Ferenc pápa: A szex az egyik legszebb, amit Isten adott az embernek

GettyImages-454298983
2023.04.07. 11:27
Ferenc pápa „gyönyörűnek” nevezi a szexet a Disney+-on, A pápa válaszol című dokumentumfilmben, mellette azt is elmondta, hogy az LMBT-embereket szívesen látják a katolikus egyházban, de megerősítette az abortusz ellenzését is.

Ferenc pápa egy szerdán megjelent dokumentumfilmben méltatta a szex erényeit, és „az egyik legszebbnek” nevezte, amit „Isten adott az emberi személynek”.

A 86 éves pápa a Disney+ A pápa válaszol című műsorában tette ezt a megjegyzést, ami egy olyan találkozót mutat be, amelyet 2022-ben tíz, a húszas éveik elején járó emberrel folytatott. Számos témáról faggatták, többek között az LMBT-jogokról, az abortuszról, a pornográfiáról, a szexről, a hitről és a katolikus egyházon belüli szexuális visszaélésekről.

A szex az egyik legszebb, amelyet Isten adott az embernek

– mondta.

Majd szót ejtett az önkielégítésről is.

Szexuálisan kifejezni magunkat gazdagság. Tehát bármi, ami elvon a valódi szexuális kifejezéstől, lekicsinyít és kimeríti ezt a gazdagságot

– mondta, utalva a maszturbációra.

A pápát arról is megkérdezték, hogy tudja-e, mi az a „nem bináris személy”, és ő igennel válaszolt. Megismételte, hogy az LMBT-embereket be kell fogadnia a katolikus egyháznak.

Minden személy Isten gyermeke, minden személy. Isten nem utasít el senkit, Isten egy atya. És nincs jogom senkit sem kizárni az egyházból

– fogalmazott.

Az abortuszról Ferenc pápa azt mondta, hogy a papoknak „irgalmasnak” kell lenniük azokkal a nőkkel szemben, akik megszakították a terhességet, de azt mondta, hogy a gyakorlat továbbra is elfogadhatatlan.

Jó a nevükön nevezni a dolgokat. Egy dolog elkísérni a személyt, akinek volt abortusza, egészen más igazolni a cselekményt

– mondta.

A pápa megjegyzéseit a L’Osservatore Romano, a Vatikán hivatalos lapja tette közzé, amely „nyílt és őszinte párbeszédnek” nevezte a fiatalokkal folytatott beszélgetését – írja a Sky News.

(Borítókép: Franco Origlia / Getty Images)