melyeken BONUS francia precíziós páncéltörő lövedékek láthatók az ukrajnai fronton. Egy haditudományokkal foglalkozó PhD-hallgató, Rob Lee megerősítette a Twitteren, hogy a fotókon 155 mm-es BONUS precíziós irányítású páncéltörő tüzérségi lövedékek maradványai vannak. Az orosz Telegram-csatornák szerint a donyecki összecsapások során vetették be ezeket.

    Ezeket a lövedékeket harckocsik megsemmisítésére tervezték. A lövedék két kisebb robbanófejet hordoz magával, amelyek álló vagy mozgó páncélozott jármű ellen is hatásosak – írja a Portfolio.

    A BONUS nagyon hasonlít a SMArt 155 német fejlesztésű, nagy hatótávolságú, 155 mm-es tüzérségi lövedékhez, amelyet ugyancsak kifejezetten páncélozott járművek ellen fejlesztettek ki. A kettő közötti különbség az, hogy az SMArt 155-nél a résztöltetek ejtőernyőt bontanak, és egymástól függetlenül, dugóhúzószerűen keringve szállnak alá célpontokat keresve, a BONUS azonban szárnyas rendszer.

    A német lövedékekből már nyáron nagy mennyiség érkezett Ukrajnába.

  • Joe Biden amerikai elnök kommentálta Vlagyimir Putyin nyilatkozatát, miszerint az ortodox karácsony ideje alatt egyoldalú tűzszünet elrendelésére szólította fel Oroszország elnöke a védelmi minisztert, Szergej Sojgut.

    Nem akarok reagálni arra, amit Putyin mondott. Érdekes, hogy karácsonykor és újévkor még kórházakat, óvodákat és templomokat bombázott le

    – mondta az amerikai elnök az Ukrajinszka Pravda szerint.

  • António Guterres, az ENSZ főtitkára örömmel fogadná, ha valóban fegyverszünet lenne Ukrajnában az ortodox karácsony alkalmából. Minden erre irányuló javaslatot, kérést támogat – közölte a szervezet szóvivője.

    Stéphane Dujarric, az ENSZ szóvivője ugyanakkor hozzátette, hogy semmilyen ideiglenes fegyverszünet nem helyettesítheti az ENSZ Alapokmányának és a nemzetközi jognak megfelelő igazságos békét – közölte a The Guardian.

  • Az orosz vezetés intézkedéseket tesz annak érdekében, hogy megakadályozza a besorozható férfiak külföldre utazását a következő mozgósítási hullám előtt, amely januárban várható – számolt be az ukrán fegyveres erők vezérkara.

    Nem zárható ki a sorköteles korú férfiak határátlépésének teljes tilalma sem

    – jegyezte meg a vezérkari jelentés.

  • Alekszej Danilov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkára keményen reagált a Kreml felszólítására – írja az Unian. Vlagyimir Putyin orosz elnök egyoldalú tűzszünetre utasította Szergej Sojgu védelmi minisztert, és arra kérte Ukrajnát, hirdessenek ők is fegyverszünetet az ortodox karácsony idejére.

    Mint azt a Twitteren írta, az orosz megszállók tűzszünetről szóló kérése hazugság és képmutatás.

    Mi köze van a pitiáner Kremlnek a karácsony keresztény ünnepéhez? Ki fog hinni annak a söpredéknek, aki gyerekeket öl, szülészetekre lövöldözik, és foglyokat kínoz? Fegyverszünet? Hazugság és képmutatás

    – üzent Danilov Putyinnak.

  • Hivatalosan állami használatba került a kijevi Pecserszki Lavra kolostor fő székesegyháza, a Nagyboldogasszony-székesegyház és a refektórium temploma – közölte Olekszandr Tkacsenko ukrán kulturális miniszter csütörtökön a Telegramon.

    A két létesítmény ez idáig is állami tulajdonban, de az ukrán ortodox egyház Moszkvához hű „szárnyának” használatában volt. Az állami használatbavételről szóló dokumentum aláírási ceremóniáján nem jelent meg Pavlo metropolita, a Lavra Moszkva-barát vezetője – adta hírül az MTI.

    Most fejezte be munkáját a Nagyboldogasszony-székesegyház és a refektórium templomának az ukrán ortodox egyháztól az államnak történő átadásával foglalkozó bizottság, amelyben a nemzeti örökségért felelős testület, a Miller ügyvédi iroda, az ukrán ortodox egyház és a kulturális tárca képviselői vettek részt

    – írta Tkacsenko.

