Így okoz korai halált a magány
További Külföld cikkek
Korábban már írtunk a magány egyre jelentősebb problémájáról, viszont akkor a fiatalokra gyakorolt negatív hatásait taglaltuk. Kiderült, hogy a fiatalok körében leginkább a szerelmi élet és a szakmai pálya bizonytalansága váltja ki az elmagányosodás érzését.
Beleértve a viharos szerelmi életet, a szakmai pálya bizonytalanságát és a szüleiktől való elválás folyamatát, a fiatal felnőttek nagyobb valószínűséggel tapasztalnak fokozottabb magányt, mint az idősebb felnőttek, akik már rendelkeznek elegendő bölcsességgel, barátokkal, van családjuk, amely támogathatja őket, és egy közösségük, amely törődik velük
– fogalmazott Ami Rokach, a Yorki Egyetem egyik professzora.
Ez alkalommal azonban az idősebb korosztályt vizsgálták, kutatások és tanulmányok segítségével.
A Glasgow-i Egyetem legújabb kutatása szerint mindenkinek legalább havonta egyszer meg kellene látogatnia a családját és a barátait annak érdekében, hogy ne legyen magányos, és elkerülje a korai halálozás kockázatát.
A kutatást az Egyesült Királyság területén végezték, főként a középkorúaknál, és arra jutottak,
hamarabb halnak meg azok, akiket sosem látogatnak meg családtagjai és egyedül élnek.
Kiemelték, hogy nagyobb kockázatnak vannak kitéve azok is, akik a társadalmi elszigeteltség egynél több formáját tapasztalják – 77 százalékkal nagyobb eséllyel halnak meg hamarabb a magányosan élők, akik nem látogatnak senkit, és őket sem látogatják.
Kiemelték, hogy akik sok időt töltenek magányosan, jellemzőbben szoknak rá egészségtelen és káros szokásokra, mint például a dohányzás vagy a rendszeres alkoholfogyasztás.
Van ellenszer
Már a havi egyszeri látogatás is csökkenthet ezen a kockázaton, ugyanis ez a fajta rendszeres szociális interakció is potenciálisan védő hatást fejt ki.
Roman Raczka, a Brit Pszichológiai Társaság megválasztott elnöke és a Klinikai Pszichológiai Osztály elnöke úgy fogalmazott,
fontos megérteni, milyen jelentős közegészségügyi problémákat okoz a magány, és milyen fontos társadalmi szinten tenni ellene. Ezt úgy kezdeményezhetjük, hogy megismerkedünk a magány különböző dimenzióival és okaival.
Caroline Abrahams, az Age UK jótékonysági igazgatója szerint a kutatás hangsúlyozta a közeli barátok és családtagok fontosságát – írja a The Guardian.