„S*ggfej nagypapának” nevezhette Putyint a Wagner-csoport vezetője

Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index keddi hírösszefoglalója

Index
2023.05.09. 22:02
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Kedves olvasóink!

    Ezzel a poszttal véget ért az Index hétfői élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. A nap legfontosabb történései a következők voltak:

    Köszönjük egész napos figyelmüket, tartsanak velünk máskor is. Jó pihenést kívánunk!

  • Az orosz erők rakétatámadást hajtottak végre Kupjanszk városánál – közölte Oleh Szinehubov harkivi kormányzó.

    Mint írta, két nő és egy férfi megsérült a támadásban. Az egyik sérültet még a helyszínen ellátták, kettejüket azonban kórházba kellett vinni.

    A csapásban a civil infrastruktúra, valamint öt lakóépület is károkat szenvedett – tette hozzá a kormányzó. Kupjanszkból a lakosság jelentős részét evakuálták az utóbbi hetekben az egyre sűrűsödő orosz csapások miatt. 

  • Orosz tüzérségi találat érte az Angyali üdvözlet templomát, amelyben az Ukrán Ortodox Egyház papjai végeztek istentiszteletet – számolt be róla a Censor.net.

    A vallási épületet a Wagner zsoldosai rombolták le, amikor legalább két tucat lövedéket lőttek ki az épületre – tette hozzá a lap.

    A találat a templom tornyát érte, amely lángba borult, majd végül az egész porig égett. 

  • Belaruszban őrizetbe vettek több gyanúsítottat, akik terrortámadást terveztek a május 9-én ünnepelt győzelem napja előestéjén – közölte kedden Ivan Tertel, a belorusz állambiztonsági bizottság (KGB) elnöke.

    Ezek az események becsléseink szerint május 9-hez kapcsolódtak. Ez egy kísérlet a helyzet felkavarására. Az elnök tisztában van ezekkel a dolgokkal. Letartóztattunk bizonyos számú személyt, akik terrortámadás elkövetésére készültek. Tudjuk, hogy külföldi hírszerző ügynökségek állnak emögött

    – mondta a KGB vezetője újságíróknak.

    „Nem akarok ma mindent elárulni. Holnap megpróbálunk mindent elmondani” – mondta Tertel, hozzátéve, hogy a részleteket május 10-én hozzák nyilvánosságra – közölte a TASZSZ orosz állami hírügynökség.

  • Meghalt Arman Soldin, az AFP munkatársa – tudatta a francia hírügynökség Twitteren.

    A bejegyzésben azt írták, hogy Soldin a keleti fronton, a Bahmuttól nem messze lévő Csasziv Jar közelében vesztette életét. A települést egy rakétacsapás érte, mindennek az AFP több kollégája is szemtanúja volt. 

  • Ukrajna erkölcstelen és barátságtalan lépésnek tartja Örményország, Kazahsztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán, Türkmenisztán és Üzbegisztán vezetőinek részvételét a második világháborút lezáró győzelem napja alkalmából Moszkvában rendezett katonai díszszemlén – írta keddi közleményében az ukrán külügyminisztérium.

    A tárca hozzátette, hogy a moszkvai találkozó résztvevőinek a díszszemlén azokat az az orosz katonai felszereléseket is bemutatták, amelyek már tizedik éve vesznek részt Oroszország indokolatlan, agresszív háborújában Ukrajna ellen.

    A minap váratlanul jelentek meg híradások arról, hogy több ország vezetője is Moszkvába utazott a győzelem napjára. Előzőleg úgy volt, hogy csak egy külföldi állami vezető lesz ott az orosz ünnepségen, és ő is csak azért, mert egy előre eltervezett munkalátogatás miatt amúgy is Oroszországba érkezik. 

  • Kína döntő szerepet tölthet be Oroszország Ukrajna elleni háborújának lezárásában, ha elhatározza magát a béketeremtésre – jelentette ki Annalena Baerbock német külügyminiszter kedden Berlinben kínai kollégájával folytatott megbeszélése után.

    A német diplomácia vezetője Csin Kanggal tartott tájékoztatóján kiemelte, hogy Kína az ENSZ Biztonsági Tanács állandó tagjaként meghatározó mértékben hozzájárulhatna ahhoz, hogy a háború Ukrajna területi épségének helyreállításával és az orosz csapatok kivonásával véget érjen.

