Óriási csapás lenne, ha a világ két különálló gazdasági blokkra szakadna

Az 1945 után felépített világrend egy erőteljes gondolaton alapult: a kölcsönös gazdasági függés döntő jelentőségű, ha nem is elégséges a globális békéhez és jóléthez. A Nemzetközi Valutaalapot, a Világbankot és a Kereskedelmi Világszervezet elődjét a XX. század első felére jellemző instabilitásra válaszul hozták létre, amikor a világot két világháború, a nagy gazdasági világválság és a politikai szélsőségesség pusztította.

Ez a deglobalizáció időszaka is volt, amikor az országok egyre elszigeteltebb kereskedelmi tömbökbe húzódtak vissza. A második világháború után a kormányok olyan új rendszert igyekeztek felépíteni, amely az országokat a gazdasági kapcsolatok sűrű szövedékébe kapcsolva a történelemnek soha nem látott bonyolultságot kölcsönöz.

Az elmúlt 75 év nagy részében

Az országok lebontották a kereskedelmi korlátokat, megnyitva gazdaságaikat egymás előtt. Összességében a rekordjuk lenyűgöző volt. A szorosabb gazdasági integráció együtt járt a globális jólét növekedésével, a szegénység példátlan csökkenésével és a nagyhatalmi béke szokatlanul hosszú időszakával.

A kereskedelem összességében növelte a jólétet

1990 óta a világ mélyszegénységben élő lakosságának aránya háromnegyedével csökkent. Az emberi jólétben bekövetkezett nagy ugrás középpontjában a nemzetközi kereskedelem volumenének 20-szoros növekedése állt, ami az egy főre jutó jövedelmet 27-szeresére növelte az elmúlt hat évtizedben.

Az egyre szorosabb gazdasági integrációtól való eltávolodás már a koronavírus-járvány előtt is átformálta a kereskedelempolitikát. A világ két legnagyobb gazdasága, az Egyesült Államok és Kína között fokozódó geopolitikai feszültségek miatt vámokat vezettek be. Az elmúlt évek eseményei viszont felpörgették a trendet.

A világjárvány és az ukrajnai háború valódi sebezhetőségeket tárt fel a globális kereskedelemben, termékhiányt okozva az ellátásban, ami a vállalkozásokat és a háztartásokat egyaránt károsította. Széles körben elterjedt a „szétkapcsolásról” szóló vízió. A közelmúltban a kormányok egyre több exportkorlátozást vezettek be, különösen a stratégiailag fontosnak ítélt áruk, például a félvezetők és a kritikus ásványok tekintetében, emellett újraélesztették a hazai termelés előmozdítását célzó iparpolitikát is.

Ennek ellenére a deglobalizáció továbbra sem látszik meg a kereskedelmi adatokban. Valójában a globális árukereskedelem rekordszintet ért el 2022-ben.

Az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériumának adatai szerint az Egyesült Államok és Kína közötti teljes kereskedelem 2022-ben szintén történelmi csúcsot döntött, és elérte a 691 milliárd dollárt, ami 24 százalékkal haladja meg a 2019-es értéket. A vállalatok továbbra is költség- és minőségi szempontok alapján hozzák meg a beszerzési döntéseket. A politikai intézkedések persze ezt még megváltoztathatják, de nem egyik napról a másikra.

A koronavírus-járvány tapasztalatai a nemzetközi kereskedelem lengéscsillapító erejét is megmutatták. A járvány korai szakaszában, amikor megugrott az orvosi termékek, például a maszkok, kesztyűk iránti kereslet, a zavarok egy részét tovább rontották az ilyen árukra vonatkozó exportkorlátozások.

A kereskedelem azonban gyorsan létfontosságú eszközzé vált az égetően szükséges készletekhez való hozzáférés növelésében, az egyéni védőeszközöktől a vakcinákig.

A textilmaszkok kereskedelme csaknem megötszöröződött.

Gazdasági visszaeséshez vezetne a blokkosodás

A WTO kutatói úgy becsülték, hogy ha a világ két különálló gazdasági blokkra szakad, a nemzetközi kereskedelem ebből eredő csökkenése, valamint a specializációból és a méretgazdaságosságból eredő termelékenységvesztés a reáljövedelmeket hosszú távon a jelenlegihez képest átlagosan legalább öt százalékkal csökkentené.

Mára azonban a politikai döntéshozók az Atlanti-óceán mindkét partján arra a következtetésre jutottak, hogy a nemzetbiztonságnak és az éghajlatváltozásnak az első helyre kell kerülnie. Brüsszelben „gazdasági biztonságról” és „stratégiai autonómiáról” beszélnek, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pedig a közelmúltban kijelentette, hogy újra akarja értékelni a Kínával fenntartott kapcsolatokat.

Bár a gazdasági megfontolások már nem dominálnak, a közgazdaságtan eszköztára még mindig sok mindent kínál.

Egy gazdasági fegyver, például a szankciók észszerű használatához a nemzetbiztonsági tényezőknek pontosan fel kell mérni a költségeit. Az Ukrajna elleni orosz invázió ebből a szempontból nagy próbatételt jelentett. Az Európai Unión belül már az elejétől kezdve vitás kérdés volt, hogy az orosz gáz importját letiltsák-e vagy sem. A fenntartás az volt, hogy az embargó nem Oroszországot, hanem Európát érintené brutális gazdasági csapásként.

Ha a blokkok visszatérnének az 1990-es évek közepén tapasztalható korlátozott kereskedelemhez, akkor a világ GDP-je körülbelül öt százalékkal csökkenne, ugyanakkor idővel a veszteség körülbelül egy százalékra mérséklődne. Az Egyesült Államokat és Kínát érő csapás viszonylag csekély lenne, összehasonlítva a globálisan integráltabb gazdaságokkal, például az eurózónával vagy a kis nyitott gazdaságokkal, mint amilyen Magyarország is.

Valós problémák vannak a jelenlegi kereskedelmi rendszerrel, de nehéz elhinni, hogy a nemzetközi biztonságot jobban szolgálná, ha a vezető hatalmaknak nem lennének gazdasági érdekeltségei egymás stabilitásában és jólétében, és nem lennének közös intézmények, amelyekben lehetne tárgyalni.

Az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelem óriási előnyökkel jár mindkét országban az emberek és a vállalkozások számára, és összeköti a szuperhatalmakat, mind kétoldalúan, mind nemzetközi fórumokon, ösztönözve a lehetőség szerinti együttműködést és a konfliktusok elkerülését. A stratégiai verseny a modern világ valósága. De ez a világ élhetetlenné válik, ha nem lesz stratégiai együttműködés is.

(Borítókép: Joe Biden és Hszi Csin-ping. Fotó: Alex Wong / Getty Images)