Lemondott az ukrán elnöki iroda tanácsadója

GettyImages-1239752871
2023.01.17. 20:25

Olekszij Aresztovics, az ukrán elnöki iroda tanácsadója a Facebookon közölte, hogy benyújtotta lemondását. Szerhij Nyikiforov, az elnök sajtótitkára az Ukrajinszka Pravda hírportálnak az üggyel kapcsolatban azt nyilatkozta, az irodában elfogadták Aresztovics lemondását. A tisztségviselő a dnyiprói házat ért rakétatalálat után ugyanis úgy nyilatkozott, hogy a H–22-es rakétát az ukrán légvédelem lőtte le, és emiatt zuhant a lakóházra.

Az MTI azt írja, Aresztovics nyilatkozata Ukrajnában közfelháborodást váltott ki, ami arra késztette a tanácsadót, hogy bocsánatot kérjen. Jurij Ihnat, az ukrán légierő szóvivője hétfői sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy az ukrán légvédelemnek még egyetlen H–22-es orosz rakétát sem sikerült megsemmisítenie, erre nincs megfelelő eszköze Ukrajnának. Hozzátette azt is, hogy erre olyan korszerű nyugati rendszerek képesek, mint például az amerikai gyártású Patriot légvédelmi rakétarendszerek.

Megírtam a lemondó nyilatkozatot. Szeretnék példát mutatni a civilizált viselkedésre: az elvi tévedés lemondással jár 

– fogalmazott bejegyzésében a tanácsadó. 

Az oroszok is reagáltak a kijelentésre 

Ahogy arról korábban írtunk, Aresztovics szavaira orosz tisztségviselők is reagáltak. Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő hétfőn újságíróknak azt mondta, hogy az orosz hadsereg nem mért csapást lakóépületekre.

Az orosz fegyveres erők nem csapnak le lakóépületekre vagy szociális infrastruktúrára. A csapásokat egyértelmű vagy álcázott katonai célpontok ellen hajtják végre

– mondta Peszkov, hozzátéve, maga az ukrán fél is azt a következtetést vonta le, hogy a tragédia a légvédelmi rakéták eredménye volt.

Az orosz Meduza hírportál ukrán sajtóforrásokra hivatkozva azt írta, hogy az ukrán fegyveres erők képviselői korábban legalább három alkalommal tettek bejelentést a Szovjetunióban 1958-ban kifejlesztett és 1968-ban hadrendbe állított szuperszonikus rakéták lelövéséről.

Csaknem ötven ember vesztette életét 

Mint arról korábban beszámoltunk, rakétatalálat ért egy dnyiprói társasházat január 14-én. A mentést végző csapatok kedden fejezték be a túlélők utáni kutatást. Az ukrán katasztrófavédelem közleménye szerint a múlt szombaton történt incidens következtében 44-en haltak meg, köztük öt gyermek, és húsz embert eltűntnek nyilvánítottak. A rakétacsapásban 79-en sérültek meg, köztük 16 gyerek.

A romok alól 39 embert, köztük hat gyermeket mentettek ki. Ihor Klimenko országos rendőrfőnök hozzátette, hogy a húsz eltűnt között négy gyermek van, 15 holttestet pedig még nem azonosítottak. Öt gyermek maradt árván, közülük kettőt közeli hozzátartozók híján az állam vett gondozásba.

Ukrajna elnöke az Instagram-oldalán reagált a szombati támadásra. Volodimir Zelenszkij posztjában kihangsúlyozta: „a világnak meg kell állítania a gonoszt”.

Harcolok minden emberért, minden életért. Megtalálunk mindenkit, aki részt vett ebben a terrorban. Mindenkit felelősségre vonunk

– írta bejegyzésében az ukrán elnök. 

(Borítókép: Olekszij Aresztovics 2022. április 4-én. Fotó: Ukrainian Presidency / Anadolu Agency / Getty Images)