Kivégezhették a korábbi észak-koreai külügyminisztert

1BE8QD-highres
2023.01.06. 05:54
Az Észak-Koreát vezető Kim Dzsongun általi tisztogatás áldozata lett az a korábbi észak-koreai külügyminiszter, aki fontos szerepet játszott a 2018-as és 2019-es amerikai–észak-koreai csúcstalálkozókon is – állították csütörtökön dél-koreai parlamenti képviselők hírszerzési illetékesekre hivatkozva.

Ri Jong Ho az észak-koreai nukleáris leszerelésről 2019-ben Washingtonnal tartott – eredménytelenül véget ért – vietnámi csúcstalálkozó óta eltűnt a nyilvánosság elől. Friss japán sajtóértesülések szerint a volt külügyminisztert tavaly kivégezhették. Ju Szang Bum, a dél-koreai parlament hírszerzési bizottságának egyik tagja csütörtökön elmondta: a bizottság meghallgatta a dél-koreai Nemzeti Hírszerző Szolgálat (NIS) illetékeseit, és beszámolójuk szerint nem fér kétség ahhoz, hogy Ri Jong Hót eltávolították a hatalom közeléből, de kivégzését a hírszerzés nem tudta megerősíteni.

Két és fél éve semmit sem lehet tudni róla

Hozzátette: a parlamenti bizottság számára már az sem világos, hogy miért takarították el az útból a volt külügyminisztert. Ri Jong Hóról utoljára 2020 áprilisában adott hírt az észak-koreai állami média, amikor eltávolították a Kim Dzsongun által elnökölt legfőbb döntéshozó testületből, az Állami Ügyek Bizottságából. Külügyminiszteri pozíciójából már hónapokkal korábban menesztették.

A nukleáris fegyverekről szóló tárgyalásokban tapasztalt Ri Jong Ho a Donald Trump akkori amerikai elnökkel folytatott 2018-as szingapúri, majd 2019-es hanoi csúcstalálkozón is Kim Dzsongun kísérője volt. Nem sokkal a Hanoiban tartott, eredménytelenül zárult csúcstalálkozó után egy sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a kommunista ország vezetője észszerű javaslatokat tett, azonban Donald Trump több engedményt követelt.

A külföldi sajtóban korábban több, a nukleáris csúcstalálkozó megszervezésében vagy lebonyolításában érintett phenjani tisztségviselő kivégzéséről is megjelentek hírek, de közülük többről később ismét említést tettek az észak-koreai állami médiában.

Az egyik legbefolyásosabb tisztségviselőt is eltávolították

Ju Szang Bum csütörtökön elmondta: a dél-koreai tisztségviselők a japán Jomiuri Simbun újság azon értesüléseit sem tudták megerősíteni, miszerint az Észak-Korea nagy-britanniai nagykövetségén dolgozó diplomaták közül többet kivégeztek. A parlament hírszerzési bizottságának tagja arról is beszélt, hogy az észak-koreai vezető utáni legnagyobb hatalmú katonai tisztségviselőt, Pak Dzsong Csont nemrégiben menesztették, és ezt a képviselő tudomása szerint Pak felkészületlenségével és a vezetési képességek hiányával indokolták.

Kim, hogy szorosabbra fűzze a hatalmát a hadsereg felett, teljesen lecserélte a katonai vezetést

– tette hozzá Ju Szang Bum.

(Borítókép: Ri Yong Ho 2018. december 7-én. Fotó: Fred Dufour / POOL / AFP)