  • Joe Biden amerikai elnök azt mondta, hogy az egyre nehezebb helyzetbe kerülő Vlagyimir Putyin „csak megpróbál egy kis oxigénhez jutni” azzal, hogy péntek déltől 36 órás tűzszünetet hirdetett az ortodox karácsony alkalmából – írja a The Guardian.

    Az orosz elnök ajánlatára vonatkozó kérdésre Biden azt mondta újságíróknak:

    Nem szívesen válaszolok olyan kérdésekre, melyek Putyinra vagy az ő gondolataira, céljaira vonatkoznak. Érdekesnek találom a mostani bejelentését. Tesz most egy ajánlatot, miközben december 25-én és újévkor kórházakat, óvodákat és templomokat bombázott Ukrajnában.

  • Ukrajna soha nem kért más országokat arra, hogy csapatokkal avatkozzon be Kijev oldalán az orosz agresszió elleni harcban – jelentette ki Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter az Al Aan arab tévécsatornának adott interjújában.

    Arra a felvetésre, hogy lehetségesnek tartja más országok részvételét az orosz–ukrán háborúban, a tárcavezető kifejtette: „Hazánk képes megvédeni magát, de szükségünk van arra, hogy modern fegyverekkel lássanak el minket a szövetségeseink” – számolt be a Kárpáti Igaz Szó.

  • A szibériai Jakutszk városában hosszú órákon át nem volt fűtés a –44 Celsius-fokos hidegben. A helyi emberek az orosz elnököt és az általa indított háborút hibáztatják a kétségbeejtő helyzet miatt. A The Mirror tudósítása szerint a lakosok úgy látják, Vlagyimir Putyin nem fordít kellő figyelmet a társadalom problémáira, minden erőforrást a háborúra fordít.

    Jakutföldön egyre gyakoribbak az áramszünetek, mivel nincs kapacitás a rendszer felújítására. A brit lap megszólított egy jakutszki lakost, aki azt mondta, hogy „amíg Putyin új rakétákat fejleszt, addig az emberek megfagynak Szibériában.”

    Jakutszkban az ideiglenes generátorok is megfagytak. Az időjárásban némi enyhülés várható, az előrejelzések szerint a jövő hét elején a napi maximum elérheti a –35 fokot is.

  • Andrej Piontkovszkij orosz politológus és publicista szerint a Kreml elitje attól tart, hogy hamarosan akár polgárháború is kitörhet Oroszországban. Úgy véli, hogy Oroszország nem bomlik fel békésen, etnikai alapon különálló köztársaságokra, hanem fegyveres klánok jönnek majd létre, amelyek egymás között harcolnak a javakért – olvasható az Unian hírügynökség honlapján.

    „A magánhadseregek úgy szaporodnak és nőnek Oroszországban, mint gomba az eső után. Ott van Jevgenyij Prigozsin hadserege, a rettegett Wagner-csoport, ott van Kadirov hadserege vagy éppen Sojgu védelmi miniszter csapata. A minap pedig Gennagyij Timcsenko milliárdos, »Putyin pénztárcája« is létrehozta a hadseregét. Újabb háborúra készülnek, egy polgárháborúra. Egyre többen vannak azok, akik megértették, hogy Ukrajnában elveszett a háború, nem érik el a kitűzött célt, így elkezdődik egy hatalmas, vagyonalapú újraelosztás Oroszországban” – fogalmazott a politológus.

    Piontkovszkij úgy látja, hogy az új oroszországi polgárháború nem lesz ugyanaz, mint amilyen az 1917-es volt a „vörösök” és a „fehérek” között.

    Ezúttal milliárdos oligarchák osztják majd szét egymás között azt a vagyont, amely a Putyin-rezsim bukása után megmarad.

    A publicista szerint ezek a vagyonos emberek nem törődnek azzal, hogy mi lesz az Ukrajnában zajló háború kimenetele. „Hamarosan banditák kezdenek majd el marakodni hatalmas, gazdátlan trilliós ingatlanokért. Ezért hoznak létre magánhadseregeket” – tette hozzá Piontkovszkij.

  • Több ukrán parlamenti képviselő és korábbi politikus mellett újságírók, külföldi publicisták is reagáltak a Twitteren arra, hogy az orosz elnök fegyverszünetet rendelt el az ortodox karácsony idejére.

    Inna Szovszun ukrán parlamenti képviselő szerint Vlagyimir Putyin tűzszünetre vonatkozó ajánlata néhány nappal azután érkezett, hogy Oroszország komoly csapáshullámot mért Ukrajnára, beleértve a fővárost, Kijevet is, miközben az ukránok az újévet ünnepelték volna.

