Ezekből kiderül, hogy a fiatal katonák − és az országuk − mennyire felkészületlenek voltak az elkövetkező háborúra. Sokan azért léptek be a hadseregbe, mert pénzre volt szükségük, és az utolsó pillanatban értesültek a bevetésükről. Azt mondták nekik, hogy hősként fogadják őket, amiért felszabadították Ukrajnát náci elnyomóitól és azok nyugati támogatóitól, és hogy Kijev egy héten belül vérontás nélkül elesik − írta meg az Associated Press.

A lehallgatások leirataiból kiderül, ahogy a katonák rájöttek, mennyire félrevezették őket, egyre jobban féltek. Az erőszak, ami egykor elképzelhetetlen volt, normális lett. A fosztogatás és az ivászatok ritka felüdüléssel teli pillanatokat kínáltak. Néhányan azt mondták, hogy parancsot teljesítettek, amikor civileket vagy hadifoglyokat öltek.

Elmondták az anyjuknak, milyen is ez a háború valójában: arról a tizenéves ukrán fiúról, akinek levágták a fülét. Hogy a legfélelmetesebb hang nem egy melletted elrepülő rakéta hangja, hanem a csend, ami azt jelenti, hogy egyenesen feléd tart. Arról, hogy a modern fegyverek hogyan képesek teljesen elpusztítani az emberi testet, hogy ne maradjon semmi, amit hazavihetnének.

A több mint kétezer leirat közül a hírügynökség számosat szó szerint közölt. Az egyik így hangzik: 

Leonyid: Nem is tudom, több tucat, vagy száz házat látok, de mindegyik üres. Mindenki elmenekült.

Anya: Szóval az összes ember elment, ugye? Ugye nem fosztogattok? Nem mentek be mások házaiba?

Leonyid: Persze hogy bemegyünk, anya. Megőrültél?

Anya: Mit visztek el?

Leonyid: Ételt, ágyneműt, párnákat. Takarókat, villákat, kanalakat, serpenyőket.

Anya: (nevetve) Ugye csak viccelsz velem?

Leonyid: Elvesszük azt, ami nekünk nincs – zoknit, tiszta alsóneműt, pólót, pulóvert.

A beszélgetés a következőképpen folytatódik:

Anya: Lionka, mennyi mindent láttál ott!

Leonyid: Hát… civilek hevernek az utcán, akiknek az agya kifolyt a koponyájukból.

Anya: Ó, Istenem, úgy érted, a helyiek?

Leonyid: Igen, azt hiszem.

Anya: Ők azok, akiket ti lőttetek le, vagy azok, akiket… 

Leonid: Akiket a mi hadseregünk ölt meg.

Anya: Lionka, lehet, hogy csak békés emberek.

Leonyid: Anya, volt egy csata. És egy fickó csak úgy felbukkant, tudod? Talán előhúzott volna egy gránátvetőt… Vagy volt egy esetünk, egy fiatal srácot megállítottak, elvették a mobilját. Telegram-üzenetekben volt minden információja rólunk − hol kell bombázni, hányan vagyunk, hány tankunk van. És ennyi.

Anya: Szóval mindent tudtak?

Leonyid: Ott helyben lelőtték.

Anya: Aha.

Leonyid: 17 éves volt. És ennyi, ott helyben.

Anya: Aha.

Leonyid: Volt egy fogoly. Egy 18 éves srác volt. Először a lábán lőtték meg. Aztán levágták a fülét. Utána mindent bevallott, és megölték.

Anya: Beismerte?

Leonyid: Nem ejtünk foglyokat. Úgy értem, megöljük őket.

A hírügynökség megállapította, hogy a leiratokban beszélő katonák valóban ott voltak az atrocitások elkövetésekor, de nincs bizonyítékuk arra, mit tettek azon túl, amit maguk elmondtak.

Az AP-nek sikerült elérnie Leonyid anyját, aki megerősítette a beszélgetések tartalmát.

Az AP a Dossier Center, Mihail Hodorkovszkij, egy orosz disszidens által finanszírozott londoni oknyomozó csoport segítségével ellenőrizte a hívásokat.

(Borítókép: Bucsa 2022. április 8-án. Fotó: Narciso Contreras / Anadolu Agency / Getty Images)