Herczeg Zoltán hamarosan kiszabadulhat a börtönből
További Külföld cikkek
-
Félárbócra eresztik a világ minden táján az amerikai zászlót, de a fegyverropogás nem csitul Ferenc pápa halála után
- Technológiai áttörés a Mount Everesten, ez örökre megváltoztatja a hegymászást
- Magyar pápa jöhet? Erdő Pétert a legesélyesebb jelöltek között emlegetik
- Letartóztattak két férfit a Bad Nauheimben elkövetett kettős emberölés ügyében
- Ansa: agyvérzés okozhatta Ferenc pápa váratlan halálát
Herczeg Zoltánt tavaly ősszel fogták el, és később letartóztatásba is helyezték egy másik gyanúsítottal együtt. A rendőrök a divattervezőt kábítószer birtoklásával, illetve kábítószer-kereskedelemmel is gyanúsítják. Herczeg Zoltán az előbbit elismerte, az utóbbit viszont tagadta.
A Magyar Nemzetnek most a Fővárosi Főügyészség azt írta, hogy a „folyamatban lévő bűnügyben az illetékes Budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség a tegnapi napon mindkét, jelenleg letartóztatásban lévő gyanúsított esetében a letartóztatásuk megszüntetésére és velük szemben bűnügyi felügyelet elrendelésére tett indítványt a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírájánál”.
Vagyis elképzelhető, hogy Herczeg Zoltánt hamarosan kiengedik a börtönből.
A Magyar Nemzet szerint az eljárás továbbra is kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt folyik. Korábbi sajtóhírek szerint a divattervező személyautójában és lakásán
KÖRÜLBELÜL 100 GRAMM MARIHUÁNÁT ÉS 16 GRAMM KOKAINT, A MÁSIK LETARTÓZTATOTT FÉRFINÁL PEDIG KÖRÜLBELÜL 85 GRAMM NÖVÉNYI TÖRMELÉKET, VALAMINT GYANÚS PORT, AZ ELSŐDLEGES ADATOK SZERINT KOKAINT TALÁLTAK.
Herceg Zoltán decemberben szabadlábra helyezéséért, valamint az enyhébb kényszerintézkedésért nyújtott be fellebbezést, amelyet a bíróság elutasított, így a karácsonyt is rácsok mögött töltötte. Húsvét előtt azonban – közel fél év után – megengedték neki, hogy találkozzon a párjával.