    Julija Mendel volt ukrán elnöki szóvivő pedig azzal vádolja Oroszországot, hogy „ártatlan embereket öl meg és kínoz, létfontosságú infrastruktúrákat és emberéleteket tesz tönkre, amikor tűzszünetet akar a karácsony megünneplésére”.

    Euan MacDonald, a New Voice of Ukraine lap munkatársa arra figyelmeztetett, hogy a Kreml ajánlata „nem egy jóindulatú gesztus”, szerinte az oroszok csak ki akarják használni ezt a mostani lehetőséget arra, hogy agresszorként mutathassanak Ukrajnára, amely nem járul hozzá az ideiglenes fegyverszünethez – írja a The Guardian.

  • Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki hivatal vezetőjének tanácsadója képmutatásnak minősítette Vlagyimir Putyin orosz elnök 36 órás tűzszüneti javaslatát az ortodox karácsony idejére.

    Az ukrán politikus azt írta a Twitteren, hogy átmeneti fegyverszünet csak akkor lehetséges, ha Oroszország elhagyja a megszállt ukrán területeket.

    „Az orosz hadseregnek el kell hagynia a megszállt területeket, csak akkor beszélhetünk ideiglenes fegyverszünettől. Vlagyimir Putyin tartsa meg magának a képmutatást!” – írta az elnöki tanácsadó.

    Ukrajna nem támadta meg más ország területét, és nem öl meg civil embereket. Hadseregünk csak a megszálló csapatok tagjait likvidálja Ukrajna területén

    – fogalmazott Podoljak.

  • Ukrajnát nem hívták meg a G20-as csúcstalálkozóra, amelyet idén szeptemberben, Újdelhiben tartanak – jelentette ki csütörtökön Arindam Bagchi, az indiai külügyminisztérium szóvivője a TASZSZ szerint.

    Még van idő a csúcsig. Azt, hogy mely G20-tagországok, valamint mely további országok kapnak meghívást, bejelentettük. Ukrajna nincs köztük

    – mondta Bagchi.

    Amint arról a G20 szervezőbizottsága korábban beszámolt, a szövetség állam- és kormányfőinek 18. csúcstalálkozóját 2023. szeptember 9–10-én tartják Újdelhiben. A G20-tagországok vezetői mellett további kilenc ország – Banglades, Egyiptom, Mauritius, Hollandia, Nigéria, Omán, Szingapúr, Spanyolország és az Egyesült Arab Emírségek – vezetője kapott meghívást.

  • Robert Habeck német alkancellár azt mondta, hogy mindig a „harctéri igényekhez” fogják igazítani az Ukrajnának szánt fegyverszállításokat – írja a The Guardian.

    Nem fogunk felhagyni az Ukrajnának szánt fegyverszállításokkal... Mindig a harctéri igényekhez igazítjuk a szállításainkat

    – jelentette ki Habeck.

    Megjegyzései egy nappal azután hangzottak el, hogy Emmanuel Macron francia államfő közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy kormánya könnyű AMX-10 RC páncélozott harcjárműveket küld Ukrajnának.

  • Vlagyimir Putyin orosz elnök arra utasította védelmi miniszterét, Szergej Sojgut, hogy rendeljen el tűzszünetet Ukrajnában az ortodox karácsony miatt – közölte a Sky News a Kreml bejelentésére hivatkozva.

    Ennek értelmében az orosz hadsereg 36 órás tűzszünetet tart január 6-án déltől január 7-én éjfélig. Korábban ugyanezt kérte az orosz ortodox egyház feje, Kirill moszkvai pátriárka is, hogy szenteste és karácsony napján az emberek részt vehessenek az istentiszteleteken.

    Az ortodox keresztények, köztük az Oroszországban és az Ukrajnában élők január 6–7-én ünneplik a karácsonyt.

    Figyelembe véve Őszentsége Kirill pátriárka felhívását, utasítom az Orosz Föderáció védelmi miniszterét, hogy vezessen be tűzszünetet 2023. január 6-án 12 órától január 7-én 24 óráig. Abból kifolyólag, hogy nagyszámú ortodoxiát valló polgár él a konfliktus övezetében, felszólítjuk az ukrán felet is, hogy hirdessenek ők is tűzszünetet, és engedjék meg az embereknek szenteste, valamint karácsony napján az istentiszteletek látogatását

    – kérte Vlagyimir Putyin.

