Hat ember meghalt egy kaliforniai lövöldözésben

2023.01.16. 20:45
Hat ember – köztük egy 17 éves anya és féléves gyermeke – vesztette életét egy lövöldözésben Kalifornia középső részén hétfőn – közölték a helyi hatóságok. A rendőrség gyanúja szerint legalább ketten követték el a gyilkosságokat.

Helyi idő szerint hétfő hajnali fél négykor több bejelentés érkezett a rendőrséghez arról, hogy lövéseket hallottak egy lakóépület környékén Goshenben, a kaliforniai Visaliától keletre – írja a Reuters.

A lap beszámolója szerint a hatóságok két halottra bukkantak az utcán, egy harmadik, végzetesen megsebesített emberre pedig a ház bejáratánál találtak rá. Az épületben további három áldozatra leltek, köztük egy férfira, aki a hatóságok kiérkezésekor még életben volt, de később meghalt a kórházban.

Mike Boudreaux Tulare megyei seriff elmondta, hogy a gyanú szerint két ember követhette el a gyilkosságokat, de az ügyben letartóztatás még nem történt. A rendőrség gyanúja szerint nem egy véletlenszerűen elkövetett bűncselekményről van szó, sokkal inkább úgy vélik, hogy a család célzott támadás áldozata volt.

A tisztviselő arról is beszámolt, hogy a támadás bűnbandákhoz is köthető, és az ügyben kábítószerrel való visszaélés miatt is indulhat nyomozás. Hozzátette: a rendőrség a múlt héten házkutatást tartott a lövöldözésben érintett háznál.