Köztéri megfigyelőrendszerrel ellenőriznék az iráni nőket, hogy viselnek-e hidzsábot

2023.02.03. 20:51
Az eddigi gyakorlatnál fokozottabban és hatékonyabban, a közúti közlekedésben már alkalmazott videokamerás megfigyelőrendszer segítségével ellenőriznék az iráni hatóságok a nőkre vonatkozó fejkendőviselési kötelezettség betartását a közel-keleti országban.

Iránban az iszlám törvények szerint a nőknek kötelező a hidzsáb viselése, azaz fejkendővel kell eltakarniuk a hajukat, valamint csak hosszú, bő ruhában jelenhetnek meg nyilvános helyeken, hogy az alakjuk ne legyen kivehető.

Az iráni parlament igazságügyi bizottságának javaslata szerint szabálysértés esetén 

először szöveges üzenetben figyelmeztetnék a nőket, az ismételt jogsértéseket azonban már pénzbírsággal büntetnék.

Az Etemad nevű lap január elején már beszámolt az öltözködési előírások megsértésének szigorúbb büntetésére irányuló reformokról. A lehetséges büntetési tételek között akkor közmunkát, átnevelőkurzusokat, az ország elhagyásának tilalmát, a munkavállalás korlátozását és pénzbírság kiszabását szorgalmazták az illetékes hatóságok.

Irán nagyvárosaiban több mint négy hónapja tüntetnek az elnyomó teokratikus rezsim ellen. A tüntetéshullámot egy iráni kurd nő, Mahsza Amini rendőrségi őrizetben bekövetkezett halála váltotta ki. A 22 éves nőt a szigorú öltözködési szabályokat betartató erkölcsrendészet állította elő a hidzsáb nem megfelelő viselése miatt. Szemtanúk szerint Aminit súlyosan bántalmazták az egyik rendőrautóban, majd a nő kómába esett, és három nappal később meghalt egy teheráni kórházban.

Halála óta az utcákról eltűntek az erkölcsrendészek. Sok iráni nő megtagadja a fejkendőviselést a délnyugat-ázsiai országban, miközben bírálóik arra panaszkodnak, hogy az újabb szigorításnak nincs társadalmi támogatottsága.

Fejkendő nélküli képet jelentetett meg az egyik legismertebb iráni színésznő

Taraneh Alidúszti színésznő, az Oscar-díjjal jutalmazott Az ügyfél című 2016-os film egyik főszereplője novemberben fejkendő nélküli képpel állt ki az iráni tüntetők mellett az Instagramon. A 39 éves színésznő egy táblát tartott a kezében a fotón, amelyen a „nő, élet, szabadság” szavak voltak olvashatók kurd nyelven. Ez a tüntetések egyik szlogenje. Alidúszti – aki Irán egyik legismertebb színésznője – többször bírálta az ország vezetését a tiltakozások kezdete óta, támogatásáról biztosítva a tüntetők követeléseit.