    További részletek itt olvashatók:

    Kapcsolódó

    Vlagyimir Putyin tűzszünetet kért

    2023. január 6-án, déltől lépne életbe.

  • Andrij Jermak, az ukrán elnöki hivatal vezetője arról adott tájékoztatást, hogy a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadójával, Jake Sullivannel egyeztetett Ukrajna és az Egyesült Államok együttműködéséről az ukrán energiabiztonság garantálása érdekében – írja a The Guardian.

    Jermak Twitter-bejegyzésében köszönetet mondott Sullivannek, hogy Washington támogatja Kijevet „a függetlenségért, a szabadságért és a demokratikus értékekért folytatott harcban”.

  • Franciaország kötelességének tartja, hogy katonai segítséget nyújtson Ukrajnának, de nem hiszi, hogy az Emmanuel Macron elnök által megígért tankok Kijevbe szállítása Párizst az ukrán konfliktus részesévé teszi. Ezt a véleményét csütörtökön Catherine Colonna francia külügyminiszter az LCI tévécsatornán fejtette ki − írja az orosz állami TASZSZ hírügynökség. 

    Ukrajnának az ENSZ Alapokmánya értelmében joga van az önvédelemhez, és a mi kötelességünk, hogy ebben segítsük. Hogy miért? Mert ami Ukrajnában történik, az nemcsak az ukránokat érinti, hanem az európai kontinens stabilitásáról van szó. A célunk most az, hogy biztosítsuk a rendet és a stabilitást a világban, hogy olyan feltételeket teremtsünk, amelyek mellett mindenki stabil és békés légkörben élhet

    − mondta arra az újságírói kérdésre válaszolva, hogy az ilyen szállítmányok nem sértik-e Párizs saját vállalását, miszerint nem vehet részt a konfliktusban.

  • Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki hivatal vezetőjének tanácsadója cinikus csapdának nevezte a Twitteren Kirill orosz pátriárka tűzszüneti felhívását.

    A pátriárka arra hívta fel az ukrajnai háborúban részt vevő feleket, hogy tartsanak fegyvernyugvást az ortodox karácsony alkalmából január 6-án déltől a január 7-i nap végéig.

    Podoljak szerint az orosz ortodox egyház „nem a legfelsőbb tekintélye a globális ortodoxiának, csak a háborús propaganda eszközeként működik”. Emlékeztetett arra, hogy az orosz ortodox egyház az ukrán nép kiirtására szólított fel, tömeggyilkosságokra buzdított, és ragaszkodott Oroszország további militarizálásához.

    Közben Jaroszlav Jarusevics, a dél-ukrajnai Herszon megye kormányzója a Telegramon arról tájékoztatott, hogy az orosz erők ismét lőtték a megyeszékhely központját. Az MTI beszámolója szerint eltaláltak egy lakóházat, aminek következtében egy húszéves férfi a helyszínen meghalt.

    Az ukrán vezérkar legfrissebb, csütörtöki összesítése szerint eddig Ukrajnában hozzávetőleg 109 720 orosz katona halt meg, közülük 810 az elmúlt napban.

  • Egy házaspár és 12 éves fiuk meghalt csütörtökön, amikor egy orosz lövedék becsapódott egy lakóépületbe a dél-ukrajnai Herszoni területen található Beriszlav városában – közölte a The Guardian egy ukrán tisztségviselő beszámolójára hivatkozva.

    A család az ortodox keresztény karácsony ünneplésére készült, amikor a támadás történt – tájékoztatott Kirilo Timosenko, az ukrán elnöki iroda helyettes vezetője Telegram-csatornáján.

  • Olaszország senkinek nem gyárt és nem is szállít gyalogsági aknákat – jelentette ki Guido Crosetto olasz védelmi miniszter.

    Olaszország nem gyárt gyalogsági aknákat, és nem szállít a világ egyetlen országának, így Ukrajnának sem

    – idézi a TASZSZ Crosetto szavait.

    Az orosz külügyminisztérium szóvivője, Marija Zaharova korábban azt mondta, hogy Oroszország nem tekintheti Olaszországot az esetleges Ukrajnával kötendő békeszerződés garanciájának Róma Moszkva ellen irányuló elfogult álláspontja miatt.

  • A belorusz védelmi minisztérium tájékoztatása szerint a két ország folytatja a közös katonai hadgyakorlatokat Belarusz területén. A tárca közleménye szerint a cél a tapasztalatszerzés, valamint a két ország védelmének megerősítése.

