Kivégeztek öt kábítószercsempészt Iránban
Az elítélteket a déli Hormozgan tartomány két börtönében, Bandar-Abbászban és Minábban akasztották fel − idézte a Mizan Online igazságügyi honlap Mozstaba Gahramani főbírót.
Az országban múlt szerdán is végrehajtottak három halálos ítéletet, egy kábítószerkartell három tagját végezték ki − írta meg az MTI.
Az ENSZ emberi jogi főbiztosa szerint Iránban „félelmetesen magas” a kivégzések száma: idén hetente átlagosan több mint 10 vádlotton hajtottak végre halálos ítéletet, vagyis már több mint 200 embert végeztek ki. Egy norvégiai székhelyű emigráns iráni jogvédő szervezet tavaly legkevesebb 582 kivégzést jegyzett fel.
Ravina Shamdasani, az ENSZ emberi jogi főbiztosságának szóvivője múlt heti genfi sajtótájékoztatóján azt mondta, 2023 eddig ismert adatai alapján nem zárható ki, hogy a végrehajtott halálbüntetések száma ebben az évben akár a 2015-ös negatív rekordot, azaz a 972-t is meghaladhatja Iránban.