A döntés a 15 százalékos létszámcsökkentés részeként született, ami több csapatot is érint – írta a BuzzFeed vezérigazgatója, Jonah Peretti az NBC News-nak küldött e-mailben.
Mint írta, a cégvezetés arra jutott, hogy nem tudja tovább finanszírozni a BuzzFeed Newst önálló szervezetként.
A költségek csökkentése érdekében a BuzzFeed szinte minden részlegében leépítések történnek.
Peretti elmondása szerint
annyira szerette a BuzzFeed News munkásságát, hogy végül túl sokat fektetett beléjük.
„Lassan elfogadtam, hogy a nagy platformok nem tudják biztosítani azt a pénzügyi támogatást, amely szükséges a prémium-, ingyenes, kifejezetten a közösségi médiára tervezett újságírás támogatásához” – tette hozzá.
Peretti azt is elmondta, hogy a News Guild szakszervezettel is egyeztetni kíván a költségcsökkentési tervekről és arról, hogy azok milyen hatással lennének az érintett szakszervezeti tagok számára.
A BuzzFeed News divízió egyébként 2011-ben indult, és 12 éves fennállása során számos szakmai díjat nyert.