    A minisztérium hozzátette, hogy a taktikai légierő-gyakorlatok részét képezik annak a közös tervnek, amely „növeli a légi közlekedési egységek harci kiképzésének színvonalát”. Arról nem tettek említést, hogy pontosan mikor lesznek ezek a gyakorlatok, az érintett orosz katonák azonban hamarosan elindulnak Belaruszba, és a szükséges orosz felszerelések, berendezések is úton vannak az országba – írja a Sky News.

    Ukrán tisztviselők korábban arra figyelmeztettek, hogy csapatok küldésével Belarusz közvetlenül csatlakozhat a háborúhoz, nyugati elemzők viszont úgy látják, hogy ennek jelenleg nincs realitása.

    Fennáll annak a lehetősége is, hogy az orosz hadsereg újabb, nagyszabású offenzívát indít belorusz területről, ami az ukrán határ menti városokat védelmük előkészítésére késztetheti.

  • Pavlo Kirilenko, a Donyecki terület kormányzója egy tévéműsorban arról számolt be, hogy Bahmut városa – amelynél az elmúlt időszakban a leghevesebb harcok folytak – mintegy hatvan százalékban megsemmisült. A szerdai orosz tüzérségi támadásokban két nő vesztette életét a városban. A kormányzó hozzátette: az orosz csapatokat az ukrán erők a város határában tartóztatták fel, és nem engedik őket betörni a településre.

    Az ukrán határőrszolgálat csütörtöki közleményében azt írta, hogy előző nap, amikor az orosz erők rohamot kíséreltek meg az ukrán csapatok ellen Bahmutnál, a határőrök mesterlövészei másfél kilométer távolságból lelőttek három orosz katonát. Az MTI tájékoztatása szerint a határőrök aknavetőkkel is lőtték az orosz katonákat.

  • Belaruszban a biztonsági erők őrizetbe vették az egyik minszki templom papját, mert „Ukrajna védelmezőiért imádkozott” – adta hírül az Unian ukrán hírügynökség.

    A biztonsági erők „gyűlöletkeltési kísérletnek” minősítették a pap cselekedetét, akit a lap információi szerint azzal is megvádoltak, hogy „nacionalista tetoválásokkal” rendelkezik, és „szabadidejében furcsa becenév alatt online számítógépes játékokat játszik”.

  • Miután Volodimir Zelenszkij szerdán telefonbeszélgetést folytatott Emmanuel Macron francia elnökkel, közölte, hogy Franciaország könnyű harckocsikat fog Kijevbe szállítani.

    Zelenszkij a TASZSZ orosz állami hírügynökség szerint arról beszélt: nem lát arra okot, hogy országa nyugati partnerei ne szállítsanak tankot Kijevnek.

    Több páncélozott járművet fogunk kapni, beleértve a francia gyártmányú kerekes harckocsikat is. Ez egyértelmű jelzés minden partnerünknek: nincs racionális ok arra, hogy miért nem szállítottak még harckocsikat Ukrajnába

    – mondta egy videóban Zelenszkij.

  • Vlagyimir Putyin orosz elnök közölte török kollégájával, hogy nyitott a tárgyalásokra Ukrajnával, amennyiben Kijev elfogadja a területvesztés tényét – írja az al-Dzsazíra pánarab hírtelevízió.

    A Kreml szerint Vlagyimir Putyin a kettejük közötti telefonbeszélgetés során azt mondta Recep Tayyip Erdogannak, hogy Oroszország nyitott a komoly párbeszédre. Ennek azonban – mint mondta – az a feltétele, hogy Ukrajna „teljesítse az új területi realitások figyelembevételének jól ismert és többször hangoztatott követelményeit”.

    Mint ismert, Vlagyimir Putyin 2022. szeptember 30-án aláírta azt a dokumentumot, amely Oroszországhoz csatolja az orosz hadsereg által megszállt négy ukrán régiót (Donyeck, Luhanszk, Herszon és Zaporizzsja). 

  • A Wagner katonai magáncsoport által toborzott első rabok megkapták a beígért kegyelmet, miután hat hónapig harcoltak Ukrajnában − közölte csütörtökön újságírókkal Jevgenyij Prigozsin, a Wagner alapítója.

    Teljesítették a szerződésüket. Becsülettel, méltósággal dolgoztak. Ők voltak az elsők. A világon senki más nem dolgozik olyan keményen, mint ők

    − mondta Prigozsin a RIA Novosztyi orosz hírügynökségnek, több volt katona mellett állva.