    Hangsúlyozta, hogy a háború befejezéséhez a támadó fél, Oroszország részéről szükségesek lépések, méghozzá a támadások leállítása és a csapatok kivonása. Ha nem Oroszország, hanem Ukrajna lépne, vagyis felhagyna a védekezéssel, az nem a háború, hanem „Ukrajna végét jelentené” – mondta.

    Csin Kang kijelentette, hogy 

    Peking nem nézi tétlenül a vérengzést, de „nem is önt olajat a tűzre”, hanem továbbra is az azonnali fegyvernyugvást igyekszik elérni, ezért mindkét féllel és valamennyi érdekelttel kapcsolatban marad.

    Kifejtette, hogy a kínai törvények tiltják a háborús övezetekbe irányuló fegyverszállításokat, és ez a kettős felhasználású termékekre is vonatkozik.

    Ugyanakkor Kína az ukrajnai háborútól függetlenül ragaszkodik az Oroszországgal kialakított gazdasági kapcsolatokhoz, és nem hagyja, hogy bármi is megzavarja a két ország vállalatai közötti „normális cserekapcsolatot  húzta alá.

  • Oroszország győzelemnapi erőfitogtatása nem fogja megfélemlíteni Európát – mondta Olaf Scholz német kancellár kedden.

    Az Ukrinform hírügynökség szerint Scholz az Európai Parlamentben szólalt fel, és leszögezte: továbbra is támogatni fogják Ukrajnát. 

    Azt üzenjük: a múlt nem fog diadalmaskodni a jövő felett. És a jövő, a mi jövőnk az Európai Unióban rejlik

    – közölte. 

  • Az ukrán elnök kabinetfőnöke felszólította európai szövetségeseit, hogy egyetlen oroszt se engedjenek be Európába − közölte a Kárpáthír

    Andrij Jermak szerint a lehető legszigorúbb szankciókat kell bevezetni az orosz állampolgárok ellen, hogy mindannyian a saját bőrükön tapasztalják meg a háború súlyát. Ez a szankció nem lehet más, mint minden orosz állampolgár kitiltása Európa országaiból – mondta. 

  •  tűzszünetről szóló tárgyalások jelenleg azért nem lehetségesek, mivel mind Oroszország, mind Ukrajna azt hiszi, hogy győzni tud − mondta az ENSZ vezetője.

    António Guterres az El Pais című spanyol napilapnak adott interjúban elmondta, hogy az ENSZ a Moszkvával és Kijevvel folytatott tárgyalásokra összpontosít, például a 11 nap múlva lejáró fekete-tengeri gabonaegyezmény körüli vitáról.

    Sajnos úgy vélem, hogy jelenleg a béketárgyalások ki vannak zárva. Mindkét fél meg van győződve arról, hogy győzni tud

    − mondta Guterres a lapnak.

  • Ukrajna rendelkezik alternatív gabonaszállítási lehetőségekkel, ha a biztonságos fekete-tengeri exportról szóló megállapodást nem hosszabbítják meg még ebben a hónapban – közölte az ország mezőgazdasági minisztere.

    Az ukrán fekete-tengeri kikötőket Oroszország tavalyi inváziója után blokád alá vették, de tavaly júliusban Moszkva és Kijev között az ENSZ és Törökország közvetítésével létrejött megállapodás értelmében három kikötőben szabaddá vált a hozzáférés.

    Moszkva azonban azzal fenyegetőzött, hogy május 18-án felmondja a fekete-tengeri gabonakereskedelmet, ha nem teljesül egy követeléslista, amely az orosz gabona- és műtrágyaexport akadályainak elhárítását célozza. Az aggodalmakra reagálva Mikolaj Szolszkij ukrán mezőgazdasági miniszter azt mondta, hogy több forgatókönyv is létezik a legrosszabb esetre.

    Nem számítunk semmiféle apokaliptikus forgatókönyvre a már ismert egymillió körülmény miatt. Az ukrán gazdák és az ukrán kereskedők megmutatták, hogy sok mindenre képesek, és sok exportútvonalat lehet lefektetni

    – mondta a Sky News szerint Szolszkij.

  • A Wagner katonai magáncég vezetője egy újabb, lőszerhiányra panaszkodó dühös videóban olyan személyeskedést engedett meg magának, amilyet eddig soha: „egy nagyapáról” tett említést, „akiről kiderülhet, hogy egy seggfej”. A közlés nemigen utalhat másra, mint Vlagyimir Putyin orosz elnökre − írta meg az Euronews.

