Megvádolták a férfit, aki lelőtt egy 20 éves nőt, mert az rossz kocsifelhajtóra fordult be

2023.05.27. 07:23
Gyilkossággal vádoltak meg egy férfit, aki agyonlőtt egy nőt, aki tévedésből az ő kocsifelhajtójára hajtott fel New York állam vidéki részén.

A vádirat szerint a 65 éves Kevin Monahant hirtelen felindulásból elkövetett gyilkossággal, gondatlan veszélyeztetéssel és tárgyi bizonyítékkal való visszaéléssel vádolják. A bíróság közölte a CNN-nel, hogy Monahan ellen szerdán emeltek vádat, és ártatlannak vallotta magát.

Monahant azzal vádolják, hogy a múlt hónapban Washington megyében, Albanytól nagyjából 90 mérföldre északra lőtt rá egy utasokkal teli járműre, az utasok között a 20 éves Kaylin Gillisre, amikor az autóval véletlenül befordultak a kocsifelhajtójára, miközben egy barátjuk házát keresték. Gillis röviddel később meghalt.

Blake Walsh, Gillis barátja elmondta, hogy ő vezette az autót azon az éjszakán. Az NBC-nek adott telefonos interjújában elmondta, hogy ő, elhunyt barátnője és két barátja egy buliba igyekeztek. Négy barátjuk egy másik járműben utazott, és ők is a rossz felhajtóra fordultak rá. 

Azt hittük, hogy a megfelelő címen vagyunk. Nem volt térerő, hogy ezt azonnal észrevegyük. Amint rájöttünk, hogy rossz helyen vagyunk, elindultunk, és ekkor történt mindez

− mondta Walsh. 

Monahan várhatóan július 28-án tér vissza a bíróságra. A tárgyalása előreláthatólag szeptemberben kezdődik.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport