Emmanuel Macron lefejezéséről skandáltak a demonstrálók Franciaországban

33BL34Y-highres
2023.03.19. 16:29
Folytatódtak szombaton szerte Franciaországban a nyugdíjreform elleni utcai tiltakozások. Párizsban a rohamrendőrök könnygázzal próbálták feloszlatni a tömeget, míg a demonstrálók közül többen kukákat gyújtottak fel. A tüntetők közt voltak, akik azt skandálták, hogy lefejeznék a francia elnököt.

Emmanuel Macron francia államfő csütörtökön úgy döntött, hogy parlamenti szavazás nélkül hirdeti ki a vitatott nyugdíjreformot, miután a nemzetgyűlésben nem volt meg a szükséges többség a törvénytervezet elfogadásához. A reform legfontosabb pontja a nyugdíjkorhatár fokozatos emelése 62-ről 64 évre.

A jogszabály kihirdetésére válaszul tömegtüntetések kezdődtek országszerte. Az utóbbi napokban többször is írtunk arról, hogy Franciaországban elharapóztak az indulatok a vitatott nyugdíjreform miatt.

A hatóságok azóta megtiltották a gyülekezést a párizsi Concorde téren és a közeli Champs-Élysées sugárúton, ahol már az előző két este is összecsapások voltak a tüntetők és a rendőrök között. Szombaton a tiltakozások emiatt a főváros délkeleti részén folytatódtak.

A hatóságok a gyülekezési tilalom elrendelését a „közbiztonság és a közrend elleni súlyos veszély” fennállásával indokolták. Több metrómegállót lezártak a belváros környékén biztonsági okokból.

Tiltakozó akciók voltak többek között szombaton Marseille-ben, Toulonban, Brestben, Caenben, Saint-Étienne-ben, Compiegne-ben, Bordeaux-ban és Montpellier-ben is. Nantes-ban szintén több ezren jelentek meg a CGT szakszervezeti szövetség felhívására, barikádokat emeltek, és tüzeket gyújtottak az utcákon – közölte az MTI.

A tüntetők azt skandálták, hogy lefejezik az francia államfőt

A közösségi médiában megjelent videók tanúsága szerint az utóbbi napokban a tüntető tömeg arról is énekelt, hogy lefejezné Emmanuel Macront.

XVI. Lajost, XVI. Lajost lefejeztük! Macron, Macron, újra megtehetjük!

– hallható a videóban.

A korábbi tiltakozónapokon rengetegen vonultak utcára. A rendőrség szerint volt olyan nap, amikor 1,28 millióan, a CGT szakszervezet szerint 3,5 millióan tüntettek több mint kétszáz városban.

(Borítókép: Tüntetés Bordeaux-ban 2023. 03. 18-án. Fotó: Thibaud Moritz / AFP)