Nagy erőkkel keresik a lelőtt azonosítatlan repülő tárgy roncsait Kanadában

2023.02.12. 18:46
Kutatócsapatok keresik a kanadai Yukon tartomány felett lelőtt azonosítatlan légi eszköz roncsait – közölte vasárnap Justin Trudeau kanadai miniszterelnök.

„A kutatócsapatok már a terepen vannak, és keresik az objektumot” – mondta Trudeau újságíróknak. A kanadai miniszterelnök szombaton arról számolt be, hogy az amerikai légierő – Kanada kérésére – megsemmisített egy azonosítatlan, nagy magasságban közlekedő légi eszközt az ország északnyugati része felett.

Az amerikai szenátus többségi, demokrata képviselőcsoportjának vezetője, Chuck Schumer az ABC televíziónak nyilatkozva elmondta, az amerikai hatóságok abból indulnak ki, hogy a Kanada felett szombaton és az alaszkai Deadhorse térségében pénteken lelőtt objektum egyaránt léggömb volt. Hozzátette, jóval kisebbek voltak annál, mint amit az amerikai légtérben Dél-Karolina felett semmisítettek meg múlt hét szombaton.

Schumer úgy fogalmazott, az amerikai tisztségviselők arra összpontosítanak, hogy meghatározzák pontosan, mik ezek, és veszélyt jelentettek-e.

Biztosak lehetnek abban, hogy amennyiben amerikai érdekek vagy emberek lennének veszélyben, megfelelő válaszlépések lesznek

– tette hozzá.

Egy hete, szombaton az Egyesült Államok egy kínai megfigyelő léggömbként azonosított, nagy méretű eszközt semmisített meg az ország keleti partvidékének közelében, miután az mintegy nyolc napon keresztül sodródott az amerikai légtérben. Az eset diplomáciai és politikai konfliktushoz vezetett az Egyesült Államok és Kína között.