    Jevgenyij Prigozsin legújabb, 27 perces videóját kedden tette közzé sajtószolgálata. A videófájl olyan nagy lett, hogy a Telegram nem képes megosztani, de a tartalma ismert. A felvétel egy részében a zsoldosvezér egy „boldog nagypapáról” beszél, aki a fronthelyzet dacára „jól érzi magát” (Putyint az orosz ellenzékiek gyakran hívják „bunkerpapának is).

    „Mit tegyen ezután az ország? Ha kiderül, hogy igaza van, Isten áldjon meg mindenkit. De mit tegyen az ország, mit tegyenek a gyerekeink, az unokáink, a jövő Oroszországa, és

    hogyan nyerjük meg a háborút, ha hirtelen kiderül, csak feltételezem, hogy ez a nagypapa egy komplett seggfej? 

    − kérdezte a videóban Prigozsin.

  • Az amerikai védelmi minisztérium további 1,2 milliárd dollár értékben küld fegyvereket Ukrajnának.

    Az Ukrajinszka Pravda szerint e csomagot kedd délután jelentették be, többek között légvédelmi eszközöket, tüzérségi muníciót adnak át az amerikaiak Ukrajnának.

  • Korábban megírtuk, hogy az orosz megszállás alatt álló Donyeck oroszok által megszállt részeinek vízellátását biztosító csatorna az orosz invázió „járulékos vesztesége” lett, a vízkészletek vészesen fogynak a brit védelmi minisztérium közlése szerint.

    Legutóbbi hírszerzési jelentésében a minisztérium közölte, hogy a Sziverszkij-Donyec-csatorna – amely a keleti régiót látja el vízzel – megsérült a rövid távolságra fekvő Bahmutért folytatott heves harcokban.

    A csatorna nagyrészt ukrán ellenőrzés alatt maradt, de az orosz erők valószínűleg megpróbálták biztosítani 

    – állítják a hírszerzők.

    Hozzáteszik, hogy az orosz harcosok által a Bahmut elfoglalására irányuló törekvések során leadott lövések „járulékos veszteségeket okoztak” a csatornának, aláásva Oroszország azon erőfeszítéseit, hogy orvosolja a vízhiányt, amelyet az inváziója okozott.

    Moszkva most valószínűleg vízvezetéket épít, hogy megpróbálja pótolni a vízhiányt – bár ez „nagy valószínűséggel nem fogja teljes mértékben kompenzálni” a másik csatornát – tette hozzá a védelmi minisztérium.

  • A Wagner-vezér Jevgenyij Prigozsin sajtószolgálata kedd délután is kiadott egy közleményt, amelyben azt írták: a Wagner fegyvereseinek megparancsolták, hogy nem hagyhatják el Bahmutot.

    A Kyiv Independent által ismertetett közlemény szerint a zsoldosvezér azt mondta, hogy az orosz hadvezetés hétfőn közölte: árulásként kezelnék, ha elhagynák a várost.

    Ez állt a nekünk küldött üzenetükben. De ha nem kapunk lőszert, akkor el fogjuk hagyni a pozíciókat, és mi kérdezzük meg tőlük, hogy valójában ki is árulja el az anyaföldet

    –  közölte Prigozsin, akinek már napok óta konfliktusa van az orosz vezetéssel.

  • Az orosz erők a zaporizzsjai atomerőműnek otthont adó Enerhodarból dokumentumokat, számítástechnikai eszközöket és egyéb eltulajdonított ingóságokat visznek ki, a városban nem működnek az üzletek és a gyógyszertárak, üresek a benzinkutak és az ATM-ek – közölte Dmitro Orlov, az orosz megszállás alá került város törvényesen megválasztott ukrán polgármestere egy rádióinterjúban az MTI szerint.

    Hozzátette, hogy nem működik az internet Enerhodarban, az élelmiszerboltok és a gyógyszertárak zárva vannak, valamint a benzinkutak és a bankautomaták is üresek. Szerinte a megszálló hatóságok több napja folyamatosan viszik ki a városból a dokumentációikat, tartva az ukrán fegyveres erők ellentámadásától.

