Leállt a termelés az egyik legnagyobb európai autógyárban a közel-keleti eszkaláció miatt

2024.01.29. 12:48
A Tesla amerikai elektromosjármű-gyártó alkatrészhiányra hivatkozva két hétre leállította termelését a Berlin melletti gigagyárában a közel-keleti konfliktus következtében fellépő szállítási nehézségek miatt. A húszik további támadásokkal fenyegették a hajózást, Irán pedig elítélte a nyugati ellenakciót, a megnövekedett geopolitikai kockázatok miatt az elkövetkező hónapokban a leállások mellett magasabb árakra is számíthatunk – jelezte az Indexnek Santo Martin, a Makronóm Intézet vezető elemzője.

A Tesla a vörös-tengeri áruszállításban tapasztalható fennakadások miatt két hétre leállította termelésének döntő részét a Berlin melletti, gigaméretű gyárában – írja az MTI.

A grünheidei Tesla-gyár működése részben a kínai és más ázsiai országokból származó alkatrészektől függ. A jemeni húszi lázadók kereskedelmi hajók elleni támadásai a Vörös-tengeren arra kényszerítették a szállítási vállalatokat, hogy alternatív útvonalakat keressenek, ami viszont a szállítási idő jelentős növekedéséhez vezetett.

Korábban Santo Martin, a Makronóm Intézet vezető elemzője fejtette ki lapunknak, hogy a tengeri szállítmányozás zavarai a világgazdaság egészére kihatnak. A világon 9 elsődleges fojtópont van, amely kritikus jelentőségű, mivel ezek lezárása, eltorlaszolása esetén nincs más életképes és célszerű alternatív útvonal.

Amennyiben ezek a szakaszok elzáródnak, a teljes útvonal járhatatlanná válik, így a fojtópontot felügyelő szereplő a világkereskedelem jelentős részét tudja befolyásolni. A 9 legfontosabb fojtópont közül 5 – Boszporusz, Hormuzi-, Malaka-, Szuezi- és a Báb el-Mandeb-szoros – geopolitikailag instabil területeken található, figyelmeztet a Makronóm Intézet elemzője.

Magyarországot sem kíméli a fojtópontok elzáródása

A Makronóm Intézet szakértőjét arról is kérdeztük, hogy Európára és Magyarországra milyen hatással lehet a fojtópontok bizonytalansága, és milyen stratégiák, alternatív útvonalak jöhetnek számításba.

A hatások közvetlenül is érezhetők: a Tesla berlini és a Volvo genti gyára is ideiglenes leállást jelentett be a meghosszabbodott szállítási menetidő miatti alkatrészhiányra hivatkozva. Az ellátási hiányban ugyanígy érintett az esztergomi Suzuki-gyár, ahol egyes modellek gyártását a január 15. és 21. közötti héten szüneteltették 

világított rá lapunknak Santo Martin. A szakértő hozzáfűzte, hogy a támadások óta jelentősen megugrottak a biztosítási és szállítási költségek, utóbbi főként az Afrikát megkerülő, jóval hosszabb alternatív útvonal miatt: a 40 lábas konténerekben Ázsiából Észak-Európába történő áruszállítás azonnali, „spot” ára már meghaladja a 4 ezer dollárt, ami 173 százalékos ugrás a december közepén kezdődött elterelésekhez képest. A Shell és a BP olajipari óriásvállalat is megerősítette, hogy tartályhajóik elkerülik a Vörös-tengert, amelynek kapcsán a Shell vezérigazgatója rövid távon legalább 5-10 százalékos „árkihatást” – ebben az esetben áremelkedést  prognosztizál.

A Tesla behúzta a féket a fojtópontok bizonytalansága miatt

A Tesla hétfőn azt közölte, hogy alkatrészhiány miatt január 29-től szinte teljesen felfüggesztette a gyártást a Berlin melletti gyárában,

a termelés a tervek szerint február 12-én indul újra.

A cég azt nem közölte, hogy milyen alkatrészek hiánya miatt kényszerült leállásra. A Tesla évente több mint 250 ezer elektromos járművet gyárt Grünheidében, mintegy 11 500 alkalmazottal.

Korábban a Volvo is bejelentette, hogy ideiglenesen leállítja európai üzemeit, miután a vörös-tengeri támadások miatt nem érkeznek meg a szállítmányok, és így alkatrészhiányban szenvednek. 

A vörös-tengeri konfliktus

Mint arról korábban írtunk, a húszi lázadók tavaly október, vagyis az Izrael és a Hamász közti konfliktus kezdete óta számos alkalommal indítottak támadásokat a Vörös-tengeren közlekedő szállítóhajókkal szemben, ami a nemzetközi kereskedelem számára is jelentős fenyegetésnek mondható, hiszen a világ egyik legfrekventáltabb hajózási útvonaláról van szó.

Az összecsapások odáig fajultak, hogy tavaly év végén az iszlamisták több hajóját is elsüllyesztették az amerikaiak.