2024. június 14. 21:00
Németország
Skócia

Kilencen meghaltak egy indiai vegyi üzemben történt robbanásban

2024.05.24. 09:37
Pénteken helyi hatóságok közölték, hogy robbanás történt a nyugat-indiai Mahárástra állam egyik vegyi üzemében, Mumbai közelében. A súlyos balesetnek legkevesebb kilenc halálos áldozata és 64 sérültje van.

Egy nyugat-indiai vegyi üzemben a gyár kazánjában csütörtökön bekövetkezett robbanás tüzet okozott. A robbanás és tűz legalább kilenc ember halálát okozta, 64-en pedig megsérültek – írja az MTI.

A TŰZ A KÖZELI GYÁRAKRA ÉS HÁZAKRA IS ÁTTERJEDT, A ROBBANÁS LÖKÉSHULLÁMA PEDIG MEGRONGÁLTA AZ ÉPÜLETEKET.

Szacsin Szedzsal helyi közigazgatási tisztviselő elmondta, hogy a lángokat eloltották, de a mentőcsapatok további halálos áldozatokat találhatnak majd a romok alatt. Hozzáfűzte, hogy a környéket hatalmas szürke füstfelhővel beborító robbanás okait már vizsgálják.

Az indiai katasztrófavédelmi szolgálat tájékoztatása szerint a vegyi gyárban élelmiszerfestéket állítottak elő, és ehhez olyan erős kémiai reagenseket használtak, amelyek robbanást okozhatnak.

Indiában nagyon gyengék a biztonsági szabályok, és még azokat sem mindig tartják be, emiatt gyakoriak a tűzesetek. Az építtetők sokszor spórolnak a költségeken a biztonsági előírások betartásával kapcsolatban.