Kivégeztek egy rendőrgyilkost

2023.02.02. 11:33
Kivégezték helyi idő szerint szerdán méreginjekcióval Texasban a 2007. márciusi dallasi rendőrgyilkosság elítéltjét.

A 43 éves elítélt, Wesley Ruiz az utolsó szó jogán először az áldozat hozzátartozóitól kért bocsánatot, majd a családjától búcsúzott el. A börtön falain kívül motoros rendőrök emlékeztek meg meggyilkolt kollégájukról.

Ruiz korábban öt társával együtt a kivégzések leállítását kérvényezte, mert szerintük az intézmény lejárt érvényességű gyógyszereket használ az ítéletek végrehajtásához, de a bíróság a kérést elutasította.

Ruiz, – aki a gyilkosság elkövetésekor kábítószer hatása alatt állt – autós üldözés után lőtte le az akkor 33 éves Mark Nixet, akinek a lövedék a jelvényén megpattanva a nyaki artériájába fúródott. A rendőr a kórházba szállítás után belehalt sérüléseibe. Ruiz a tárgyalás során önvédelemre hivatkozva azt állította, hogy a rendőr megfenyegette, hogy megöli, és ezért lőtt.

A meggyilkolt rendőr hét évet szolgált a dallasi rendőrségnél, a haditengerészet veteránja volt, és éppen házasodni készült. Az Egyesült Államokban idén eddig négy kivégzést hajtottak végre, ebből kettőt Texasban, ahol ebben az évben 7 halálos ítélet végrehajtását tervezik, a következőt jövő héten.

Nemrég Budapesten is rendőrgyilkosság történt, Baumann Péter főtörzsőrmesterre és két társára 2023. január 12-én éjszaka támadt rá egy őrjöngő férfi, akit az egyik járőr figyelmeztető lövést követően lábon lőtt. A mindössze 29 éves rendőr a kórházba szállítását követően belehalt súlyos sérüléseibe. Arról, hogy mi várható a rendőrgyilkosra a börtönben, itt írtunk bővebben.