Már több mint 40 ezer halálos áldozata van a török–szír földrengéseknek

GettyImages-1247130723
2023.02.14. 19:37

Recep Tayyip Erdogan török elnök kedden az államfői kabinet ülése utáni sajtótájékoztatóján közölte: Törökországban legkevesebb 35 418 ember vesztette életét a szerencsétlenségben. Szíriában 5900 halottról tudni.

Erdogan felszólalásában elmondta, hogy a sérültek közül 13 208-at továbbra is kórházban ápolnak. A török katasztrófavédelem (AFAD) adatai szerint 105 505-en sebesültek meg a múlt hétfői földrengések következtében.

A török államfő rámutatott: minden szakértő egyetért abban, hogy kivételes természeti esemény történt, amellyel a legerősebb atombombák százainak megfelelő energia szabadult fel. Ismertette, hogy 47 ezer épület és benne 211 ezer ingatlan vagy megsemmisült, vagy súlyosan megrongálódott, és sürgősen el kell bontani.

Az államfő jelezte: március elején már hozzá is látnak 30 ezer épület felhúzásához. Az a céljuk, hogy a földrengés sújtotta régióban egy éven belül annyi minőségi és biztonságos ingatlan építését fejezzék be, amely fedezi a szükségletet – tette hozzá.

Erdogan beszámolt arról is, hogy az AFAD számláján 8,3 milliárd líra (mintegy 155,2 milliárd forint) adomány gyűlt össze a katasztrófa sújtotta dél- és délkelet-törökországi térség számára. Beszédében kiemelte: a kormányzat az elhunytak hozzátartozóinak első körben 100 ezer líra (mintegy 1,9 millió forint) anyagi segítséget nyújt.

Kedden, a február 6-i szerencsétlenség óta először ült össze Ankarában a török kormányzat. A tanácskozást ezúttal kivételesen nem az államfői palotában, hanem a katasztrófavédelem központjában tartották. Több olyan miniszter, aki a katasztrófa helyszínén tartózkodik, videóhívás keretében vett részt az ülésen. Az egyetlen napirendi pont a múlt heti földrengéssorozat volt. Mindeközben kedd délután is újabb túlélőket találtak Törökországban a mentés kilencedik napján.

Az NTV török hírtelevízió összefoglalója szerint Hatay tartomány Antakya körzetében a mentési munkálatok 209. órájában egy apát és lányát hozták fel az egységek a romok alól. A 207. órában Adiyaman tartományban egy 45 éves férfit, valamint egy 12 éves lányt emeltek ki a törmelékek közül. A 206. órában egy 35 éves nőt mentettek ki Kahramanmaras tartomány Onikisubat körzetében.

Mint megírtuk, február 6-án 7,8-as erősségű földrengés rázta meg Törökországot és Szíriát, majd nem sokkal fél 12 előtt újabb erős, 7,7-es magnitúdójú földmozgást észleltek Törökországban. A földmozgást több utórengés is követte, amelyek hatalmas pusztítást végeztek. Országszerte több ezer épület dőlt össze. A hatóságok jelentése szerint az anyagi kár gyakorlatilag felbecsülhetetlen. Több település jóformán teljesen romokban hever, köztük Antakya (az ókori Antiochia) is.

Egy hétig tartott a mentés

A földrengések helyszínére több magyar mentőcsapat is érkezett, akik több napon keresztül kutattak a romok alatt rekedt túlélők után. A HUNOR február 6-án indult a földrengés által sújtott országba. Az 55 tagú mentőegység – tűzoltók, katonaorvosok és a mentőszolgálat munkatársai – február 7-én kezdte a munkát, és vasárnap délig dolgoztak a kárterületen. 

A mentőszervezet kint tartózkodása alatt 17 túlélőt, köztük három gyermeket mentett ki a romok alól. A 17 túlélő mellett 29 áldozat holttestét is kiemelték, de kutyát, macskát és papagájt is mentettek. A TEK orvosai a katonaorvosokkal együttműködve a sürgősségi sátorban 16 ember egészségügyi ellátását végezték el, egy másfél éves gyermek állapotát stabilizálták. A TEK műszaki egysége a HUNOR állományával együtt végezte a kutatási feladatokat.

A magyar mentőcsapatok azóta már hazaérkeztek Magyarországra, akiket Novák Katalin köztársasági elnök a Sándor-palotában fogadott. Az államfő – miután a megjelentek egyperces néma főhajtással emlékeztek a földrengés áldozataira – háláját kifejezve minden magyar nevében köszönetet mondott a mentésben részt vevőknek. 

Az ünnepségen a mentésben részt vevő magyar egységek – az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Hunor mentőcsapata, a Magyar Református Szeretetszolgálat mentőkutyás, önkéntes kutató-mentő csoportja, az Életjel mentőcsoport egységei, a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat csapata, a Baptista Szeretetszolgálat Huba Rescue 24 mentőcsapat, a Budapest Mentőszervezet, a Magyar Honvédség és a Terrorelhárítási Központ – képviselői elnöki köszönőlapot vehettek át. 

A keresőkutyák munkáját elismerve az egyik, a mentés közben megsérült, Gogó nevet viselő állat egy „Hősök” feliratú, nyakörvre való címkét kapott.

(Borítókép: Bekir Kasim / Anadolu Agency / Getty Images)