    Az Ukrajinszka Pravda című lap emlékeztetett arra, hogy május 7-én Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója azt mondta, a zaporizzsjai atomerőmű környékén egyre veszélyesebb a helyzet, a NAÜ szakértői rendszeresen hallanak ágyúzást.

  • Novák Katalin köztársasági elnök ma átadta Magyarország új kijevi nagykövete, Heizer Antal megbízólevelét.

    Az államfő ezt Facebook-oldalán jelentette be, ahol egy képet is megosztott az eseményről.

    Nagykövet úrnak az ukrajnai háború miatt különösen nehéz poszton kell a magyar érdekeket képviselnie

    – írta Novák Katalin.

    A köztársasági elnök arra kérte az új megbízottat, hogy munkája során „mindent tegyen meg a béke előmozdításáért, és mindig tartsa szem előtt a kárpátaljai magyarság érdekeit”.

  • Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az Európai Bizottság elnökével, Ursula von der Leyennel közösen tartott kijevi sajtótájékoztatón felszólította a szomszédos országokat és az Európai Uniót, hogy mindig konzultáljanak vele az Ukrajnával folytatott kereskedelemről, és ne hozzanak döntést nélküle.

    Az elnök szerint az ukrán exportra vonatkozó korlátozás jelenleg elfogadhatatlan, mivel ez Oroszország erejét növeli. Ezzel kapcsolatban Zelenszkij egy tanácsadócsoport létrehozását javasolta a szomszédos országokkal és az uniós államokkal, hogy figyelmemmel tudják kísérni a kereskedelmi ügyeket. 

    Az államfő azt is kijelentette, hogy határozott döntéseket vár az Európai Uniótól, valamint szeretné az összes kereskedelmi korlátozás azonnali feloldását – írja az interfax.com.

  • Jevgenyij Prigozsin, az orosz Wagner-csoport vezetőjének állítása szerint az ukrán fegyveres erők HIMARS-támadást hajtottak végre egy olyan létesítmény ellen, ahol cserére szánt ukrán hadifoglyokat tartottak fogva – írja az MK Prigozsin sajtószolgálatának Telegram-bejegyzése alapján.

    Elpusztítják magukat

    – jelentette ki a Wagner-vezér.

    Egyelőre nincs információ arról, hogy hány ukrán katona vesztette életét a támadásban.

  • Bahmuti állásaik feladásával vádolta meg kedden az orosz hadsereg katonáit Jevgenyij Prigozsin, a kelet-ukrajnai város ostromában meghatározó szerepet játszó Wagner-csoport vezetője.

    Az MTI beszámolója szerint a május 9-i, a győzelem napja alkalmából közzétett videóüzenetében Prigozsin emellett azt vetette az orosz vezérkar szemére, hogy szándékosan félrevezetik Vlagyimir Putyin orosz elnököt az ukrajnai háború fejleményeivel kapcsolatban.

    Ha minden erővel azon vannak, hogy becsapják a főparancsnokot (Putyint), akkor vagy ő, vagy pedig az orosz nép fogja széttépni magukat. A győzelem napja atyáink győzelme, mi e győzelem töredékét sem érdemeljük meg 

    – fogalmazott Prigozsin, hozzátéve, hogy kedden a védelmi minisztérium újabb alegysége hagyta el bahmuti állását.

    Létezik olyan bűn, amelyet az orosz nép tönkretételének neveznek, és egy kis csoport éppen ezt követi el

    – szögezte le.

    A katonai magáncég vezetője már korábban is több alkalommal bírálta az orosz védelmi tárcát, kiemelve, hogy a hiányzó tüzérségi lőszerek miatt – amelyeket szerinte szándékosan tartanak vissza – veszteségeik ötszörte magasabbak a kelleténél.

    Kedden azt mondta, a kért lőszerek alig tíz százaléka érkezett meg, és – jóllehet korábban azzal fenyegetőzött, hogy készek elvonulni, ha nem teljesítik a követeléseiket – üzenetében kijelentette, hogy egyelőre nem adják fel állásaikat.

    Maradunk még néhány napot, és minden nehézség ellenére folytatjuk a harcot

    – közölte.

  • Oroszország új információs és pszichológiai hadműveletére figyelmeztették az ukrán lakosságot.

    Oroszország a Facebookon hamis információt terjeszt, mely szerint az ukrán hatóságok szétlopják a nemzetközi partnereiktől kapott pénzeket, amit az Orosz Föderáció elleni harchoz kapnak. Ezt a Stratégiai Kommunikációs és Információbiztonsági Központ sajtószolgálata közölte Telegramon május 8-án.

