Hivatalosan is kanyarójárványt hirdettek egy újvidéki városban
További Külföld cikkek
-
Az oroszok már Németországban is a spájzban vannak
- Franciaország kivonulása után kitörhet a káosz Afrikában
- Mozgalmas hétvégéje volt a holland rendőröknek, több lövöldözés és késelés történt
- Milliárdos értékű lakáshitel-portfóliót vesz a Bank of America
- Az izraeli csapatok kivonultak a Gázai övezet közepéről
Az érintettek közül tízen nem vették fel a védőoltást, és két éven aluliak, négy érintett felnőttről pedig nem tudni, hogy oltottak vagy részlegesen oltottak-e. Hárman egészségügyi intézményben dolgoznak, egyikük egy terhes nő.
Két megfertőződött gyermek szövődményként tüdőgyulladást kapott, további két beteget pedig kórházban kezelnek. Mindegyikük állapota stabil – közölte a Szabad Magyar Szó.
A Belgrádtól mintegy 50 kilométerre délkeletre, a Duna jobb partján található Szendrőn január 12-én jelentették be, hogy kanyarójárvány van. Már akkor fokozták készenlétüket a szerbiai egészségügyi hatóságok, melyeket különösen aggasztott, hogy az országban csökkenést mutat a fertőző betegség ellen beoltottak aránya.
A szükségesnél kevesebben vették fel a védőoltást
A betegség kezdeti tünetei a magas láz, orrfolyás és vörös szemek, ezt követően jelennek csak meg a kiütések. Az egészségügyi hatóságok tájékoztatása szerint a kanyaró ellen beoltottak aránya távolról sem közelíti meg a szükségesnek tartott 95 százalékos arányt a teljes lakosságon belül. A kétévesnél fiatalabb gyermekek körében ráadásul az arány mindössze 71 százalék, míg az óvodás gyermekeknél 85 százalék. Dragoszlav Popovics egészségügyi szakértő még korábban figyelmeztetett: „ha nem cselekszünk sürgősen, a kanyaró futótűzként fog terjedni az oltatlan gyermekek körében”.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nemrégiben arra figyelmeztetett, hogy világszerte több tízmillió gyerek kerülhet veszélybe, mert a koronavírus-világjárvány miatt sokkal kevesebben kapták meg a kanyaró elleni oltást az elmúlt három évben, mint korábban.
Szerbiában 2017 és 2018 között is volt kanyarójárvány, akkor tizenöten vesztették életüket, és több mint négyezer fertőzöttet diagnosztizáltak. A hatóságok oltási kampányt indítottak, de az oltási hajlandóság ennek hatására sem növekedett meg látványosan a lakosságon belül.