Eljött a home office vége?

home office vege
2023.01.16. 06:39
Március elejétől heti négy napot már a munkahelyükön kell tölteniük a Disney azon alkalmazottjainak, akik eddig otthonról dolgoztak. Nem a szórakoztatóipari óriáscég az egyedüli, amely fokozatosan felszámolja a home office-t.

Nem tudni pontosan, hogy a 220 ezer alkalmazottat foglalkoztató kaliforniai nagyvállalat beosztottjai közül hányan élvezték az „aranyélet” előnyeit, annyi azonban bizonyos, hogy kivétel nélkül mindenkit visszarendelnek az irodába.

„A hétfőtől csütörtökig tartó időszakot tekintsék személyes jelenlétet igénylő munkanapoknak” – üzente a nagyhatalmú Disney-vezér, Bob Iger az úgynevezett „hibrid” munkát végző dolgozóknak. Az általa adott ultimátum február utolsó napján jár le.

A személyes együttműködés kulcsfontosságú „egy olyan kreatív vállalkozásban, mint a miénk” – érvelt isteni parancsolatnak tekinthető utasításában.

„Semmi sem helyettesítheti a munkatársak fizikai együttlétéből fakadó kapcsolatot és alkotási képességet” – idézte a BBC Igernak a Disney-alkalmazottaknak címzett feljegyzését.

A cégvezér leszögezte: a munkahelyi jelenlét teszi lehetővé a vezetőktől és mentoroktól való tanulás révén a szakmai fejlődést.

Meggyőződésem, hogy a személyesen végzett közös munka a vállalat kreativitásának, kultúrájának és munkatársaink karrierjének a javára válik

– tette hozzá Iger.

A Disney nem kakukktojás

A világjárvány idején, a koronavírus terjedésének lassítása érdekében – sok más nagyvállalathoz hasonlóan – a Disney is engedélyezte, hogy a dolgozók otthonról végezzék feladataikat.

És sok más nagyvállalathoz hasonlóan most a Disney is visszaszólította alkalmazottjait az irodába.

Az elmúlt hónapokban a Snapchatet üzemeltető Snap, a Tesla és az Uber is hasonló változtatásokat jelentett be.

Az Apple alkalmazottjainak már szeptember óta heti három napot a cég irodáiban kell dolgozniuk.

Elon Musk a Twitter felvásárlása után szinte azonnal véget vetett a „bárhonnan lehet dolgozni” politikájának. Novembertől a munkatársaknak heti legalább 40 órát kell az irodában tölteniük.

Musk döntése után sokan felmondtak, még többen pedig azok után, hogy közölte: készüljenek fel hosszabb, nagyobb intenzitással végzett munkára – vagy távozzanak.

A korábban tizenöt éven át a Disney élén álló Igert az igazgatótanács mellesleg azért hívta vissza, hogy átsegítse a veszteséges streamingszolgáltatót a válsághelyzeten, és azon a nehéz időszakon, amikor a cég részvényárfolyama meredeket zuhant.

Érvek és ellenérvek

A munkáltatók körében nem népszerű a WFH – állapította meg Richard McCahey közgazdász a Forbesnak írt véleménycikkében. Csak hogy világos legyen: a WFH a „hómoffisz”, az otthonról végzett munka, a work from home meghonosodott, hivatalos rövidítése.

A szigorúnak tűnő Elon Musk nincs egyedül ebbéli nézetében.

A távmunkát és a Zoom-megbeszéléseket Jamie Dimon, a JPMorgan vezérigazgatója a „hollywoodi” munkamódszerként vetette el, amely szerinte „kevésbé őszinte és a halogatásra hajlamosabb munkakörnyezetet gerjeszt”.

David Solomon vezérigazgató már májusban azt mondta, hogy az otthonról végzett munka „tévút”, amely nem illik a Goldman Sachs befektetői bank „innovatív, együttműködésen és tanuláson alapuló kultúrájába”.

A Facebook, az Amazon és a Microsoft ezzel szemben széles körben áttért a WFH-re.

A humánerőforrás-tanácsadók szerint azok a cégek, amelyek nem teszik lehetővé a távmunkát vagy bizonyos fokú rugalmasságot, azt kockáztatják, hogy „a magasan képzett jelöltek 50-70 százalékáról lemaradnak”, kivált a digitális technológiában.

Az amerikai tapasztalatokból kiderült, hogy a WFH-alkalmazottak „életérzése” javult, „a munkával és a karrierrel kapcsolatos eredmények azonban minden vizsgált dimenzióban rosszabbak”, a munkáltatónál megnövekedett kommunikációs problémák pedig „több munkát róttak a felettesekre”.

A „hibrid” munka – amikor az alkalmazottak munkaidejük egy részét az irodában töltik – nem jelent automatikus megoldást. A cégeknek ugyanis fenn kell tartaniuk az irodahelyiségeket, miközben a dolgozóknak kevesebb társas interakcióra és csoportos kreativitásra nyílik lehetőségük, ugyanakkor fokozott ütemezési és informatikai problémákkal, valamint nehézkesebb projektmenedzsmenttel szembesülnek.

A magyarok otthonról dolgoznának

A magyar munkavállalók több mint kétharmada dolgozott otthonról a járvány alatt – ez derült ki egy tavaly nyáron készített felmérésből.

A többségüknek annyira bejött a home office, hogy a megkérdezettek 84 százaléka változatlanul szívesen végezné a munkáját otthonról vagy „hibrid megoldásban”.

A távmunkában dolgozók 90 százaléka főiskolát vagy egyetemet végzett, az általános iskolát befejezettek 38 százaléka dolgozott otthonról.

Az otthoni munkavégzés előnyei közé sorolták, hogy megspórolták az utazásra szánt időt, nem utolsósorban az üzemanyagot. Fontosnak tartották, hogy maguk osztották be idejüket, ráadásul a házimunkát sem hanyagolták el.

A válaszadó magyar férfiak szerint nem elhanyagolható szempont a lustálkodás sem.

(Borítókép: Index)



  • Hírek
  • Hírek