Több tízezren vonultak utcára Szerbiában, a kormány lemondását követelték

33EN7JT-highres
2023.05.09. 12:32
A kormány és a köztársasági elnök távozását követelte az a több ezer ember hétfőn, akik a szerbiai parlament épületétől a kormány épületéig tartó sétával tiltakoztak, mert véleményük szerint az ország vezetése nem megfelelő módon reagált a múlt héten történt iskolai és utcai lövöldözésre.

A szervezők tájékoztatása szerint a Szerbia az erőszak ellen elnevezésű megmozdulás keretében Belgrád utcáin mintegy ötvenezer ember vonult végig hétfőn a kora esti órákban. Más szerbiai városokban szintén tartottak csendes tiltakozásokat.

A tüntetést az ellenzéki parlamenti pártok – a Demokrata Párt, a Néppárt, a Baloldali Zöld Front, az Együtt, a Szabadság és Igazságosság Pártja, a Szabad Polgárok Mozgalma, a Fordulat Mozgalom, valamint az Egység Szakszervezet – szervezték annak a 17 halottnak és 21 sebesültnek a tiszteletére, akiket a múlt héten Belgrádban és Mladenovac közelében ölt meg két ámokfutó.

A követelések

A tiltakozáson nem hangoztak el beszédek, a tiltakozók egy ideig csendesen vonultak az utcákon, majd „Mondjon le!” felkiáltásokkal követelték a kormány és a köztársasági elnök távozását. A szervezők ugyanakkor kiadtak egy közleményt követeléseikről.

Ezek között szerepel, hogy

  • sürgősen szabjanak gátat az erőszak népszerűsítésének a médiában és a közösségi térben;
  • váltsák le a médiahatóság tagjait;
  • tiltsák be a gyűlöletet és erőszakot népszerűsítő nyomtatott sajtótermékeket, és vonják meg az országos sugárzási jogot azoktól a televízióktól, amelyek az erőszakot népszerűsítik.
  • Követelik emellett minden erőszakos tartalom betiltását a televízióban.
  • A követelések között szerepel a belügyminiszternek, a titkosszolgálatok vezetőjének, valamint az oktatási miniszternek a lemondása. Utóbbi vasárnap már benyújtotta lemondását. 
  • Követelik továbbá a parlament ülésének összehívását, amelyen a kormány felelősségét vizsgálnák a lövöldözések ügyében, illetve hosszú távú megoldásokat keresnének, amivel megakadályozható lenne, hogy a mostanihoz hasonló esetek előforduljanak.

A tömeggyilkosságokra adott válaszként a szerb kormány a vonatkozó törvények szigorítását jelentette be, illetve egy hónapos amnesztiát hirdetett az illegális fegyverek és lőszerek leadására.

Vucsics szerint a tüntetés rossz az országnak

Aleksandar Vucsics szerb elnök hétfőn este azt mondta egy televízióadásban, hogy államfőként azt kérte, hogy ne szervezzenek ilyen megmozdulást, „nem azért, mert bármilyen módon megijedt volna, vagy veszélyeztetve érezné saját magát”, hanem „mert rossz az országnak”.

A végén a javaslatok helyett a politikára korlátozódott minden, a gyerekeink jövőjével pedig egy pillanatig sem foglalkoztak

– jelentette ki.

A Szabad Magyar Szó beszámolója szerint a szerb elnök nagy bejelentésre készülhet: bejelentheti saját lemondását, a kormány feloszlatását és új választások kiírását. Mint írják, ezzel ellentétben az államfő és beszélgetőpartnere a műsoridő jelentős részét az ellenzék és független sajtó elleni karaktergyilkosságra használta fel.

(Borítókép: A kormány lemondását követelő tüntetők Belgrádban 2023. május 8-án. Fotó: Andrej Isakovic / AFP)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport