Csütörtökön napirendre kerül Svédország NATO-csatlakozása a török parlamentben

2023.11.14. 15:57
A török parlament külügyi bizottsága csütörtökön tárgyalja a Svédország NATO-csatlakozását jóváhagyó törvényjavaslatot – derütl ki a bizottság hivatalos napirendjéből az MTI szerint.

Recep Tayyip Erdogan török elnök három héttel ezelőtt terjesztette az ankarai törvényhozás elé Svédország NATO-csatlakozásának ratifikációját, amit a NATO és Stockholm is üdvözölt.

Ez örvendetes hír. Svédország alig várja, hogy a NATO tagja lehessen

– mondta Tobias Billström svéd külügyminiszter, aki a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva reagált a hírre.

A törvényjavaslatot a parlament külügyi bizottságának jóvá kell hagynia, mielőtt a teljes plénum szavaz róla, a török elnök ezt követően írhatja alá a törvényt.

Svédország a szomszédos Finnországgal együtt tavaly májusban adta be csatlakozási kérelmét a NATO-hoz. Ahhoz, hogy a két állam a szervezet tagjává váljon, minden NATO-tagállamnak el kell fogadnia és ratifikálnia kell a szervezet bővítését. Finnország esetében ez már tavasszal megtörtént.

Ankara a skandináv állam NATO-csatlakozásával kapcsolatban eddig azt mondta, hogy mindaddig nem támogatja az ország felvételét, amíg – szerinte – Stockholm nem lép fel határozottabban a terrorizmus, különösképp a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) terrorszervezet ott élő tagjai ellen.

Ha a törökök jóváhagyják, akkor már csak Magyarországra fognak várni 

Mint írtuk, eddig a svédek csatlakozását két ország, Törökország és Magyarország lassította. A magyar kormány hónapokkal ezelőtt azt ígérte: nem Magyarország lesz az utolsó, amely jóváhagyja a csatlakozást. 

Szijjártó Péter október végén ugyanakkor úgy nyilatkozott, hogy  „a mi helyzetünkön ez nem változtat semmit”. Hozzátette, „Magyarország parlamentje egy szuverén ország szuverén parlamentje, tehát szuverén döntést fog hozni ebben a kérdésben” – fogalmazott. 

A magyar parlamentben már hónapok óta húzódik a csatlakozás ratifikálása, a kormány tagjai és kormánypárti képviselők többször is arra hivatkoztak, hogy szerintük Svédország nem tiszteli eléggé Magyarországot. A török csatlakozás hírére az ellenzéki pártok rendkívüli ülést összehívását kezdeményeztek korábban.