    Ukrajna polgárainak azt tanácsolták, hogy tiltsák le a hasonló anyagokat, és küldjenek panaszt a Facebook ügyfélszolgálatának – írja a kiszo.net.

    Oroszország képviselői azt a véleményt sulykolják az emberekbe, hogy a Nyugat „milliárdos segélyeket” ad, de az ukrán katonáknak állítólag „még mindig nincs elég fegyverük”.

    Az oroszoknak ez korántsem az első kísérlete arra, hogy a lakosságot a hatóságok ellen fordítsák és gyengítsék a nemzetközi partnerek támogatását. Valójában sem a partnerek, sem a nemzetközi szervezetek nem rögzítették a segélyek sikkasztását

    – hangsúlyozta a központ.

  • Ukrajna folyamatosan készül az orosz offenzívával szembeni ellentámadásra, amely azonban csak akkor kezdődik, ha megérett rá az idő – mondta a Sky Newsnak nyilatkozva kedden az ukrán kormányfő.

    Denisz Smihal, aki III. Károly király koronázása alkalmából látogatott Londonba, és nagy-britanniai kiképzésben részesülő ukrán katonai alakulatokat is meglátogatott egy angliai támaszponton, az interjúban úgy fogalmazott: Ukrajna nagy gondot fordít az ellentámadás előkészítésére, mivel nagyon fontos, hogy „sikert tudjon felmutatni”.

    Arra utalva, hogy kedden Moszkvában a náci Németország feletti győzelem évfordulóját ünnepelték, Smihal kijelentette: Ukrajna számára a legfontosabb győzelem napja az lesz, amikor győzelmet arat „e rettenetes, totális orosz agresszió felett”.

    Arra a kérdésre, hogy a nagy-britanniai kiképzésben részesülő ukrán katonák részt vesznek-e majd az ukrán fegyveres erők ellentámadásában, Denisz Smihal kitérően úgy válaszolt, hogy a brit kiképzési programba bevont „jövőbeni katonák, fiúk és lányok egyaránt” minden olyan különleges tudás és gyakorlati tapasztalat birtokában lesznek, amelyre a hadszíntéren szükség van.

  • Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke közös sajtótájékoztatót tart Kijevben.

    A Sky News beszámolója szerint Zelenszkij üdvözölte az EU-tagok azon lépését, hogy egymillió tüzérségi lövedékkel támogatják Ukrajnát, amely ellentámadásra készül.

    Zelenszkij és Von der Leyen a kijevi megbeszélésükön a védelmi és integrációs döntésekről, valamint az Oroszország elleni szankciókról tárgyaltak. Az ukrán elnök újságíróknak elmondta, hogy hamarosan várható a Moszkva elleni tizenegyedik uniós szankciócsomag.

    Hozzátette, arra számít, hogy az EU-tagállamok júniusi csúcstalálkozóján pozitív véleményt fogalmaznak meg Ukrajna EU-s csatlakozásával kapcsolatban.

    Az orosz invázióval kapcsolatban Von der Leyen azt mondja, hogy Moszkva „drámai kudarcot vallott” Ukrajnában, amely ellenállt és „sikeresen küzd”. Zelenszkij pedig megjegyezte, hogy Vlagyimir Putyin nem tudta elfoglalni a körülzárt kelet-ukrajnai Bahmut városát a saját maga által kitűzött határidőig, azaz május 9-ig.

  • A RIA Novosztyi helyszíni tudósítója szerint hatalmas tömeg állta el az útját Szergej Andrejev orosz nagykövetnek, aki a varsói emléktemetőnél, a győzelem napja alkalmából akart kihelyezni virágot.

    A tömeg azt követelte, hogy a diplomata vegye le a Szent György-szalagot a kabátjáról. A tömeg ellenállása miatt a nagykövet nem tudott koszorút kihelyezni a temetőben, és el kellett hagynia az emlékhelyet.

    Ezúttal egyértelmű volt a felállás, a rendőrség körbevett minket, a tüntetők pedig nem tudtak bántani

    – fogalmazott az orosz portálnak.

  • Olaf Scholz német kancellár szerint az EU-nak fel kell gyorsítania a védelmi ipar integrációját és a lőszerek közös beszerzését Ukrajna számára – írja a Sky News.

