Halott apja mellett találtak holtan egy kétéves gyermeket Angliában
Halott édesapja mellett találtak holtan egy kétéves gyermeket Angliában. A hivatalos vizsgálat szerint a kisfiú kiszáradás következtében halt meg.
A holttesteket azután fedezték fel, hogy a szomszédjuk január 9-én délután értesítette a rendőrséget. Az ügy kivizsgálását vezető szakember elmondása szerint a szomszéd azért hívta a hatóságokat, mert már több napja nem látta az édesapát, valamint úgy érezte, bűz árad a lakásukból.
A házba először egy szociális munkás és a háztulajdonos jutott be. Az apa holttestét a padlón találták meg, a nappali ajtaja mögött, ami megakadályozta, hogy bemenjenek, ezért elsőként nem tudták, hogy a kétéves kisfiú is a szobában van.
A Sky News azt írja, a családot rendszeresen, havonta legalább egyszer meglátogatta a gyermekvédelmi szolgálat és egy szociális munkatárs. A rendőrség jelenleg vizsgálja, történt-e mulasztás a halálesetek előtt. A 60 éves férfi a rokonok szerint természetes halállal halt meg.