    Scholz szerint az EU-tagállamoknak „sokkal szorosabban össze kellene hangolniuk a védelmi erőfeszítéseket”.

    A tagállamok a közelmúltban megállapodtak egy hatalmas katonai támogatási csomagról Kijev számára, melynek része egy 1 milliárd eurós megállapodás lőszerek közös beszerzéséről. Scholz meglátása szerint az EU-nak nem szabad meghátrálnia Moszkva erődemonstrációjától.

  • Az AFP Hírügynökség Twitter-oldalán megjelent bejegyzése szerint Jevgenyij Prigozsin, az orosz Wagner-zsoldoscsoport vezetője kedden megkérdőjelezte a Kreml képességét, hogy képesek lesznek megvédeni Oroszországot.

    Mindez azután történt, hogy szombat este váratlan üzenetet kapott, miszerint az orosz vezetés biztosítja csapatai számára a szükséges fegyvereket és lőszereket.

    Kiszivárgott amerikai dokumentumok szerint az orosz katonai vezetés nehezen jön ki Prigozsinnal, aki Vlagyimir Putyintól remélt segítséget ez ügyben. Vélhetően ennek volt köszönhető, hogy a Wagner-vezér a Bahmutból való kivonulással fenyegette meg az orosz vezetést.

  • A The Washington Post értesülései szerint Nagy-Britannia készen állhat arra, hogy nagy hatótávolságú rakétákat küldjön Kijevbe.

    Az Egyesült Királyság védelmi minisztériuma állítólag „szándéknyilatkozatot” kért az akár 300 kilométeres hatótávolságú csapásmérő rendszerek biztosítása érdekében.

    Az amerikai lap egy brit tisztviselőt idézett, aki szerint még nem született végleges döntés.

    A The Washington Post emlékeztet arra, hogy Ukrajna régóta kéri a nyugati országokat, hogy biztosítsanak számára nagyobb hatótávolságú rakétákat, azzal érvelve, hogy az ilyen fegyverek megváltoztathatják a háború menetét.

  • A vízhiány egyre kritikusabb problémává válik az oroszok számára Donyeckben – írja a brit hírszerzés jelentése.

    A minisztérium emlékeztetett arra, hogy 2023. április 28-án az önhatalmúlag kikiáltott Donyecki Népköztársaság vezetője azt mondta, a térségben veszélyesen csekély a vízkészlet.

    A régió vízellátását biztosító Sziverszkij Donyec–Donbász-csatorna továbbra is ukrán ellenőrzés alatt áll, de hosszú útvonala gyakran a harcok célpontja. Az Eurointegration szerint az orosz erők valószínűleg a csatorna biztosítására törekednek, hogy enyhítsék a donyecki vízhiányt.

  • Mint ismert, Moszkvában kedden győzelem napi felvonulást és ünnepséget tartottak, ahol többek között az orosz elnök, Vlagyimir Putyin is beszédet mondott.

    Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egyik legfőbb tanácsadója, Olekszij Danilov szerint az „ukrán gyerekek gyilkosa” csak az ukrán területen, „dicsőség és becsület nélkül elesett orosz megszállók parádéját érdemli meg”.

    Javaslata szerint egy ilyen parádé órákig tartana.

  • Május 8-án éjjel és május 9-én hajnalban az ukrán légvédelem 23 cirkálórakétát semmisített meg az Oroszország által indított 25-ből – írja az Ukrajinszka Pravda.

    Május 9-én hajnalban az oroszok tengeri és légi bázisú cirkálórakétákkal csaptak le Ukrajna területére, a két hullámban érkező támadások alatt az oroszok 25 darab Kalibr és X–101/X–555 cirkálórakétát lőttek ki.

    Május 8-án este az oroszok nyolc Kalibr cirkálórakétát indítottak a Fekete-tengeren lévő rakétahordozókról, amelyek Ukrajna keleti régióit célozták. Mind a nyolcat megsemmisítették az ukránok keleti légierő-parancsnokságának légvédelmi erői.

    Május 9-én hajnalban az orosz légierő 17 X–101/X–555 típusú, levegőből indítható cirkálórakétát lőttek ki stratégiai repülőgépekről. Az ukrán központi légvédelmi egységek 14 cirkálórakétát semmisítettek meg, egyet pedig a déli légierő-parancsnokság.